Szanatórium 1933

1 Hegyek közt száguldott a gyorsvonat, szél szórta szét a szikrák záporát. Tér és idő formálta sorsomat, sápadt holdarc bámult a fákon át. Mint hegycsúcsot, úgy láttam a jövőt, amelyre sárga és sűrű köd ül, s mint színpadot, ahol kísértetek lesnek a fekete függöny mögül. És egyszerű anyag lett életem, massza, melyet az órák marka gyúrt, belőle szobrodat formálva ki; munkájuk közben megszépült a múlt, s értékesnek mutatta perceit, míg minden pillanat messzebbre vitt.   2 Nagy bárkán ringatott a rózsaszín láz. A völgyre néztem, s láttam, odalent az élet mikrokozmosz, bolhaszínház, amely számomra semmit sem jelent. S fönn az égen is játék folyt, de más: zord bömbölés, duhaj színek, pazar villámlás, lángok, harsány támadás, ordító erdők, szürke zűrzavar. Oly közösek voltunk e szent haragban, s erőnk együtt fogyott, a láng kihűlt, a vihar elmúlt, és magam maradtam, mikor a szürke égbolt kiderült. S feküdtem ott, társatlan árny a sok közt, nem látva mást, csak néhány tompa színt, s csak a napot loholni a hegyek közt, mint egy pohos, rézarcú mandarint.