A fény fonákja

A fáradt szél kékes foszlányai, merev mozdulatok egyformasága. Egy molyrágta arc megmerül a szürkület mosdóvizében. Alig felfogható hang: egy ág hullása az emlékezetben. Terasz, hol sárga fű tenyészik a nagy kőasztalon. Ki hinné, hogy itt egyszer vacsoráztak, s megszelték a nyöszörgő kenyeret. Inas, szikár árnyékok járnak erre, a rég halottak képei, s félresiklanak a kinyújtott kéz elől. Ha jönne végre egy, kinek hajában hullócsillagok, s tekintetében egy sereg hal el, nyomában a sötétség az elszivárgó fény fonákja lenne.