Játékszerek

Gyermekkorod oly sima, oly kacagó, gumilabdák és kicsi lepkefogó, baba, paprikajancsi, lovacska, golyó; játékszer volt a világ. A távoli kék fölibéd lehajolt, tányér a nap és rézkifli a hold, az éjszaka elmúlt, újra ma volt, s fény kezdett hullani rád. Türkizszinü hernyók másztak a fán, a sárga homok-szaharán karaván volt pár gyufaszál, s könnyű parafán, hordóban szállt a hajós. A pince örök sötétje megintett, mélyébe szemed riadozva tekintett, fenekén sárkány őrzött mese-kincset, hétfejű és tarajos. Ifjúkorod álmai láng-lobogók, táncos paripák, szilajul dobogók, a világ csupa új, ragyogó csoda volt, és forró véred a vad vágytól buzogó erek útjain át száguldva futott, áhítva csatát, mert hitte: övé, csak övé a világ, s akadályra sehol sem akad. Mint messzi harang mély hangja ha csendül, vagy lassu folyó árjára ha csend ül, mint kar, mely céltalanul sose lendül, olyan érett férfikorod. Amit alkotsz, már-már játszva teremted, s bár céltudatos, szigorú a te rended, egy gondolat árnya örülni nem enged, s minden körülötte forog. Mert játszani fognak, akár te előbb, de most veled ám, nem eföldi erők; kényúr az idő, elapasztja velőd; kinevet, de te tűröd e gúnyt. Idegen hatalom fura bábuja vagy, mely gyermeki, durva kezébe ragad, erőd kifacsarja, kitépi hajad, s szemétre hajít, ha megunt.