Határon

Festmény az arc az ablak keretében, de hátralép, és elnyeli a háttér félhomálya. Vissza hiába hívnám. Mindez a múltban történt, vagy meg se történt. Egy idegen halott álmai úsznak át félálmom szürke tükrén. Oszlop vagyok, mit elfogyaszt saját belső tüze, míg összerogy, és rajta átvonul a néma kórus, nem méltatva gyászénekére a törmeléket, bár a réseken tűzszikrák pattannak ki még… Már nem sokáig. Hangtalan mennek tovább, kámzsába burkolózva az úton, hol lassan elfogynak a fák. A rom marad, árnyék borul rá, és fölötte szederjes arcú szél kering.