Az elnök beiktatása
(Ez a költemény teljes egészében a képzelet szülötte. A benne szereplő személyek, a történelemből és az irodalomból ismert nevek viselőit kivéve, sohasem éltek. Ha valaki önmagára vagy bárki másra ráismerni vél, legokosabban teszi, ha ezt a körülmények véletlen összejátszásának tulajdonítja.) |
Szaniszló gyarapodik súlyban és bölcsességben
| Homálynoky Szaniszló, dunántúli születésű költőtársamtól hallottam |
| a következő történetet: 197?-ben, tavasszal, mikor az érzékeny lelkű |
| költőnők verseiben a távírópóznák rügyezni kezdenek, és a statisztikai hivatal |
| mókusszámlálókat küld a hegyekbe, Szaniszló barátunkat mókusszámlálók helyett |
| szülővárosának, *váraljának kéttagú küldöttsége kereste föl, |
| dr. Edelényi Tibold, megyei főkönyvtáros és egy fiatal irodalomtörténész, |
| aki egy-két esztendeje, a már akkor hatvanadik életéve felé közeledő |
| Homálynokyról rövid tanulmányt írt a helyi lapban, |
| s nyilván szívesen írt volna hosszabbat is, ha a lap |
| terjedelme engedi. Dr. Edelényi Tibold hajdan Szaniszló barátunknak |
| osztálytársa volt, és a házigazda szívesen fogadta az ismeretlen, |
| fiatal irodalomtörténészt is, hiszen – megbocsátható emberi gyöngeségből – |
| szerette, hogyha írtak róla, amivel a sors hosszú időn keresztül |
| csak ritkán kényeztette el. Szóval, a küldöttség azért jött, |
| hogy költőnket a szülővárosában alapított, s egy régi híres íróról |
| elnevezett új irodalmi társaság tiszteletbeli elnökéül kérje föl. |
| Homálynoky Szaniszló elfogadta a megtiszteltetést, nem mintha különösebben |
| vágyott volna efféle kitüntetésre, de csak nehezen tudott |
| bármiféle kérést visszautasítani; nehezére esett nemet mondani, |
| azonkívül úgy érezte, hogy esetleges vonakodásával a küldötteket |
| saját személyükben bántaná meg, és ezt a világért sem akarta volna. |
| Igent mondott tehát; megállapodtak az elnök ünnepélyes beiktatásának |
| egyelőre több hónapi távolságban kitűzött időpontját illetőleg. |
| A küldöttek felhajtottak egy kevés, alkoholmentes üdítőitalt, |
| majd búcsút véve eltávoztak, Homálynoky Szaniszló pedig, |
| sötét gondolatokba merülve, magára maradt. |
| Voltaképp igen kedvezőtlen időpontban érte a megtiszteltetés. |
| Nemrég jött ki a szanatóriumból, ahol 8–10 kiló túlsúlyt szedett magára. |
| Nem volt kövér, de rosszabb annál: piknikus. |
| Minthacsak a piknikusok piknikjén zabálta volna |
| dagadtra magát. Kihízta zakóit és nadrágjait; |
| utóbbiakból még kieresztette a hajtást |
| Szaniszló anyósa, aki női szabászatot tanított |
| egy ipari szakközépiskolában, de a férfizakókhoz |
| nem szívesen nyúlt. Ezért tehát Homálynoky |
| vagy begombolatlanul hagyta ruháját mellén, hasán, |
| vagy szórakozottságból begombolta, s ilyenkor gombjai |
| lepattogzottak ama feszítőerő következtében, mit a költő |
| duzzadó gyomra és hasa fejtett ki, s a szélrózsa |
| minden irányába repültek szét, úgyhogy Szaniszló |
| térdre ereszkedve vagy hasra fekve halászta ki őket a heverő |
| vagy az asztal alól, és kivörösödött arccal, |
| asztmás lihegéssel tápászkodott fel, hitvese pedig nyűglődött |
| a naponta több ízben is szükségessé vált gombfelvarrás miatt, de mi mást |
| tehetett volna? Homálynoky Szaniszló voltaképpen |
| nem volt hiú, nem szép férfi szeretett volna lenni, |
| csak sovány, mivel úgy érezte, és némi joggal, |
| hogy nemcsak egy kövér, de még egy pufók költő is |
| nevetséges látvány. Azonban enni is szeretett, ezért hát |
| nehezére esett a fogyókúra. Homálynoky, |
| mikor egy sikeres gombvadászat után karosszékében megpihent, |
| elgondolkozott azon, hogy az élet milyen mostohán bánt vele, |
| szülővárosát, *váralját sem véve ki. |
| A költő atyja annak idején a helyi közigazgatás |
| egyik vezetője volt, és éveken át ő irányította |
| a város kulturális ügyeinek a közigazgatásra tartozó |
| részét is. Ebben a minőségében rendelte el, |
| mikor a hadüzenet megtörtént, és a fővárost bombatámadás érte, |
| hogy a városi múzeum értékeit bombabiztos |
| óvóhelyre szállítsák, ládákba csomagolva. |
| *váralját egyelőre nem sújtotta bombazápor, |
| de múltak a hónapok, és idősebb Homálynoky úr, |
| a költő atyja, a városban jártában, véletlenül észrevette, |
| hogy a városi múzeum bejárati ajtaja nyitva áll, |
| noha nincs odabenn semmi látnivaló. Betért tehát |
| a múzeumba, és ott találta az üres tárlók között, |
| egy kopott, ócska plüssfotelban üldögélve, |
| melyet nem volt már érdemes bombabiztos óvóhelyen rejtegetni, |
| a makrapipáját békésen szívogató Balga Márton |
| múzeumi őrt, s nyomban meg is kérdezte tőle: |
| „Tulajdonképpen mit is csinál maga három hónapja, |
| mióta a múzeumot kiürítettük?” Balga Márton pedig |
| ezt a nevét meghazudtoló, bölcs feleletet adta: |
| „Szemmel tartom a dolgokat.” Az idősebb Homálynoky |
| ennek ellenére beosztotta a járlatlevelek, azaz marhapasszusok |
| kezelője mellé segédmunkaerőnek. Ezzel |
| véget is ért a három hónapos aranyélet, |
| Balga Márton pedig szörnyen rossz néven vette ezt, |
| mert volt egy ellenállhatatlan szenvedélye, nevezetesen |
| a barlangkutatás, polgári foglalkozása azonban meglehetősen |
| akadályozta ebben. „Bakony az én Párizsom!” – |
| mondta állítólag Sobri Jóska, szabadon Ady után |
| (szerintem Ady előtt, mivel a híres betyár korábban élt a költőnél), |
| azzal úgy eltűnt az őt üldöző pandúrok szeme elől, |
| mintha a föld nyelte volna el. Azt rebesgették, |
| hogy egy titkos barlangüregben húzza meg magát ilyenkor |
| üldözői elől. Balga Márton a fejébe vette, |
| hogy fel fogja kutatni a hírhedt haramia porhüvelyét, |
| ezért sorra járta a Bakony-hegység barlangjait, |
| és miután az egyikbe egy hat méter hosszú kötélen |
| lebocsátkozott, valóban talált is egy csontvázat |
| s hozzá egy koponyát, amit azután kineveztek |
| Sobri Jóska koponyájává, nem törődve azzal a nem egészen |
| elhanyagolható körülménnyel, hogy a félelmetes útonálló, |
| meglehetősen hiteles följegyzések szerint, |
| önkezével vetett véget életének, mikor a pandúrok mégis bekerítették, |
| és látta, hogy nem vehet egérutat. Ha pedig így történt, |
| hogyan került vissza koponyája a barlangba? A lelet, |
| a régészek és az antropológusok egybehangzó véleménye szerint, |
| egy, legalább hatvan éves öregemberé lehetett, amint ezt |
| a fogazat állapotából és a koponyavarratokból megállapították. |
| A koponyák tudvalevőleg csak odvasodnak, de nem öregednek |
| a halál után. A koponya végül múzeumi |
| üvegszekrénybe került, Balga Márton pedig |
| vérszemet kapott, és kutatni kezdett a másik híres betyár, |
| Savanyú Jóska földi maradványai után, s néhány évvel később |
| meg is találta azokat egy, a Bakony-hegység déli részén |
| fekvő barlangban. A koponya ezúttal egy harminc év körüli, |
| fiatal férfiénak bizonyult. Ebben az esetben is |
| volt egy zavaró körülmény, nevezetesen az, hogy Savanyú Jóskát |
| kiváltotta a tömlöcből valami titkos pártfogója |
| vagy hajdani bűntársa. Szabadulása után folytatta |
| eredeti foglalkozását, a szabómesterséget, de úgy látszik, |
| nem tudott már sehogyan sem beleszokni a polgári életbe, |
| s végül felkötötte magát. Ha pedig ez az igazság, |
| hogyan került vissza mégis porhüvelye a Bakony egyik |
| barlangjába? Még jobban összekuszálták a dolgokat |
| bizonyos, elég hitelesnek látszó följegyzések, melyek szerint |
| Sobri Jóska legföljebb harmincegynehány évet élt, Savanyú Jóska viszont |
| suicidiuma idején hatvankét éves volt, eszerint kölcsönösen |
| az egymás barlangjában kellett volna elpusztulniuk, tekintve, hogy |
| Sobri Jóska a Bakony északi, Savanyú Jóska pedig a déli részén |
| garázdálkodott, ráadásul nem is éltek egyidőben. Az antropológusok |
| és a régészek rövid vita után elvetették a föltevést, hogy mind a két |
| koponya a Sobri Jóskáé – mivel ő legalább valóban a Bakonyban |
| lelte halálát –, az egyik harminc-, a másik hatvanéves korából. |
| Ha viszont az északi barlangban talált koponya a Sobri Jóskáé, |
| vagy valami ismeretlen vándoré, és a másik koponya a Savanyú Jóskáé, |
| fölvetődik a kérdés, mit hordott a nyakán utóbbi, életének |
| utolsó harminc esztendejében? Végül is úgy határoztak, hogy megcserélik |
| a két koponya jelzőkartonját, és nem firtatják tovább, |
| hogyan cserélődött fel a két hírhedt haramia működési területe, |
| avagy hogyan cserélődött meg koponyájuk, körzetükkel ellentétesen. |
| Balga Mártonnak nem csekély tekintélyt szerzett |
| barlangkutató körökben a két ritka fölfedezés. |
| Megjelenése azonban nem volt tekintélyes, mivel nyurga termete |
| a barlangokban való folytonos kúszástól és hajlongástól |
| meggörnyedt, úgyhogy testtartása a neandervölgyi |
| előemberére emlékeztetett, arcvonásai barlangkutatás nélkül is |
| az intelligencia hasonló fokáról árulkodtak. |
| Homálynoky Szaniszlót azonban visszaemlékezésében |
| megzavarta hitvese és anyósa, akik szokás szerint |
| tőle tudakolták, mit főzzenek másnap ebédre, noha mindig |
| bebizonyosodott, hogy Szaniszló lehetetlent kíván, |
| mert a megnevezett ételnek éppen akkor nem volt szezonja. |
| Szaniszló készségesen elismerte, fogalma sincs, |
| minek mikor van a szezonja. Annyira járatlan maradt |
| az ilyesmiben, hogy még talán azt is el lehetett volna vele hitetni: |
| bokron terem a tarhonya, a sült csirke pedig |
| szájba repül. Köztudomású, hogy a költők |
| mennyire gyámoltalanok az élet gyakorlati dolgaiban. |
|
Szaniszilót kiűzik a kufárok a templomból
| Homálynoky Szaniszló, dunántúli születésű költőtársam visszaemlékezése |
| ott szakadt félbe, hogy Balga Márton némileg a neandervölgyi |
| előemberre hasonlított. Nos, közvetlenül *váralja felszabadulása után |
| az előember élemberré nőtt, ő lett a városka rendőrkapitányságának |
| vezetője. (Ha mondhatunk élmunkást, élüzemet, miért ne |
| mondhatnánk élembert is? Herder árnyéka |
| attól már nem lehet sokkal sötétebb.) Baj volt |
| a megfelelő egyenruhával, az új, demokratikus rendőrség |
| uniformisát ugyanis még nem tervezték meg abban az időben. |
| Lehet, hogy Balga Márton átallotta viselni a régi |
| rendőr-egyenruhát, vagy talán nem is jutott hozzá ilyenhez, |
| hiszen a régi rendőrtisztek egytől-egyig elhagyták a várost. |
| *váralján a forradalmak győzelmével együttjáró |
| zűrzavaros, háború utáni állapotok uralkodtak. |
| Balga Márton végül is egy nyugatra távozott címzetes tábornok, |
| azaz nyugalmazott ezredes egyenruháját öltötte fel, miután lefejtette |
| a nadrágról a piros stráfot, és abban parádézott rövid |
| pünkösdi királysága alatt, míg le nem váltották odafentről, |
| cimboráival együtt: Homálynoky emlékezett, hogy Balga Márton, |
| fogdmegjei élén, házkutatást tartott az ő |
| szüleinek lakásán is, ahol a Budapesten élő költő |
| könyvtárának egy része visszamaradt, és elkoboztak |
| körülbelül nyolc-tíz kötetet. Irodalmi tájékozottság |
| hiányában, a címekből indultak ki. *váralja polgári lakásaiban még |
| olyan 600–800 kötetes könyvtárak is csupán elvétve voltak találhatók, |
| mint amilyet Szaniszló barátunk szüleinek lakásán hátrahagyott. |
| A költő még emlékezett, hogy az elkobzott művek egyike |
| az idősebb Alexandre Dumas „A három testőr” című könyve volt. |
| A házkutatóknak nyilván Horthy Miklós testőrségét |
| juttatta eszébe a képzettársítás szeszélye. A másik |
| Hars von Hammerstein osztrák írónak gyenge-közepes |
| szerelmi regénye, „A sárga fal”, amelynek címében |
| valószínűleg a japán veszedelmet orrontották meg |
| a házkutatók. A legfájdalmasabb veszteségnek |
| Németh László „A minőség forradalma” című tanulmánygyűjteményének |
| három kötete bizonyult. Ezeket a tanulmányokat igen élvezetes olvasmánynak |
| tartotta Homálynoky, annak ellenére, hogy igen sok kérdésben |
| nem értett egyet az íróval. Balga Mártonék felől |
| Németh László neve helyén akár a Pityi Palkóé is |
| állhatott volna. Bizonyos, hogy semmit sem tudtak a szerzőről, |
| de a „forradalom” szót a címben gyanúsnak találták. |
| Homálynoky, mikor megkapta a hírt, azon nyomban |
| följelentette Balga Mártont, helyesebben, a *váraljai rendőrkapitányságot |
| a belügyminiszternél. Az ügyirat egy becsületes és olvasott |
| rendőrtiszthez került, mint előadóhoz, aki mélyen fölháborodott azon, |
| hogy egy írótól éppen a könyveit kobozták el. Szinte hetenként |
| intézett szigorú felhívást a könyvelkobzást elrendelő |
| *váraljai rendőrkapitánysághoz, jelentéstételt követelve. |
| Néhány hónap múlva, mikor Homálynoky Szaniszló szüleit meglátogatni |
| szülővárosába érkezett, megszólította az utcán a rendőrkapitányság |
| új vezetője, és arra kérte, hogy az elkobzott könyvek tömegéből |
| vigyen el akármennyit, csak – az Isten szerelmére! – adjon neki |
| írást arról, hogy könyveit hiánytalanul visszakapta. Balga Mártonék |
| az elkobzott könyveket a város határában emelkedő dombon épült |
| régi csillagvizsgáló toronyba szállították, |
| ahol már a költő gyermeksége idején is |
| csak üres, rozsdás távcsövek meredeztek, melyekből az üveglencsét |
| réges-rég kiszedték, vagy talán soha |
| nem is volt bennük üveg. A csillagda |
| emberemlékezet óta nem működött. Az akkoriban |
| még sovány poéta könnyű léptekkel hagyott maga mögött |
| vagy kétszáz lépcsőfokot. A torony dereka táján |
| feküdt az a két tágasabb helyiség, ahol valóságos |
| könyvhegyek tornyosultak, mivel Balga Márton és fogdmegjei |
| az otthon maradt polgári családok könyvtárait csupán megdézsmálták, |
| mintegy hatalmukat fitogtatva, de a nyugatra távozottak |
| lakásából minden könyvet idehordtak. Tehát |
| a rendőrség új vezetőjének nyolc-tíz, cím szerint megnevezett könyvet |
| kiválogatni, akkora munkát adott volna, mint nyolc-tíz varrótűt |
| megkeresni egy szénaboglyában. Homálynoky Szaniszlót |
| elfogta a bibliofil kísértés, hogy annyi könyvet cipeljen haza, |
| amennyit csak elbír, de végül mégis jobbik énje kerekedett felül, |
| és csupán a saját elkobzott könyveit igyekezett megkeresni. |
| Hármat-négyet meg is talált. Sajnos, éppen „A minőség forradalmá”-t |
| csonkította meg valaki. Körülbelül százhúsz lapot |
| téptek ki a második kötetből vandál kezek. |
| Szaniszló szakmai szolidaritásból őszintén remélte, hogy csupán |
| cigarettát sodorni, nem pedig valami alantasabb célra használták a papírt, |
| de a hiányt soha többé nem tudta pótolni, noha évekig szorgalmasan |
| bújta érte az antikváriumokat. A költőt egyébként még Balga Márton és társai |
| rémuralma idején följelentette egy ismeretlen személy, |
| miszerint *váralján bujkál. A följelentést |
| a jóságos barlangkutató-rendőrkapitány a budapesti politikai rendőrségnek |
| küldte meg. Szaniszló munkahelyén a szakszervezet egyik vezetője, |
| titoktartást kérve, elárulta az írónak, hogy egy politikai nyomozó |
| érdeklődött utána. A költő véletlenül találkozott abban az időben |
| annak a háznak a házfelügyelőnőjével is, ahonnan 1945 januárjában |
| kibombázták. Ennél az asszonynál is járt egy nyomozó. |
| Homálynoky ismét írt a belügyminiszternek, azzal a kéréssel |
| fordulva hozzá: vizsgáltassa ki az ügyet, és állíttassa bíróság elé őt, |
| hogyha bármi büntetendőt elkövetett, ha azonban ártatlansága derülne ki, |
| közölje vele a *váraljai följelentő nevét és címét, hogy most már ő |
| jelenthesse föl az illetőt rágalmazásért. Szaniszló |
| az említett beadványra ugyan sohasem kapott választ, |
| de a nyomozás, úgy látszik, abbamaradt, mert a költő |
| nem hallott többé a nyomozóról. „Egy író eleve gyanús személy!” |
| – gondolta Homálynoky. Lám, az ötvenes években magánszorgalomból |
| nyomozott utána egy, faluról a fővárosba került és a költővel |
| ugyanazon házban lakó fiatal rendőrtizedes, aki sehogyan sem |
| értette, hogy Szaniszló miért nem jár el reggelente |
| dolgozni. A költő ugyanis abban az időben már |
| „szabadúszó” volt, műfordításból, ellenőrző szerkesztésből |
| és egyéb irodalom körüli munkákból élt, |
| szerényen ugyan, de korántsem nyomorogva. |
| „Író! Könyveket ír. Abból él,” – felelte egy asszony a házból |
| a közrend kíváncsi őrének. „És azért fizetnek?” – álmélkodott, |
| hangjában határtalan megbotránkozással, Kóka Mihály rendőrtizedes. |
| A túl buzgó fiatal rendőr teljes tapasztalatlansága érthető volt. |
| Annál jobban meglepte Homálynokyt hajdani iskolatársának, |
| az Amerikából hazalátogató dr. Kettesy Álmosnak |
| hozzá intézett kérdése: „Mondd, ha meg nem sértelek, |
| miből élsz te tulajdonképpen?” Dr. Kettesy Álmos ugyanis |
| főiskolai tanár lett új hazájában, |
| s bár jogi tárgyakat adott elő, ismerte a költő könyveit, |
| tudott az állami kitüntetésről, amelyben Homálynoky |
| hatvanéves korában részesült. Mégis elcsodálkozott, |
| mikor látta, hogy a költő és felesége nem jár darócruhában, |
| ha nem is fényűzően, de ízlésesen berendezett |
| lakásban élnek, látogatóikat borral, feketével, |
| süteménnyel tudják megkínálni. Szinte hihetetlenül hangzott |
| dr. Kettesy Álmos szájából ugyanaz a kérdés, amely húszegynéhány évvel ezelőtt |
| Kóka Mihály rendőrtizedesnek is fúrta az oldalát. |
| Homálynoky Szaniszló visszaemlékezett az ötvenes évek elejére, |
| amikor különböző bizottságok elé idézték, |
| és faggatták, miért nem alkot? Szaniszló |
| azt válaszolta, hogy ő igenis alkot, és kívánatra meg is mutatta |
| legújabb költeményeit a bizottság tagjainak; mégsem közölték |
| eredeti alkotásait, csupán műfordításait, |
| nyolc éven át. Homálynoky tudta, hogy e bizottságok tagjai közül |
| egyesek ma is hatalmi pozícióban ülnek. |
| „A legtöbben a helyükön maradtak, vagy legföljebb helyet |
| cseréltek egymással,” – gondolta Szaniszló. |
| Néha még most is úgy érezte, mintha ugyanazok nyomnák felülről, |
| ha nem is a régi, brutális módon, inkább óvatosan, |
| hogyha pedig nem nyomhatják, legalább agyonhallgatják. |
| Miért is szeretnék azokat, akiket annak idején |
| szívesen megfojtottak volna egy kanál vízben? |
| „Ennek csak akkor lesz vége, ha már kihaltak. |
| Sajnos, jómagam előbb halok ki náluk,” – gondolta Szaniszló, |
| és képzeletben máris látta magát egy félhomályos sufni |
| bűzös és mocskos szalmazsákján fetrengeni, |
| ahol iszonyú görcsrohamok között vívja haláltusáját. |
| Azt gondolta ugyanis, hogy ha mindig a lehető legrosszabbat képzeljük el, |
| egyúttal el is hárítjuk bekövetkeztét, |
| hiszen semmi sem történik az életben |
| pontosan úgy, ahogyan az ember elképzeli. |
| Ezért, ha felkészülünk a legrosszabb eshetőségre is, |
| már csak valami kevésbé rossz következhetik. |
| Kár, hogy az élet nemegyszer alaposan megcáfolta |
| Szaniszlónak ezt a túlságosan optimista vélekedését. |
|
Szaniszló a Koponyák Hegyén
| „Bankett is lesz! Nagy vacsora a Park-szállóban!” |
| – újságolta dr. Edelényi Tibold, megyei főkönyvtáros |
| Homálynoky Szaniszló, dunántúli születésű |
| költőtársamnak és feleségének, mikor a megbeszélt napon |
| egy Balaton-parti üdülőhelyről immár az ötven kilométernyire |
| fekvő *váralja felé robogtak, s egymás után a messzeségben tűntek el |
| a rég kialudt, kúpforma tűzhányók, |
| melyek a félig már megmérgezett tavat környékezték, ahol |
| vízi élőlények serege vívta haláltusáját |
| a kavicsos vízfenék olajos, pakurás, hínáros |
| halpoklában. De a felszínen derű honolt, |
| sütött a nap, és a hőseinket szállító jármű, |
| illetve annak kipufogója szintén megtette közben a magáét, |
| hozzájárulva jó néhány köbméter benzingőzzel, |
| néhány száz decibel zajártalommal, hogy a víz fölötti világ |
| légköre is lakhatatlan állatgyehennává, emberpokollá |
| silányodjék, ha nem is nyomban, de hosszú és lankadatlan |
| aprómunka árán, hiszen sok kicsi |
| sokra megy. „A banketten is csak vérünk |
| cholesterin-szintjét, zsírsavtartalmát fogjuk szaporítani; |
| minden falat, minden korty szeszesital egy lépéssel közelebb taszít |
| az infarktushoz, az agyvérzéshez, minden szippantás cigarettafüst |
| a tüdőrákhoz,” – gondolta Szaniszló, akit mindig komorrá |
| tett a szülővárosához való közeledés; ezt persze |
| óvakodott bevallani feleségének vagy dr. Edelényi Tiboldnak, |
| hajdani osztálytársának, aki immár az érdekesen |
| őszülő, a szépen, méltóságteljesen, nem is túl gyorsan öregedő, |
| elegáns és tekintélyes vezetőemberek közé |
| tartozott. A tudományokkal való foglalkozás, |
| a könyvek között leélt esztendők megfinomították |
| valaha nyersebben markáns, férfias arcát, de most |
| nem szellemi dolgokról, hanem az ünnepélyes beiktatás gyakorlati |
| részéről értekezett a költővel, akinek a budapesti találkozás óta |
| eltelt hónapok alatt semmit sem sikerült lefogynia, |
| sőt az üdülőben újabb két kiló súlyfölösleget |
| szedett magára. A gondnok mentegetőzött, |
| amiért az előző évekhez képest sokkal szerényebb úticsomaggal |
| láthatta csak el a távozókat. „Az ellátmány |
| nem emelkedett, csak az árak!” – hangsúlyozta. |
| „Nem biztos, hogy Cuki hajlandó lesz megenni ezt,” |
| – mondta dr. Karikás Lothárné, született Cink Veronika, a költő |
| legjobb fiatalkori barátjának életepárja, mikor kibontották |
| az egy-egy kis doboz olcsó húskonzervet, egy-egy zsemlét, almát |
| és zöldpaprikát tartalmazó csomagokat. Cuki a család szemefénye, |
| egy jól megtermett pulikutya volt, |
| oly okos állat, hogy szinte minden szót megértett |
| az emberi beszédből, hacsak nem valami elvontabb témáról |
| társalogtak előtte. Dr. Karikásék nagyon a szívükre vették volna, |
| hogyha Homálynoky Szaniszló és hitvese szállodában |
| szállt volna meg, amit pedig nagyvonalúan felajánlott |
| a beiktatási ünnepély rendezősége részéről |
| dr. Edelényi Tibold. Mikor végre magukra maradtak, |
| dr. Karikás Lothár hosszabb sétára vitte vendégeit, |
| hogy a város legújabb létesítményeit, melyeket Szaniszló utolsó |
| látogatása óta létesítettek a létesítők, kissé lokálpatrióta hevülettel, |
| mindamellett némileg ironikusan is |
| bemutassa, mert az új, modern épületek |
| csöppet sem illettek a régi házsorok közé, |
| egy-egy üvegfalú csodapalota úgy állt a patinás |
| barokk épületek szomszédságában, akár tehénen a gatya, |
| (bocsánat a parlagi szóért!) Majd hazatérve |
| megvacsoráztak; és le is feküdtek volna, ha be nem ront |
| Bokányi Ulászló, Homálynoky Szaniszló oldalági rokona, |
| erősen pityókos állapotban, színjózan felesége kíséretében |
| dr. Karikásékhoz, megakadályozva a többieket a beszélgetésben; |
| a saját zavaros, csak félig-meddig érthető előadása elhallgattatott |
| mindenki mást, ráadásul nagyot hallott öregkorára, |
| és sem a füle helyett halántékához szorított |
| hallókészüléke, sem gyakori, másik füléhez emelt tenyérrel föltett |
| „He? He?” kérdései nem segítették elő a folyamatos társalgást. |
| Homálynoky Szaniszló már délután is nehezen, zihálva lélegzett |
| a katlanszerű belváros keskeny házsorai között, ahol megrekedt a fülledt, |
| kánikulai hőség. Talán ez a nehézlégzés |
| nyomasztotta éjszaka is, mivel hajnal felé igen kellemetlen |
| álomlátásban volt része: megpillantotta ugyanis |
| a saját koponyáját a városi múzeum üvegszekrényében kiállítva, |
| tőle jobbra Sobri Jóska, balra Savanyú Jóska koponyája |
| volt két másik üvegszekrényben látható, |
| és alattuk széles, piros brokátszalagon, arany betűkkel |
| a közös felirat: MEGYÉNK HÍRES SZÜLÖTTEI.
|
| Nem tudható, miről ismerte fel a költő a tulajdon |
| koponyáját, hiszen még sosem volt alkalma ilyen csupaszon |
| szemügyre venni, továbbá az sem derült ki az álomból, |
| miféle szemmel látta Szaniszló az ünnepélyes |
| koponya-fesztivált, hiszen saját üres szemgödrei |
| szintén bent voltak az üvegszekrényben, a koponyába ágyazottan, |
| s onnan bámultak vissza rá. Homálynoky Szaniszló, |
| reggelre ébredve, jobbnak látta elhallgatni álmát |
| vendéglátói előtt, feleségének is |
| csak évek múlva merte elmondani. Talán félt, |
| hogy nyomasztólag hat majd szeretett hitvesére a rémes álom, |
| és nem lesz kedve elkísérni őt egyetlen szabad délelőttjükön. |
| Bokányi Ulászló ezen az útjukon is |
| mindenáron Szaniszlóékkal akart tartani, de sikerült |
| még idejében megszökniük előle. A költő |
| azt az egyemeletes házat kereste föl hitvese társaságában, |
| amelyik hajdan anyai nagyanyjáé volt, mert ezt a házat |
| igen különös módon építették. *váralja főutcájából nyílt egy zsákutca, |
| s annak a végében állt ez a domboldalban épült ház, |
| melynek a nagy rácsos kapun túli előkertje |
| egy szinten feküdt a belvárossal. A költő gyermekkorában |
| tele volt félig elvadult bokrokkal ez a kert, |
| és játszótársaival gyakran bujkált alattuk, a zöld homályban, |
| vagy szaladgált a kert közepén álló, Ámort ábrázoló |
| kőszobor körül. A szobor jobb kezefején |
| valaha egy kőpillangó pihent, később, mikor |
| a villanyvilágítást bevezették, eltávolították a lepkét, és helyette |
| zománcos bádogernyővel övezett villanykörtét |
| helyeztek Ámor kezébe, hogy a három padot |
| s körül a virágágyakat és a gruppot holdfény nélküli |
| nyári estéken is bevilágítsa. A kert és a szobor helyén |
| most sóderral fölhintett, kopár sivatag terült el, |
| ahol egy árva fűszál sem nőtt. A házat valami |
| vállalat irodái foglalták el, de Homálynokyék akadálytalanul |
| mehettek föl az emeletre, helyesebben, arra az aszfaltos kis udvarra, |
| amely ugyanilyen volt már a költő gyermeksége idején is, onnan vezetett |
| egy középen kétfelé ágazó falépcső, egyrészt a padlásra, másrészt a dombtető |
| magasságában fekvő gyümölcsöskertbe. Szaniszló emlékezetében |
| az aszfaltozott udvar jóval nagyobb volt, mint amekkorának |
| a valóságban bizonyult. Nyilván, ahogyan ő növekedett, |
| úgy kisebbedett az udvar az emlékezetében élőhöz képest. A költő |
| gyermekkorában kutyák és macskák népesítették be |
| a kicsiny területet, azonkívül néhány tyúk és egy kakas, |
| melyet a kis Szaniszló kakasvezetőnek hívott, |
| látva, hogy mindig a tyúkok élén menetel büszke díszlépésben, |
| azok pedig sorban követik őt, magot keresve, csipegetve. |
| Homálynoky Szaniszló nem töltötte még be negyedik életévét, |
| mikor valami családi összejövetel alkalmával |
| sietve igyekezett elhagyni az ebédlőt, ahol a felnőtteknek |
| csak a térdéig ért, és semmit sem látott maga körül, |
| csak férfi és női cipőket, hosszú szoknyákat és nadrágszárakat. |
| A gyermek mindig Gulliver az óriások országában, |
| de a felnőttek nemigen törődnek az ilyesmivel. |
| A kisfiú megivott egy csésze kakaót, és egy szelet friss kaláccsal a kezében, |
| az említett udvaron álldogált, amikor a kakasvezető, |
| melynek nevét a gyermek talán az első világháború idején |
| gyakran hallott „szakaszvezető” mintájára képezte, egy villámgyors szökkenéssel |
| kirántotta kezéből a kalácsot, és máris osztozkodott rajta |
| tyúk-háremével. A nem egészen négyéves Homálynoky Szaniszló |
| mélységesen megdöbbent a történteken. Ugyanis akkor eszmélt rá először életében, |
| hogy van a világon önzés és erőszak is. Idáig teljes |
| védettségben élt, és mit sem tudott a létfenntartásért folyó küzdelemről. |
| De azonnal levonta a tanulságot, mivel riadt, de rövid döbbenetének elmúltával, |
| nyomban visszatért az ebédlőbe, másik szelet kalácsot kérni, |
| csakhogy közben a kalács elfogyott, és a gyermek Homálynoky |
| hoppon maradt. Most ismertette feleségével életének |
| ezt az első keserű tapasztalatát, de sietniük kellett, |
| hogy még a költő édesapjának sírját is |
| meglátogathassák. Taxiba ülve, hamar el is értek |
| a temetőbe, és a költő száraz szemmel, de zajló kebellel |
| állt a sírnál, s körülbelül a következő néma szónoklatot |
| tartotta: „Szegény apám, te is megjártad alaposan. |
| Mindig középen álltál, megkaptad hát a magadét, |
| előbb jobbról, azután balról. Bennem se telhetett |
| sok örömed. Energikus férfi voltál, engem pedig, aki nem vagyok energikus, |
| az ilyen férfiak mindig arra ingereltek, hogy ingereljem őket. |
| Téged nem ingereltelek közvetlenül és készakarva. Elvégre az apám voltál, |
| és fölneveltél. De olyan lehettem, mint valami konok növény, |
| amely mindig a kertész szándékával ellenkező |
| irányban fejlődik. Bosszantott téged, hogy nem voltam eminens tanuló, |
| pedig csak rajtam múlt. De én mint költő vágytam lenni eminensnek, |
| és nem sokat törődtem azzal, amiről sejtettem, hogy hasznát |
| soha nem veszem. Ezért csak arra vigyáztam, hogy meg ne bukjam |
| ezekből a tárgyakból. Föléd akartam nőni, és sikerült is ez |
| még életedben. Szerencsére, akkor már annyira elfoglaltak |
| a saját bajaid, hogy nem vettél észre |
| semmi mást. Jó, hogy nem arattam fölötted nyilvános diadalt, |
| mert most nagyon szégyelleném. Voltaképp csak akkor szerettelek, |
| amikor már öreg és beteg voltál, amikor már megtiportak, |
| amikor már sajnáltalak. Egy nappal halálod előtt, |
| kórházi ágyad szélén ültem, és te hűdéses ajakkal |
| szakadatlanul beszéltél, de egy szavadat sem |
| értettem. Azt sem tudom biztosan, |
| megismertél-e? Hét évvel voltál akkor öregebb, |
| mint én most. Hét éven belül valószínűleg követni foglak. |
| Nyugodj békében!” Félórával később |
| Homálynokyék a Park-szállóban ebédeltek dr. Karikásékkal, |
| és az ebéd vége felé, mintegy bebizonyítandó, |
| hogy senki sem próféta a saját hazájában, |
| a költő megpillantotta egyik régi ismerősét, |
| Barna Kázmér hajdani városgazdát közeledni, akinek láthatólag sejtelme sem volt, |
| mit keres *váralján a költő, hiszen így üdvözölte, |
| míg mellettük elhaladóban, egy pillanatra megállt |
| az asztal mellett: „Szervusz! Hogy vagy? Mit csinálsz? |
| Írogatsz még? Írogatsz még?” |
|
| Homálynoky Szaniszló, dunántúli születésű költőtársam |
| lihegve rogyott le egy fotelba, miután |
| a nyári délután rekkenő forróságában, a keskeny utcák |
| alkotta belváros katlanán keresztül, ahol szinte megállt |
| a fullasztó levegő, eljutott a hajdani segédpüspöki palotában |
| berendezett megyei könyvtár igazgatói szobájába, fenn az emeleten, |
| s jó tíz percig tartott, míg végre annyira |
| kilihegte magát, hogy beszélni tudjon, vagy legalább |
| rövid feleletet adhasson a hozzá intézett |
| kérdésekre. Egy-két percen át úgy rémlett, |
| mintha csupa vadidegen arc venné körül, sőt egy pillanatra |
| Sobri Jóska és Savanyú Jóska sárga koponyaarca, |
| sőt Balga Márton neandervölgyi vigyora is megjelenne a háttér |
| súlyos, bíborszínű függönyredői között, |
| de ez csak rémlátás lehetett. Csakhamar meg tudta különböztetni |
| egymástól a körülötte ülők ábrázatát. |
| Fölismerte dr. Edelényi Tibold megyei főkönyvtárost, egykori |
| osztálytársát, majd Sáfrány Aladárt, a Szaniszlónál is mostohább sorsú |
| *váraljai költőt, aki immár végleg ottrekedt |
| szülővárosában; megpillantotta a fiatal |
| irodalomtörténészt is meg néhány ismeretlen |
| férfit, nyilván a város kulturális életének vezetőit, |
| s közöttük egy kellemesen szép és szelíd arcú fiatal nőt is, |
| aki részvétteljes jóindulattal szemlélte |
| a fuldokló Homálynoky Szaniszlót a fotelban, míg elhaló hangon |
| inni kért, és miután egy pohár hideg pepsi-colát |
| felhajtott, újra a régi volt, kész arra is, hogy a beiktatási |
| ünnepségen részt vegyen. Ezért hát, a szükséges bemutatkozások |
| megtörténtével, fölkerekedtek, és átvonultak a tágas előadóterembe, |
| ahol mintegy harminc-negyven főnyi hallgatóság foglalta el |
| a székek felét; az első sorokat ugyanis fenntartották |
| a Gordoványi Gáspárról elnevezett irodalmi társaság vezetőinek |
| és tagjainak. Egyébiránt *váralja sohasem dúskált |
| a tehetséges írókban. Néhány nevet őriztek ugyan |
| az irodalomtörténet kötetei, de már csak a nevek |
| éltek a köztudatban, nem a művek. Maga a híres |
| Gordoványi Gáspár sem volt *váraljai születésű. |
| Életének harmincötödik éve táján telepedett le |
| az Isten háta mögötti városkában, ahol kertes lakóházat vásárolt |
| a *váralját övező magaslatok egyikén, és ott élte le |
| hátralevő idejét, mint „a *váraljai remete”. E néven |
| emlegette ugyanis az utókor, mivel nyugalomra vágyott, |
| visszavonultan élt, és nem barátkozott senkivel |
| *váralja lakói közül, amit kétségkívül |
| bölcsen cselekedett. Homálynoky Szaniszló is biztosra vette, |
| hogy csupán azért érte őt a megtiszteltetés, a város egykori polgármesterének |
| fiát, a hajdani aranyifjúság oszlopos tagját, a bálrendezőt, |
| mivel nem volt más. Őt kellett tehát szeretni, |
| ha fogcsikorgatva is. Ezt vélte kiérezni egyes tanácsi vezetők |
| tartózkodó, bizalmatlan kézszorításából is, és talán ez okozta, |
| hogy a fiatal irodalomtörténész bevezetője és a helyi pedagógiai főiskola |
| egyik növendékének kissé elfogódott szavalata után, |
| aki a költőnek szülővárosáról írt költeményeiből adott elő, |
| ő maga egyik legkihívóbb, többféleképpen is értelmezhető versét, |
| a „Ramszesz elporlódott horoszkópja” című poémát |
| olvasta fel. Az összhatást némileg megzavarta |
| Szaniszló költői hevülete, mely versmondása végén |
| egy lendületes karmozdulatban összpontosult. |
| Kár, hogy a költő e mozdulat közben könyökével |
| erősen megtaszította a mikrofont, s az az üvegborítású asztallapon |
| jókorát csúszva, leírhatatlanul iszonyatos |
| sikoltást hallatott, mintha egy házasságtörő |
| parázna asszonyt hurcolnának a pokolba az ördögök, |
| kegyetlen szülési fájdalmak között, s egyúttal tudtára adnák, |
| hogy férje beadta a válópert, szeretője pedig |
| egy másik nővel disszidált, de előzőleg felgyújtotta bosszúból |
| az asszony lakását, ahol bennégett még beváltásra váró |
| öt találatos lottószelvénye is. Homálynoky lelkére kötötte |
| dr. Edelényi Tiboldnak, hogy a förtelmes halálsikolyt |
| töröltesse a magnószalagról, de félő, hogy a megyei főkönyvtáros |
| a következő, megpróbáltatásokkal teli órákban |
| megfeledkezett erről, és az utókor találgathatja majd, |
| ki sikoltott fel? A költő maga, vagy egy önkívületbe |
| hajszolt tinédzser, aki talán a rendkívüli költemény okozta |
| gyönyörűségtől eldobta magát, akárcsak kedvenc |
| külföldi táncdalénekesének száma után? A műsor befejeztével |
| átvehette a költő a bekeretezett okiratot tiszteletbeli elnökké való |
| megválasztásáról, majd körülvették jónehányan |
| a hallgatóság tagjai közül. Egy fiatal asszony |
| Homálynoky eredeti műveinek és fordításainak bibliográfiáját kérte |
| főiskolai szakdolgozatához. A költőnek utóbb két heti munkájába került |
| egy, nemcsak eredeti műveit és fordításait, hanem a róla szóló |
| tanulmányok és kritikák lelőhelyét is tartalmazó, hiányos bibliográfia |
| összeállítása, de a szakdolgozatot sosem látta, igaz, hogy |
| nem is hiányolta. A kulturális vezetők visszakísérték a költőt |
| és hitvesét a megyei könyvtár igazgatói szobájába, |
| s miután némi undorral hörpintettek egyet |
| a közben lábvíz-hőmérsékletűvé langyosodott |
| pepsi-colából, kezdtek angolosan elszállingózni |
| az ünnepélyes esemény színhelyéről. Homálynoky sejtette, |
| hogy ebből már aligha lesz díszvacsora, tehát |
| javasolta, hogy induljanak haza, de dr. Edelényi Tibold |
| marasztalta őket. Ekkor már csak a fiatal |
| irodalomtörténész, egy még fiatalabb, a fővárosból ide került |
| régész és Sáfrány Aladár, Homálynoky fiatalkori barátja, |
| a balsorsú költő volt jelen. Szaniszlónak utólag |
| úgy tetszett, hogy dr. Edelényi Tiboldot közben néhányszor |
| egy másik szobába hívták át a telefonhoz, vagy ő maga |
| ment át, felhívni valakit. Titokzatos hadmozdulatok |
| folytak a háttérben, talán megpuhítani igyekeztek |
| azt a vezető állásban lévő férfiút, aki a bankett |
| költségeit utalványozni lett volna hivatott, de mint a költő |
| később hallotta, elfelejtették meghívni az illetőt |
| az elnök beiktatására, és most megmakacsolta magát |
| sértődöttségből. Végül, amikor már alkonyodott, |
| takarítónők törtettek be porszívókkal, partvisokkal, |
| felmosó rongyokkal, s ekkor dr. Edelényi Tibold |
| kénytelen volt kijelenteni, hogy nem maradhatnak tovább. |
| A fiatal irodalomtörténésszel együtt közrefogták |
| Homálynoky Szaniszlót és feleségét, és elkísérték őket |
| dr. Karikás Lothár otthonáig. Ott a főkönyvtáros |
| kurtán kijelentette, hogy késő van már vacsorázni. |
| A bankettről nem is történt említés többé. |
| Valójában esti fél kilenc óra volt, tehát nem is olyan nagyon késő. |
| A költő felismerte dr. Edelényiék kínos helyzetét, |
| és szívesen meghívta volna vacsorára két kísérőjüket |
| a Park-szállóba, de attól tartott, azok ragaszkodni fognak, |
| hogy ők fizessék mind a négyük vagy legalább a maguk |
| vacsoráját, Szaniszló pedig nem akarta |
| költségbe verni őket. Megfigyelte többek között, |
| hogy a fiatal irodalomtörténész sárga cipőt visel |
| sötét ruhához. „Lehet, hogy nem sokat törődik |
| az öltözködéssel, de éppúgy meglehet, |
| hogy fiatal házas, két-három kisgyermekkel, és nehezen élnek |
| a tanári fizetésből. Ez az egy jó cipője van.” Mindezeket |
| végiggondolva, bevonultak dr. Karikás Lothárékhoz. |
| Kísérőik oda is követték őket. Félórára le is telepedtek, |
| és csak akkor búcsúztak el, mikor már nyilvánvaló volt, |
| hogy a költő és hitvese nem forgat a fejében |
| semmi kalandos tervet. Távozásuk után |
| dr. Karikás Lothárné, született Cink Veronika |
| sajnálkozva közölte, hogy ők már megvacsoráztak, |
| és a bankett miatt nem számítottak vendégeikre, sőt az üdülőben kapott |
| úti csomagot is felbontották kíváncsiságból aznap délután, |
| vajon Cuki mit szól hozzá. A család kedvence pedig csak |
| körülszaglászta az egyik olcsó húspástétom konzervet, |
| de nem evett belőle. Hát kidobták |
| ezt a dobozt. A másik még megvolt, azt felezte meg |
| vacsorára a költő hitvesével. Dr. Karikás Lothárné, aki különben |
| gondos háziasszony volt, és vendégszeretetéhez nem fért kétség, |
| valóban nem tehetett a történtekről, s most megpróbálta |
| valami mással kárpótolni Homálynokyékat, bemutatva |
| Cuki nem mindennapi produkcióit. „Jönnek a kukások,” |
| – mondta Cink Veronika, mire a család szemefénye |
| haragos ugatásba kezdett. „Hol a fekete krampusz?” |
| E kérdésre Cuki szembeállt a földig érő |
| velencei tükörrel, és a saját fekete képmását |
| ugatta meg. A műsor végeztével lefeküdtek, |
| és Homálynoky Szaniszló, ha éhesen is, |
| mégis azzal a megnyugtató érzéssel hajtotta |
| álomra fejét, hogy a régóta esedékes fogyókúra |
|
|
|