Magányos utas
Leszállsz a földre, nehézkes madár, |
szárnyaidról lerázod a havat, |
csőröddel kopogtatsz az ablakon, |
de nincs kéz, hogy kinyissa. |
a nappal földre hullatott |
Körülnézel, a környék ugyanaz még, |
amott bóbiskol a formátlan kőszobor. |
Fejed vállára hajtanod mit érne? |
Nincs semmi más, csak ami volt, |
és amiért nem érdemes maradni. |
Zajt hallasz, tebenned zuhan le |
valami súlyos tárgy, az egyedüllét |
purgatóriumából nem válthat ki a tehetetlen remény, |
csak terjegeti kifordult, sápadt két tenyerét, |
mint aki nem felelhet a történtekért. |
|
Újra felszállsz. Mögötted sárga fényben |
félbemaradt építkezés állványzata. |
|
|
|