Nyári kert
Lángszínű arc lobog a virágágyak fölött, |
elfonnyasztja lehelete a sápadt rezedákat, |
szája vért fröcsköl szét a bokrokon, |
tüzének tűrhetetlen tébolyától |
vöröslenek tehetetlenül a kőfalak, |
és kemencévé fűlnek a szobák. |
|
Kivégzett ingek lógnak a szárítókötélen. |
A fakózöld gyepen halott jár láthatatlanul. |
Mintha a kora délután a pusztulásba tartana. |
Tetőcserepekben megbújt vigyor |
kísér mindent, ami még eleven. |
|
Puskaporos hordón ijedt szobor |
a robbanás előtti pillanatban. |
|
|
|