Állatkör

Ti jámbor barmok fenn a fényes égben, csillagszemű, szelíd vadállatok, bőgjétek el, mikor tárul ki nékem langymeleg, otthonos karámotok, hol ismerős lesz ínyemnek az abrak, és tiszta jászlak várnak mindenütt, nem sáros vályú, mely fölött a napnak vörösréz istállólámpása függ. Hadd kússzam fel iszonyú szarvhegyedre, Egyszarvú! Zebra, végy föl csupa-sáv hátadra! Dörmögj a fülembe, Medve! Hajtsd le hozzám hosszú nyakad, Zsiráf! Rám ne ijessz, lapulj a fűbe, Hidra! Cet, el ne csússzam síkos hátadon! Sárkány, húzódj a barlangodba vissza! Tüzes Bika, te se tiporj agyon! Kutyák, fussatok farkcsóválva hozzám, s nyaljátok meg szelíden arcomat! Hadd kapaszkodjam mancsodba, Oroszlán! Kotlós, melengess szárnyaid alatt! Merengjek, Hattyú, bánatos dalodnál! S te, Hal, légy közbenjáróm odafenn, hogy ő, kinek egykor jelképe voltál a földön, hozzám irgalmas legyen!