Az éjszaka cirkuszában
Amikor ráborul élőre és halottra |
az éj, mely a velőt a csontokból kiszopja, |
mintha fogatlan és sötét ínyű, öreg |
száj szívna csecsemő-vággyal anyatejet, |
eljön az én időm: mint ifjú lány, virágos |
pártában hívogat a vén és vaksi város; |
nappal lehangoló, szennyszürke házai |
kezdenek medvetánc-ütemre lejteni; |
a nagy bűvész, a csend, az orrlyukán keresztül |
fekete nyulakat s bársonypatkányokat szül; |
futnak a gyepen át, utánuk agarak |
s mustárbödön-fejű törpék száguldanak. |
Nyüzsög az éjszaka groteszk cirkuszporondja, |
s a mennybolt gömbölyűn feszül rá, mint a ponyva. |
Egy hullócsillag ott halálugrásra kész, |
vakítón villan az ezüstfényű trapéz, |
s behintik az eget púderral s kis cipellők |
aranyporával a mennyei műlovarnők. |
|
|