X. Y. elkárhozása

A várakozás tikkadt percei… Előbb-utóbb megjelenik az arc, mit oly keserves eltorzulva látni. Lassanként minden összedől, szakad a vászon, kétségbeesett kezek tépik a délután egét, s a nyitott szemek lámpáit kioltják. A táguló sötétben valami szárnyak fémes csattogása… Felkapnak a földről, elejtenek, hogy új szemével láthasson a vak, ne tapicskoljon önsajnálata sekély állóvizében. Látom, ott lóg, már élettelenül, a régen félárbocra vont remény. Vigyázva, mint tükör felületén, lépések nélkül siklok, távozom, eltűnök egy korhadt palánk mögött, és beissza árnyékomat a föld.