Három bagatell
Nagyítón át vizsgálnám a világot, |
magamon át, de minden változatlan. |
A nézőszög új, a homály a régi. |
Micsoda düh van egy-egy mozdulatban! |
Szemembe csapnak az üvegszilánkok. |
A vers őrült bokor, vadul kitépi |
lábát a földből, s világgá rohan. |
|
Tömjéngőzfürdő hencserén, |
s mint szektánk tartja, szent erény. |
Nem finnyásak, mindegy nekik, |
hogyha dögönyözik a lelket, |
vagy ha szalámit szeletelnek. |
|
Kábán, vakon táncol, pedig |
freskó-alaknál kecsesebben. |
Lobog csiszolatlan szemekben, |
suhog rögös füljáratokban. |
Aztán nagyot lobban… Kilobban. |
|
|
|