Állatkör
Ti jámbor barmok fenn a fényes égben, |
csillagszemű, szelíd vadállatok, |
bőgjétek el, mikor tárul ki nékem |
langymeleg, otthonos karámotok, |
|
hol ismerős lesz ínyemnek az abrak, |
és tiszta jászlak várnak mindenütt, |
nem sáros vályú, mely fölött a napnak |
vörösréz istállólámpása függ. |
|
Hadd kússzam fel iszonyú szarvhegyedre, |
Egyszarvú! Zebra, végy föl csupa-sáv |
hátadra! Dörmögj a fülembe, Medve! |
Hajtsd le hozzám hosszú nyakad, Zsiráf! |
|
Rám ne ijessz, lapulj a fűbe, Hidra! |
Cet, el ne csússzam síkos hátadon! |
Sárkány, húzódj a barlangodba vissza! |
Tüzes Bika, te se tiporj agyon! |
|
Kutyák, fussatok farkcsóválva hozzám, |
s nyaljátok meg szelíden arcomat! |
Hadd kapaszkodjam mancsodba, Oroszlán! |
Kotlós, melengess szárnyaid alatt! |
|
Merengjek, Hattyú, bánatos dalodnál! |
S te, Hal, légy közbenjáróm odafenn, |
hogy ő, kinek egykor jelképe voltál |
a földön, hozzám irgalmas legyen! |
|
|
|