No nézd csak
No nézd csak ezt a tűzrőlpattant, gömbölyű kis nőszemélyt, |
amint a sötétben kurta lábacskáin elpörög! |
Rongyokban lógnak róla tarka ruhái, az évszakok, |
szétpattannak feszes fűzője pántjai, a délkörök. |
Az égi szálában tivornya folyt, és hajnalig állt a bál, |
a szálában, hol állt a bál, s patakokban folyt a bor, |
a nagyfényű vendégsereg közül ez a nőszemély |
kipenderült az ajtón tánc közben, valamikor, |
s nem tud megállni azóta, évmilliókon át. |
A fényes, jól fűtött teremtől lassan messze kerül, |
és nem veszi észre, hogy maga van már, egymaga! |
Talpára jégkéreg tapad, fejére fehér hósapka gyűl. |
Mézsárga, langy tócsák helyett fekete lyukakba lép. |
És nem veszi észre, míg eszelősen járja szegény, |
hogy útja egyre fagyasztóbb, egyre sötétebb, úttalan út, |
mit nem kísér többé soha távolban aranyló fáklyafény. |
|
|