Születésnapomra

Mésztől szűkül az ér, a szív, az agy, de egyre tágul az önismeret, amíg holttá meredt rákok, csigák között magamra hagy a tél elől hátráló tengerár. Az öregedő arc rongyfüggönye eltakarja a fiatalt. Ha nincs miért, a lélek küzdjön-e, ha nincs, csak az árnyékok lakta part, csak a növényt nem tápláló föveny? Időfoszlányokat szór szét a szél, s forr az időtlen üst, hol egyre fő a friss velő s a vér, míg kiherélnek szigorú ezüst arccal a nem nélküli angyalok. Tegyek úgy, mint az öngyilkosjelölt, mint a gyáva szemfényvesztő, aki soha legyet sem ölt, s amíg pohárban tablettákat old, tudja, hogy úgysem issza ki?