Jégvirág kisasszony

Titok másoknak, és titok magának ez a leány, mint ékszer, tokba zárva, amelyet senki nem tett még magára, s bár mosolyog, valami könnyű bánat lengi körül szőkeségét. Ruhája kék szalagjaiban nincs semmi élet, hervadni kezdő csokrában s kezének lankatag tartásában sem. Reája érzéki vággyal nem tekintenének a férfiak, ha élne is e festmény. Jégvirággá fagyott egy téli estén ez a leány, s ha élő és meleg ujjak érintik, ezüst szirma olvad. Ő azt kívánja, hogy az emberek csak messziről csodálják, mint a holdat.