Szanatórium 1933

 

1

Hegyek közt száguldott a gyorsvonat,
szél szórta szét a szikrák záporát.
Tér és idő formálta sorsomat,
sápadt holdarc bámult a fákon át.
Mint hegycsúcsot, úgy láttam a jövőt,
amelyre sárga és sűrű köd ül,
s mint színpadot, ahol kísértetek
lesnek a fekete függöny mögül.
És egyszerű anyag lett életem,
massza, melyet az órák marka gyúrt,
belőle szobrodat formálva ki;
munkájuk közben megszépült a múlt,
s értékesnek mutatta perceit,
míg minden pillanat messzebbre vitt.
 

2

Nagy bárkán ringatott a rózsaszín láz.
A völgyre néztem, s láttam, odalent
az élet mikrokozmosz, bolhaszínház,
amely számomra semmit sem jelent.
S fönn az égen is játék folyt, de más:
zord bömbölés, duhaj színek, pazar
villámlás, lángok, harsány támadás,
ordító erdők, szürke zűrzavar.
Oly közösek voltunk e szent haragban,
s erőnk együtt fogyott, a láng kihűlt,
a vihar elmúlt, és magam maradtam,
mikor a szürke égbolt kiderült.
S feküdtem ott, társatlan árny a sok közt,
nem látva mást, csak néhány tompa színt,
s csak a napot loholni a hegyek közt,
mint egy pohos, rézarcú mandarint.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]