Ígéret
A reggel mint ünnepnap reggele, |
az utakon sűrű menet vonul, |
zászlókat visznek és jelvényeket, |
az arcokon várakozó komolyság. |
S ünnepies fölöttük a nap is, |
a langymeleg, szélcsöndes levegőben |
a felhők mint szikrázó pendelyek, |
és zene szól a messzi csarnokokban. |
|
Nem mi vagyunk, egy más kor népe már ez, |
szemükben irigység, se gyűlölet nem ég, |
évfordulóikhoz vér nem tapad, |
a madarak vállukra telepednek. |
Nálunk sokkalta szebbek, okosabbak, |
fakó lángunk ragyogássá növekszik |
bennük, avítt, elkopott szavainkat |
színessé bűvölik és dallamossá. |
|
Lassan hömpölyög az emberfolyam, |
mint hullám csap magasba énekük. |
Látva derűs, de elszánt arcukat, |
vicsorogva torpan meg a halál, |
s mi egy ilyen nap kedvéért hiszünk |
az öröklétben egy kevés időre, |
és markoljuk, mit elveszíthetünk, |
és ismételjük a felejthetőt. |
|
Már nincsen a légkörben semmi baljós. |
Boldogságunkban térdre roskadunk, |
s úgy érezzük a fényt felénk hatolni, |
mint egy aranyszárnyú ígéretet. |
|
|
|