Alkony
|
Georg Trakl emlékének
| Vérét hullatja már az esti csillag, |
| egy elhajított labdarózsa robban, |
| s a barlangokban meggyűlik az illat, |
| mint óriás gyógyfüves-dobozokban. |
|
| Fenyők sötétzöld lángja csap az égre, |
| s megint le a párás vadonba tódul, |
| ciripelő mezőkre visszanézve |
| sír a kanásztülök búcsúztatóul. |
|
| Homály szövi szálait a bokorban, |
| s kisüt egy sistergő szempár parázsa. |
| Az ég alján, hol színleg nyugalom van, |
| nagy bíborsebek nyílnak kacagásra. |
|
| Az élet egyre haldoklásgyanúsabb… |
| Hol istenét imádja minden állat, |
| a zöld szentélyek tömjéncsendben állnak, |
| s köröttük holtak kék árnyai kúsznak. |
|
|
|