Rozmaringszál

Nem vagy lefesthető, leírható. Hogy mondjalak ki? Nincs reád szavam. Nálad a más nőkben található hús-vér szépségnek szellemburka van. Szeretlek-e? Ne kérdezd! Mit feleljek, ó, jaj, én csetlő-botló árnyalak? Nekem sivatagaim a szerelmek, földjükbe fúrok keserű kutat, hogy szomjas szám epét igyék belőle. Hát nem bolondság, nem kacagtató-e, hogy a remény, e nyeszlett kis virág kinyitja szirmát, együgyűn kacsint rám, és meghat, mint az öngyilkos bakák sírja fölött kihajtó rozmaringszál?