Önhittség
Engem köszönt a porcelántorony |
kilencezer csengője reggel óta. |
Hajam álhaj, szemöldököm korom, |
piros falábon járok, mint a gólya. |
|
Kegyeskedtem versem elmondani, |
s enyém lett az opálszemű királylány. |
Homlokomat szent macskák talpai |
illették az Áhítat Délutánján. |
|
És este, bár a vásár még zsivajgott, |
a tarkasapkás főpapok s a majmok |
rézcsörgőt rázva tódultak körém. |
|
Mézsört kínáltak s gyömbéres befőttet… |
Láttam, hogy szinte leigázta őket |
a lényemből kiáradó fölény. |
|
|
|