Ballada az őszi erdőkről
| Borzong, meghajlik a fenyő; |
| rejtekhelyén a karcsú őz fél, |
| kis szíve kétszeresre nő, |
| mert nincsen rémítőbb az ősznél. |
| A tér mint nagy, fekete lyuk, |
| sáros vízben úsznak a csertők, |
| minden éjjel az őszi erdők. |
|
| Az űrben denevér kering, és |
| dermeszt, bűvöl az éji óra. |
| A fákban áll a nedvkeringés, |
| ha fölsikolt a mandragóra, |
| mikor szellemkezek kiássák, |
| lila körmök, sárgán tekergő |
| ujjak, és most a jajkiáltást |
| visszhangozza az őszi erdő. |
|
| Halvány udvara van a holdnak, |
| és alakjuk fekete macska. |
| Fenn boszorkányok lovagolnak. |
| Vérszínű nyelvét mind kiölti, |
| mögöttük hosszan lobban el rőt |
| hajuk, s vijjogásuk betölti |
| éjféltájban az őszi erdőt. |
|
|
AJÁNLÁS
| Lelkem üres térben lebeg; |
| kinyújtott kezek el nem érnek; |
| fenyegetnek vagy féltenek, |
| de mézes hangok is dicsérnek. |
|
| Egyetlen szavukat se hidd: |
| amelyben élek, nézd e fertőt! |
| vadvizével az őszi erdőt. |
|
|
|
|