Anyagtalanság

Néha, éjszaka sima és üres feketeségben ébredek, s a vak semmiség hirtelen zsúfolva lesz a képektől, pár másodperc alatt. Az előbb azt se tudtam, ki vagyok, csak csupasz létemet éreztem a sötétség börtönében, mint ahogy az ősember, az állat és a fa. Fáztam, féltem, de most már összekapcsolt múltammal a rejtélyes gépezet; biztos tudat, ami fél-öntudat volt, s minden felé ok és emlék vezet. Életemnek ilyen alapja van csak: ház homokon, laza téglák, közéjük maltert a szappan habjából kavartak, s levegőt szel, ki botjával belé üt. Köréje rakta pajzsai falanxát, s szilárdan tartja az anyagtalanság.