Egy hiéna Londonban

Micsoda szörnyű meglepetés lehetett,

mikor a híres londoni sörgyár épületéből kilépve,

ahol az üzemvezető és annak titkára végigkalauzolta,

fejére zuhant a harmadik emeletről ledobott

jókora szalmaköteg, s a következő pillanatban

vadul szitkozódó férfiak és asszonyok,

a gyár munkásai és munkásnői kezdték ütlegelni

vastag cirokseprőkkel. Futásnak eredt, miként a szemtanúk leírták,

a bresciai hiéna, hajdan élet-halál ura, a sáros úton,

a mintegy háromnegyed mérföldnyire lévő kocsma felé,

nem lelve közelebbi menedéket, s közben zuhogtak

hátára és fejére a csapások, sáros göröngyök találták arcon,

egy fürge némber oldalról hosszú bajszába kapaszkodott,

és kitépett belőle vagy félmaroknyit. Zihálva bukott be végül

a kocsma ajtaján, melyet a háznép gyorsan elreteszelt

az üldözők elől, akik felbőszültek a hírhedt látogató ellen,

de mégsem törtek be erőszakkal, óvakodtak a magánlaksértéstől

a fegyelmezett angolok, néhány óra múlva pedig öles termetű rendőrök

vették védelmükbe a csapzott idegent, majd csónakon

vitték át a Temze túlsó partjára, ahol szállodai szobájában

biztonságba helyezték. Még két teljes napot

kellett időznie az angol fővárosban,

hová zilált pénzügyeit rendezni, kölcsönt felvenni érkezett.

Nyilván reszketve járt ama két nap alatt

az utcán, minden sarkon új támadást gyanított,

hosszú késpengéket látott képzeletben

felvillanni a sikátorok homályában. Följegyezték,

hogy már előbb birtokot vett Szabolcs megyében, és nem értette,

miért nem vállalják nála a parasztok jó napszámért sem a munkát.

Időnként meglátogatta a szomszéd földbirtokost,

aki udvariasságból fogadta, de felesége ilyenkor

bezárkózott szobájába, mondván, utálja a hiénabűzt.

Végül, egy átmulatott éjszaka után megütötte a guta

egy bécsi fogadóban. De akinek eszköze volt csupán

– igaz, készséges eszköze –, a császár sok-sok évtizeddel túlélte őt,

sőt meg nem érdemelt népszerűséget is szerzett,

mint hófehér szakállú, jóságos nagyapó.

Pedig ő volt a szabadságharc vértanúinak igazi gyilkosa.

Az ő parancsára esett el ezer meg ezer

magyar katona a Kárpátokban, az olasz hegyekben

s Lengyelország síkságain az első világháborúban.

Ő maga pedig ágyban, párnák közt, békésen szenderült el

nyolcvanhat évesen, mikor vesztésre állt már

a balgamód indított háború…

Van-e nálad vakabb, te sötét Vaksors?

Miért nem dobod földre a hamis mérleget,

amit mindenki lát, téged kivéve,

öncsaló istennő, bekötött szemű Igazság?

Megjegyzés: Hogyha a brescai hiéna, Haynau nevében az u betűt megfordítjuk, s ekképp n betűvé változtatjuk, az előző versben szereplő Han-nya démon nevének anagrammájává alakítható át. Ez annyira különös véletlen, hogy szinte már nem is lehet véletlen.