A helyszín visszaállítása

Igen! Itt folyt le. Igen! A szavak örökre belefúltak a szőnyegekbe, de a levegőben ott kóvályog a vér enyhén édeskés szaga, kirajzolódnak a halványuló körvonalú foltok is a falon, pedig nem folyt itt vér soha, legföljebb képzeletben. Nem is szobában, víz alatt vagyunk, súlyunkból annyit veszítünk, amennyit jóvátehetetlen cselekedeteink nyomnak a mérlegen. Szerencsére nincs, aki leolvasná a számot (magunk sosem tudnánk megtenni ezt,) homokba dugott fejjel állunk, mint az elbújni vágyó struccmadár. Az ágy bevetve, a halott rég eltemetve, de kinyúlnak az aranyozott falikarok sárga selyemernyői alól a gyertyaégők hosszú, fénylő ujjai, és ránk mutatnak vádlón, mert hiszen nem akadályoztuk meg azt, aminek előbb-utóbb úgyiscsak meg kellett történnie. Fölmenteni mégsem tudjuk magunkat, vergődünk vakon, tehetetlenül a visszatérő emlékképek ketrecében.