Egy városhoz

Nem maradhattam ott örök rabodnak,
de hogy eszembe sem jutsz, mégse hidd.
Kockaköveid bennem súlyosodnak,
bennem görbülnek nagy boltíveid.
Pupillám belsejére odafestve
szivárványló kép több ezernyi van:
barokk szentek bohókás, kurta teste
a falfülkék kis őrbódéiban,
a minaret nyurgán és magauntan,
földes szobák, vörös dunyhacihák,
a hétöles csontváz a múzeumban
s a rég kihűlt török cseréppipák.
A vicinális-vágány és a várrom,
mint víz alól, mindegyre fölmerül,
oly egyszeri s tünékeny, mint az álom,
de éles elviselhetetlenül,
s a térzene, a harsogón banális,
bakák s cselédek, hölgyek és urak,
és a merev, mézsárga napsugár is,
mint egy légben maradt táncmozdulat.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]