Ami ránk vár
Mi most körülvesz, egykor gyilkosod lesz. |
Majd megtudod, ha szemed hidegen lát, |
az idő roncsot mint formál belőled, |
s rózsáskertedből kénköves gyehennát. |
Mert törvény van, s uralkodik fölötted; |
beteljesül, amire sorsod ítél, |
hogy ember-voltod végigéljed, ám |
mélyebb lényegéhez ne közelítsél. |
Leszel üde ifjúból reszkető agg, |
fölösleges lény, kit mindenki megvet, |
ki ezer gyöngeséggel undorít, |
és ujjain számlálja napjait meg. |
Lassú égésed örökké emészt; |
beolvaszt a természet szörnyű gyomra; |
üzemét hűvös agy működteti, |
mely végül az ítéletet kimondja, |
hogy ne járj többé, csak feküdj hanyatt, |
hogy anyag voltál, s légy megint anyag. |
|
|