Egy magyar Don Quijote

Ó, hogy rá tudtok nehezedni az emberi lélekre mázsányi súlyotokkal, égi és földi hatalmak! Küszködik veletek a gyarló, halandó lény, de hiába. Küzdelme olyan, mint hogyha haragvó kisded dörömbölne parányi ökleivel egy óriás boltozatos mellkasán. Ekként kiáltanak átokszavakat alanyi költők a puszta űrbe, s zagyválnak össze tücsköt-bogarat a létezés rémségeiről. Versem hőse, doktor F. János is ilyen háborgó lélek volt, de a földöntúli hatalmak túl messzire estek tőle. Nemkülönben a földi uralkodók, diktátorok, tehát praktikus ésszel az ellen lázadt, ami inkább keze ügyébe esett, s bár nem volt alanyi költő, igénybe vette még a poézis fegyverét is, a mű- és népköltészetből, valamint a saját leleményéből egyaránt merítve verses mottóit, miket periratok, fellebbezések szövege elé szokott biggyeszteni. Mikor még nem ment tönkre praxisa, s irodájába be-betévedtek még az ügyfelek, egy gyermektartási díj iránti perben, hol az alperest képviselte, doktor F. János az alábbi versikével vezette be ügyfelének fellebbezését:   Sűrű sötét az égalj.   Megkaptalak, elég baj.   De te arról nem tehetsz. (Népdal.) Hadd említem meg, hogy doktor F. János a „megkaptalak” helyett sokkal erőteljesebb igét használt, mit nem merészelek leírni. Később nem akadtak már peres ügyei, mert a közvélemény bolondnak kiáltotta ki, pedig logikus elme volt a maga módján, csak észjárása ütött el sajnálatosan a szokványostól. Ekkor haragját a közigazgatási hatóságok ellen fordította, s megfellebbezte a városi képviselőtestület közgyűlésének valamennyi határozatát, vagy legalább a fontosabbakat. Mikor az említett közgyűlés a húszas évek elején artézi kutak fúrását és a város vízvezetékkel való ellátását, valamint nagyobb állami- és bankkölcsön felvételét határozta el, doktor F. János fölvette a harcot, „a városunk vizenyős egén pislákoló hármas ikercsillag”-nak nevezve a határozat kezdeményezőit, s a város akkori polgármesterét, aki szőkés, gyenge szakállnövésű férfi volt, ezzel a mottóval pécézte ki:   Egy szem szilva, két szem szilva,   pállott szájú csizmadia,   megetted a suvikszot,   nem nőtt ki a bajuszod. Mondanom sem kell, hogy hiába akarta meghosszabbítani a kútra járás, a fazekakban való fürdővíz-forralás időszakát, s útját állni az újmódi csöveknek és csapoknak, fürdőkádaknak, vízforraló hengereknek, ezt a fellebbezését ugyanúgy elutasították, akár a többit, kimondva rájuk az „alaptalan” szót. Utolsó éveit szűkös viszonyok között töltötte, ügyvédi irodáját bezárta, kolbászon és kenyéren élt, s miután kiszámította, hogy a létfenntartáshoz hány centiméter kolbász elegendő naponta, nem restellt centimétert ragadni és késsel bejelölni e rúdalakú hentesipari terméket, úgyhogy személyében többek között a kalibrált füstöltkolbász feltalálóját is ünnepelhetjük. E nélkülözést elkerülhette volna, sőt jólétben élhette volna le utolsó éveit, hogyha eladja Káptalan utcai egyemeletes házát, de mivel e ház pontosan ott állt, ahol a kanonoki barokk palotácskák sora véget ér, doktor F. János, katolikus létére, házát a református egyházra hagyta végrendeletében, lelkészi hivatal és lakás céljára, ezzel az indokolással: „Hadd legyen Egerben egy református kanonok is!” E tréfa kedvéért vállalta a hosszú füstöltkolbász-diétát, s nyilván megrövidítette életét is. Lehet, hogy szörnyűséges bűne miatt lángpallosú kerub állta el doktor F. János útját a mennyország kapujában. Látom lelki szememmel a kicsiny, de szikár öreget, látom lengeni halotti ingét, ősz haját a túlvilág szelében, amint a zárt kapu felé epébe mártott tollal írt fellebbezést lobogtat, gúnyos mottót süvölt.