Meddő órán

Mit ér vajúdni, tépelődni? Kisiklanak kezemből a szavak, láncos golyót hurcol a gondolat, szürkés iszap az órák üledéke. Nincs megváltás az asztalára görnyedőnek, nem nézhet fölfelé, ahol színes palástban vonulnak a koronás évszakok, mint vándorló királyok, ahol tánclépésben fut át a szél, ahol szárnycsapás minden mozdulat, s ahol elfüggönyözve az ajtók, mik varázsszóra nyíltak, és mögöttük halomban állt a kincs…