Sirató

Nagy László emlékének

 

1

Hűvös fényű kaszával
láthatatlan suhintás,
érzem, megcsap szelével:
időnk hidegre fordult.
Gyorsan fogyó kalászok,
egymásra ráborulunk.
Hagyod, hogy szertehordja
hajadnak színezüstjét
a tolvaj, kapkodó szél?
Hagyod csontig lerágni
felejthetetlen arcod?
Szóm rajtad nem segíthet.
Szód rajtam nem segíthet.
 

2

Sosem látott mezőkön
fekszel zöld fűbilincsben,
arcodon állatoknak
langyos leheletével.
A csöndet nem törik meg
melledből messze hangzó,
piros harangütések.
Csak bordáid törékeny
üvegcimbalma pendül
játékos szélfúvásban.
Csak a sárgás halánték
behorpadt völgye mélyén
üt ki lopva a sziksó.
 

3

Amit te cselekedtél,
sosem teheti azt más.
Amit egyszer te mondtál,
sosem mondhatja azt más.
Zenére fölfigyeltél,
sosem hallhatja azt más.
Itthagyott lábnyomodba
más sohasem taposhat.
Edényed összetörted,
más nem ihat belőle.
Amit te elfeledtél,
nem juthat más eszébe.
Mert voltál, aki voltál.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]