Mintsem bölcselmetek álmodni képes
| Időzzünk még egy kicsit a meglepő dolgok övezetében, |
| és essék szó ezúttal a tárgyak |
| kiszámíthatatlan viselkedéséről, titokzatos |
| tulajdonságairól. Volt két egyforma, nikkelezett vasból készült, |
| igen erős cipőhúzónk, megvoltak már gyermekkoromban is, |
| olyan masszívak és szilárdak, hogy talán egy cirkuszi |
| erőművész se tudta volna meghajlítani őket, |
| s mégis egy reggelen, amikor jobb sarkammal |
| a szokásos mérsékelt nyomást alkalmaztam cipőhúzás közben, |
| éreztem, amint meglágyulva görbülni kezd ez az oly kemény tárgy, |
| s valóban, csúnyán meggörbült állapotban maradt, |
| noha még jobban meghajlítani minden erőm megfeszítésével se bírtam, |
| hiába is próbálgattam. Szépséghibája miatt |
| mégis nemsokára kidobtuk ezt a cipőhúzót, |
| a párja ma is megvan görbületlenül, |
| csupán nikkel-bevonatát pettyezték be apró szeplőkkel az évtizedek. |
| „Úgy látszik, van az anyagnak valami gyönge pontja, |
| csak éppen nagyon nehéz telibe találni.” |
| Így gondolkoztam akkor felületesen, később sem jártam utána. |
| Ma sem tudom, hogyan vélekednének erről |
| a fizikusok. De voltak egyéb titokzatos tárgyaink is, |
| például az az alpakka evőkanál, amelynek öt társa |
| együtt tűnt el megmagyarázhatatlan módon |
| apám temetése napján, akinek kedvencei voltak |
| ezek a kanalak, mondván, hogy könnyebbek a többinél, |
| kellemesebb velük enni. Nem tudom, miért hagyott |
| apám számunkra emlékül egyetlen kanalat, föltéve, hogy a többi ötöt |
| ő vitte magával a másvilágra, amiben erősen |
| kételkedem. Mégis meglehet, hogy néha a halottak is |
| feledékenyek. Ez a kanál használaton kívül helyeztetett, |
| de mégsem dobtuk el, sőt magunkkal hoztuk végül Budapestre is, |
| és még évekig pihent a fiókban, |
| egyéb evőeszközök társaságában. Volt azonkívül egy üvegpoharunk is, |
| már szintén egyedi darab, s noha társai |
| nem egyszerre tűntek el, hanem egymás után |
| törtek el a használatban, s jóllehet anyám nem vonta ki végképp |
| a forgalomból, bárki más ihatott belőle, |
| egyedül ő nem, és ha némelykor magam terítettem meg az asztalt, |
| s megfeledkezve a pohár tabu-jellegéről, |
| anyám terítékéhez állítottam, nem szólt semmit, |
| csak fölkelt, és kicserélte. Kérdésemre, miért teszi, |
| nem adott magyarázatot. Így hát nem firtattam tovább a dolgot, |
| de egyszer, évekkel később, ezt a poharat |
| vittem magammal a szabadsághegyi szanatóriumba. |
| Amikor tíz hónap múlva elbocsátottak onnan, |
| táskám kicsinek bizonyult minden holmim befogadására, |
| ezért a rossz emlékű ivóalkalmatosságot |
| néhány más aprósággal együtt |
| otthagytam. Mindez nem lenne említésre méltó, |
| hogyha nem ez lett volna utolsó szanatóriumi tartózkodásom. |
| A pohárral együtt ott maradt a több mint negyven éven át |
| kínzó betegség is. Kigyógyultam a Csokonai Vitéz Mihályt, |
| Reviczky Gyulát, Tóth Árpádot s még annyi más költőt sírba vivő |
| kórból. (Persze, a következményes bajok, |
| a tüdőtágulás, a jobbszív-elégtelenség, |
| a nehézlégzés, azóta is gyötörnek.) |
| Jó volna tudni, miféle poharat |
| kellene még elhagyni valahol, hogy elmúljék tőlem |
|
|