Négy hasonlat

1 Lágy lelkem a sok furcsa bűn csavaros útján félve jár, s néha olyan, mint egy kecses, hajlékony testű, légies, trágyában vájkáló madár.   2 Olyan vagyok, mikor finom szépséged versben rajzolom, mint egy giccses festő, aki ha bíborban kelő napot lát, festéket ragad és palettát, s az ég vérét lapátujjakkal szétkeni.   3 Testem, lelkem forró kazán, s kihűl fűtőenergiám, kihűl szívem, mely vert a hőben. Elhal, nem érzi a valót, s mint csüggedt órainga, lóg a levegőben.   4 Futok, s ha egyszer elbukom, a földről sohasem kelek fel többé, tudom; mint katonák, kik véresen lógó belekkel meghalnak az uton.