Anyagtalanság

Néha, éjszaka sima és üres
feketeségben ébredek, s a vak
semmiség hirtelen zsúfolva lesz
a képektől, pár másodperc alatt.
Az előbb azt se tudtam, ki vagyok,
csak csupasz létemet éreztem a
sötétség börtönében, mint ahogy
az ősember, az állat és a fa.
Fáztam, féltem, de most már összekapcsolt
múltammal a rejtélyes gépezet;
biztos tudat, ami fél-öntudat volt,
s minden felé ok és emlék vezet.
Életemnek ilyen alapja van csak:
ház homokon, laza téglák, közéjük
maltert a szappan habjából kavartak,
s levegőt szel, ki botjával belé üt.
Köréje rakta pajzsai falanxát,
s szilárdan tartja az anyagtalanság.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]