Emlék

Álmos vagyok, gubbasztok egymagam, kedvem mint ázott zászló vászna lóg. Sötétben őrizem emlékedet, mint arcképet a becsukott fiók. Unatkozom, nincs semmi, ami bánt, és mint tanyán subát a számadó, fülig húzom magamra a magányt. Akaratom mint megvert eb nyüszít; valaha virgonc volt, most tenni fél. És inkább megbocsát, mint elitél, míg önmagáról vesz példát a szív. Most hallgatás ül a tűnő, zajos napok helyén. Irtózva tespedek, mint karszékében puffadt májbajos. És látom, amint esőben megyek egy kis, vidéki állomás felé. Mint mozikép, gyorsan fordul a táj, s összedugják orrukat a hegyek. Tudom, hogy engem gúnyolnak, hiszen úgy ballagok, mint egy kopott borügynök, s a bánatot mint csomagot viszem.