Az eltemetett dalok

Senki sem tudja meg, hogy két szememben kialudt a láng, hogy elfáradtam, és kicsi koporsót tettem föld alá. Senki sem tudja meg, hol van az a kert, ahol ástam a gödröt, azután betömtem és letapostam a földet, s teleszórtam rozsdaszínű levelekkel. Halott az a kert: a rácsot befutják a vadszőlő zöld színét s levelét vesztett szárai; ősziesen nedves a föld, s a tó állott víztükrén lebegnek az öngyilkos falevelek. A jó szellemek, kik a kastélyt lakták, elköltöztek, s csak a szél sír át éjjel a parkon, hol félve rezzennek meg az ágak, s borzongva megmozdulnak a földben a fák keserű gyökerei. Nyugodjanak ott. De talán lesz még fényes óra a tündöklő nap alatt, s akkor jön majd egy angyal, aki kiássa az eltemetett dalokat.