No nézd csak

No nézd csak ezt a tűzrőlpattant, gömbölyű kis nőszemélyt, amint a sötétben kurta lábacskáin elpörög! Rongyokban lógnak róla tarka ruhái, az évszakok, szétpattannak feszes fűzője pántjai, a délkörök. Az égi szálában tivornya folyt, és hajnalig állt a bál, a szálában, hol állt a bál, s patakokban folyt a bor, a nagyfényű vendégsereg közül ez a nőszemély kipenderült az ajtón tánc közben, valamikor, s nem tud megállni azóta, évmilliókon át. A fényes, jól fűtött teremtől lassan messze kerül, és nem veszi észre, hogy maga van már, egymaga! Talpára jégkéreg tapad, fejére fehér hósapka gyűl. Mézsárga, langy tócsák helyett fekete lyukakba lép. És nem veszi észre, míg eszelősen járja szegény, hogy útja egyre fagyasztóbb, egyre sötétebb, úttalan út, mit nem kísér többé soha távolban aranyló fáklyafény.