Analízis

Vakít a fény. Elbújnék szédelegve, mint vézna gyertyaszentelői medve, mély barlangjában a tudattalannak, de érzi a vihar jöttét keletről nyughatatlan parancsolóm, a szellem, és arra kényszerít, hogy kedvem ellen a kor kifordult gyomrában kutassak, undorodva a rossz szagú belektől. Természetellenessé így alázza a kényes ízlést hentesmunka láza. A kéjes borzadás a hamuszürke agysejteken pókhálóként huzódik. Töpreng, mereng a hullaboncoló, bús, lankadt fejű költő-krizeológus; tapasztalását jól-rosszul leszűrve, gyanús vegyképletek közé gubózik. Reggeltől estelig számolna egyre, de beleszédül az egyenletekbe. Gubancba fonva az okozat és ok; szétpattan a lombik; hiába bízik. Vérző arccal, sóváran néz a gyatra műszerből illanó nemes anyagra; helyén csupasz salak, s a maradékot megőröli a pontos analízis.