Kettéhasadtan
|
„…a vers mintha két csigalépcsőn futna, s ezeket nekünk is egyszerre kell megjárnunk…”
Egy fülszövegből
|
| Néha-néha az ember elbizony- |
| talanodik, ha versenyt fut a verssel, |
| egyszerre két lépcsőn rohanna le s fel, |
| le az egyiken, fel a másikon. |
|
| Mert szembefutni maga az iszony |
| önnönmagunk felével, nemcsak egyszer, |
| de többször is. Ezért van, hogy az ember |
| elbizonytalanodik, el bizony. |
|
| Megváltó berregés vet véget ennek. |
| A manzárdszoba fél lakója csenget |
| a félemelet fél házmesterének. |
|
| Vannak, akik hiszik, s vannak, akik nem, |
| hogy fölcsendül a rég-várt mester-ének, |
| ha újra eggyé válnak ők a liftben. |
|
|
A szellem kéjelgései
| Én, azaz a százbillió atom, |
| mely engem képez, s mit énnek neveznek, |
| én, hű antennája gyanús neszeknek, |
| melyek átszűrődnek a falakon, |
|
| én, aki majd kicéduláztatom, |
| én, kit mumifikáltan polcra tesznek, |
| én, akit decimálnak, jegyzetelnek, |
| s bibliográfiákban lakhatom, |
|
| megteszem az élőtől adatig |
| vivő utat, s túljutok ama zónán, |
| hol a kijózanult költő belátja, |
|
| hogy az emberöltőnyi pásztorórán |
| simogatnia más nem adatik, |
| csupán egy pontosvessző térdkalácsa. |
|
|
Az ihlet csapdája
| Beismerem, hogy inkább csak alattom- |
| ban vágyom lenni túl világias, |
| mert rám ijeszt a túlvilágias |
| koporsódeszka-reccsenés alattam. |
|
| De ha többet törtettem és arattam |
| volna a múltban, túl csekély vigasz |
| lenne számomra: akkor is igaz, |
| hogy az egyenleget ki kell mutatnom. |
|
| A kegyelmet, melyben annyit csalódtam, |
| mert lényege tömény irónia, |
| nem csalja hozzám színlelt ájtatosság. |
|
| Úgy járok, mint ha fölfedezi a |
| pap a szentségtörőt az áldozóban, |
| és szája elől elkapja az ostyát. |
|
|
Mező és mezőny
| Mintha nem léteznének alkotók, |
| csak úgy íródnának a költemények, |
| burjánozva, akár a gyomnövények, |
| az önmaguktól elszaporodók. |
|
| De üvegházak is találhatók. |
| Virágzik a mesterséges tenyészet, |
| hiszen a kényelmes kertészlegények |
| vadvirágért nem másznak kaptatót. |
|
| Látható néha párviadal is, hol |
| vakra töltve a lovassági pisztoly: |
| sértő és sértett egymást le ne lőjék! |
|
| Büszkén vonul el szerencsés golyó- |
| váltás után a két párbajozó. |
| S két lyukkal szellősebb a levegőég. |
|
|
Eszmefuttatás a költészet mikéntjéről
| A fenségeset, a magasztosat |
| ma már ellensúlyozni illik |
| gúnnyal, öngúnnyal, a retorikát |
| farba rúgni, csokoládéval enni |
| a fokhagymás kolbászt, kirúzsozott |
| száj fölé kackiás bajuszt ragasztani. |
| S mi zajlik ezalatt belül? |
| Ólomkatonák harca papírtigrisek ellen. |
|
| Fontos-e a mellékes? Meglehet. |
| Sőt meglehet, hogy a legfontosabb. |
| Mellesleg szólva, a mellékes új |
| mellékeseket s a mellesleg is |
| új melleslegeket szül. Nem szabály ez, |
| csak következmény, már-már követelmény, |
| mit a költőnek tudni illenék. |
| S a többit is, a fenntartásokat, |
| a módosítást, a frissen leírt |
| felülvizsgálását, és ráadásul |
| tudni illik, hogy a központozás |
| egyenrangú a mondanivalóval, |
| sőt néha még több. Természetesen |
| mindennek az ellenkezője is |
| igaz, mert medvecukorhoz hasonló |
| a költészet: édes is, savanyú is. |
|
Honni soit qui mal y pense.
| Ennének-e medvecukrot a medvék? |
| Elvileg igen, ha a csemegét |
| el nem nyelné a széles szakadék, |
| mely embertől medvét tátongva megvéd. |
|
| De látom, medvéknek keresve kedvét, |
| sétálgatni mackóival D’Orét, |
| kinek bitorlom most szerepkörét, |
| féltve medvék üdvét, ügyetlen ügyvéd. |
|
| Jó volna nem látni többé trolit, buszt, |
| csak mászni hajlékony fatörzseken, |
| s mohón rágcsálni az eukaliptuszt. |
|
| A járható ösvényt fölismerem |
| már messziről, s száll szívem sóhaja: |
| Jó írni s élni à la koala.
|
|
|
|
Három bagatell
| Nagyítón át vizsgálnám a világot, |
| magamon át, de minden változatlan. |
| A nézőszög új, a homály a régi. |
| Micsoda düh van egy-egy mozdulatban! |
| Szemembe csapnak az üvegszilánkok. |
| A vers őrült bokor, vadul kitépi |
| lábát a földből, s világgá rohan. |
|
| Tömjéngőzfürdő hencserén, |
| s mint szektánk tartja, szent erény. |
| Nem finnyásak, mindegy nekik, |
| hogyha dögönyözik a lelket, |
| vagy ha szalámit szeletelnek. |
|
| Kábán, vakon táncol, pedig |
| freskó-alaknál kecsesebben. |
| Lobog csiszolatlan szemekben, |
| suhog rögös füljáratokban. |
| Aztán nagyot lobban… Kilobban. |
|
|
|