Virágszedés
(Egy álomban írt vers hozzávetőleges rekonstrukciója)
| Tavaszi réten jársz, virágok |
| között; kacagsz, repül a hangod; |
| sikoltanak, s a néma jajszót |
|
| Ruhádon is virág a minta, |
| de mintha elég száz se volna, |
| a fű közül is újakat tépsz, |
| illesztgeted, csokorba gyűjtöd |
|
| Így közeledsz felém, s ijedten |
| látom, hogy hirtelen föléled |
| minden növény, s már nékem is |
| zöldül bőröm, lábam gyökér lesz, |
|
| és szár vékonyul derekamból, |
| vér helyett fű zöld nedve árad |
| hajt fejem különös gumója. |
|
| Meglepődve megállsz előttem, |
| nem nyúlsz felém, talán nem is mersz. |
| Még egzotikus rém vagyok, |
| később csak egy bokor, amelyet |
|
| S már rám rohansz, töröd a gallyat. |
| Halálfélelmemben kiáltok: |
| „Jaj, a kezem! Jaj, most a lábam |
| téped!” S közben érzem, hiába |
|
| S amíg megcsonkítod, s kacagva |
| hagyod ott testemet, a bokrot, |
| merev szemmel, halódva nézem, |
| amint hajolgatsz új virágért, |
|
| És jól látom, hogy élnek ők is, |
| s valamennyit halálra sebzed. |
| Távolabb más nők szedegetnek, |
| de mind közül, amit te gyűjtesz, |
|
| Körömmel téped torkukat fel, |
|
| Örökre látom, hogy hanyatt dőlsz |
| a gyepre, mint zöld kerevetre. |
| Hanyag kézzel a fűbe nyúlsz, |
| nem virágot, emberfejeket |
|
|
|