Három bagatell

Őrült bokor Nagyítón át vizsgálnám a világot, magamon át, de minden változatlan. A nézőszög új, a homály a régi. Micsoda düh van egy-egy mozdulatban! Szemembe csapnak az üvegszilánkok. A vers őrült bokor, vadul kitépi lábát a földből, s világgá rohan.   Az ihlet szertartása Tömjéngőzfürdő hencserén, vaskos ujjú henteskezek alatt feküdni élvezet, s mint szektánk tartja, szent erény. Nem finnyásak, mindegy nekik, hogyha dögönyözik a lelket, vagy ha szalámit szeletelnek.   Láng Szüli vajúdó pillanat, szoptatja néma lehelet. Kábán, vakon táncol, pedig tükörben nézhetné magát. Árnyéka a falhoz tapad, freskó-alaknál kecsesebben. Lobog csiszolatlan szemekben, suhog rögös füljáratokban. Aztán nagyot lobban… Kilobban.