A tearózsa
A tearózsa sápadtan hever, |
sárga villanyfényt szórnak rá a körték, |
mint egy szűzlány, ki este lefeküdt, |
de kéjgyilkosok álmában megölték. |
Szépívű szára lanyhán hajlik el, |
kelyhe tövén áttetsző, halovány pír, |
mint fogak helye a fehér nyakon, |
ahonnan vérét szívta ki a vámpír. |
A kertben valaki letépte reggel; |
fáj nézni, s az asztalról nem veszem le, |
mert nem mozdulhat addig semmi el, míg |
lefolyik a sötét helyszíni szemle. |
A tettes künn az éjben bujdosik, |
s itt meztelenre vetkőztetve fekszik |
az áldozat, és úgy vizsgálom én, |
mint hivatásos és komor detektív, |
s találok környékén, ha kutatok, |
egypár lábnyomot s ujjlenyomatot. |
|
|