Ima

Panaszkodom neked, és nem figyelsz rám. Hívlak, kérdezlek, de választ nem adsz. Hallgatásod lever. Ekképp felelsz tán, s a forró sivatagban veszni hagysz. Mint egy király, kinek a porba sújtott halálraítélt lábához borul, palástod szélét markomból kihúzod, s méltóságos alakod elvonul. Magad arany füstbe kell hogy takard: utolsó kiáltásom meg ne halld, ne lásd magasba szökni véremet, s ne lásd a vérsugár homokba-holtát, ha rám vadászik s szétszaggat a falkád. Hogy ne lásd a tulajdon szégyened!