A szerelmes Mindenség
| Egy darázs döng, brummog, zeng, döngicsél, |
| kettős rozsdagomb-szemálarcú vörösöves kék pamutcsöpp, |
| lóbab-nagy könnyű szikra, |
| apró illatbogáncs-kristályszikla |
| ahogy a holdsarló az éjen ül, |
| lemezbordás barka-potroha |
| sarlósan görbén behajlítva, |
| s a kinyílt szelvénypalák háromszög-ürességbajusz fugáiból |
| is a gégemalom hangfüstje párolog, |
| hiszen ő egész testével beszél, |
| hisz lénye szerelem-dolog és zene-dolog, |
| és meglendülve csúszik jobbra-balra, |
| oldalt-lódulva, mint a rozskalász |
| ha folyékony forró kezével meglöki a szél, |
| s csúszik, mint a patakjégen, tójégen, |
| sárra-nőtt jégkérgen a fahíd-cipős gyerekkor, |
| s a fahíd talp-szánon acéldrót a szöges ostor, |
| a rozsdakönny-darázs a kékgáliccá alvadt hőremegésben töfög |
| a tetves, rühes, herpeszhólyag-légcsavarlevelű, hegyes, |
| gyűrt malacfül-levélhaldoklás rózsabokrok fölött. |
|
| és száradt, hőokádó repedésháló a föld. |
|
| Te jóság, hűség, egyszeri halandóság, |
| türelem, vágyra szemérmes mohóság, |
| ha szemed kék lázát nem szagolhatom barna szememmel, |
| ha testedbe nem merülhetek |
| mint kútásó ahogy leszáll a kútba: |
| mint űrbe a tejút-csóvarengeteg, |
| és megaláz, mint az adósság |
| ha csak szavakkal fizethetek, |
| hisz a sápadt adós csak bénán magyaráz |
| és minden iránytalan világegyetem-irányból |
| titkos és megsemmisülés-páfránnyá megszűnő |
| lő belém nélküled-magányom, |
| teknője hátamon, hasamon, |
| mint óriásteknőc mintás, csontvirág-kazettás páncél-buborékja: |
| a félelem és a védelem csontgyöngykéreg-koporsója, |
| a süllyedhetetlenség csonthajója, |
| A termékenység tokja páncélöltözet. |
|
| Nélküled mi lett volna velem? |
| mint bajszos, fáradt öreg parasztot, |
| elefántvállú, Jézus-kékszemű bérest, |
| óriáskezű, óriáslábú cipőtlen cselédet, |
| ahogy ül a gőzölgő, friss szántástaréjon, |
| mint fekete légy a zsíroskenyér-héjon, |
| s szikra-kagyló az ekevas, |
| s füstölögnek a hegy-nehéz, légy-bundás barna bivalyok, |
|
| Ki tudná jobban az elmúlást, mint én? |
| És nem tudom: bűnöm ez, gyászom, vagy szerencsém. |
| És miként és hogyan és szintén. |
| Hogy tud az ember türelemmé lenni? |
| A csönd ráömlött, rászáradt őskőzet-rétegeit |
| vágyhínár-fölszivárgás-csöveivel és ágaival |
| mozaikhálósan és függőlegesen |
| háromdimenziós pókházként |
| napfény-szerelemmé magát fölüzenni |
| hogy tud, mint a hálókút, |
| mint a zöldszárú virág, zöldszárú fű, |
| vízhálógomoly-horgolások fordított |
| ami köbmozaik-borzoltan fölfele nő |
| és nem nyitott, mint az idő |
| és sík, terpedt, feszes függönylapjaival, |
| edénycsipkéivel leveleiben, szirmaiban |
| nem mint az elveszett emberiség, |
| hogy majd a sziszegő, szuszogó darázs, |
| állati apró villanyvarrógép szélforgatta méh: |
| közé dugja két pajzsbimbós moha-páncélfejét, |
| s a sárga pordorongok küllőkosara mélyén |
| matasson virágpor-részegen, |
| a földre visszaszállt Jézus |
| ami a beforrhatatlan Éden, |
| jobb mutatóujjával Tamás: |
| az előbb kétely, aztán hit-robbanás, |
| mint hajléktalan a kukában, |
| amiben nem szemét, de életvarázs van, |
| s vas-arca, csillagvizsgáló-gömb szeme, |
| liszt-ingben, liszt-álarcban, |
| mint karneváli sárga holdpor-maszkban, |
| s az áldás-oszlopok közt fehéren ténfereg, |
| mint a malomban dolgozó gyerek, |
| a gyerekkor szegénység-szintjén, |
| amikor a lisztes-zsákokat cipeltem |
| nyögve, lisztsúlytól agyonverten, |
| és nyakán a könnyűként nehéz, a kisfiún a létsúly-egész |
| mikroszita szemcse-kötés. |
| És a napfény epe volt és a holdfény se illatsúly-virágméz. |
|
| hatalmas szemöldök-kéve bajszú, |
| kopár, könnytelen cseléd-szemekkel. |
|
| amire ráragadt a zizegés, |
| mint legyek a légypapírra. |
| A finom nyafogás, jajgatás, sziszegés, |
|
| Én leszálltam a Halál közepébe, |
| a köldökön át az elemi bölcsőbe. |
| a lencse-kíváncsi szembe, |
| a látóideg arany-izzására, |
| az érhínár rubint-ragályra. |
|
| lemegy a földalatti csőbe, |
| szétterpesztett kezekkel, lábakkal |
| támaszkodva, araszolva a földhenger-falon |
| vagy favödörben leeresztik |
| a mélypuha sárkorong-fenékre, |
| iható kristályt, kristály-bánat |
|
| a csővég kék szikra-csöppje: |
| És hol még az öröklét lángja, habja, zöldje? |
|
| vagy istentelen Erőcsomag-Indulat |
| amelyben minden ami majd a tág |
| tér, erő, idő, lökés, taszítás, vonzás, szívás, |
| terv, test, dolog, kiterjedés és minden alakzat, |
| erjedés-düh és minden szerves és szervetlen létező |
| tágulva ráng, bolyong, szerveződik, meghal és megújul! |
| Így lesz örök és így lesz szenvedő. Tér, vákuum és idő! |
| Aztán a Semmi elkezdett teremni, |
| önmagából kifelé, szétfelé menni, |
| robbanni, erjedni, terpedni |
| iszonyat-forrón és alázat-éhesen, |
| hogy belőle égitest, tárgy, fényhalmaz-habdolog, |
| hogy kezdet-működése indulatosan gyűrődjön tovább, |
| hogy növekedés-dühe osztottan, részletesen |
| betenyészve a nincs-tér, nincs-idő |
| vagy egyetlen végtelen üregét, |
| ahogy a fény nemzi a fényt |
| ami nem is üreg, csak végtelen tág nem-lét, |
| nem valami anyag bő bemélyedése, |
| barlangja, ami körül sziklatömbök |
| oszlopai, falai, függő lemez-agyar halmazai, |
| cseppkőmimóza és cseppkőszakáll |
| világító ragyogás-szilárd könnymirigy növényei, |
| könnyzuhatag ömlés-terhei, |
| s a szikra-csöndben az üres levegő-gyomor. |
|
| S lesz milliárdszor milliárd lét, lény, indulat, |
| megvalósulás, módosulás, sűrű öntudat |
| erőtér rácsozat-kazal rabság, |
| elmúlás, rothadás, bomlás, születés, keletkezés, |
| vágy, remény, rettenet, gyűlölet, bűn, iszonyat, |
| szerelemre test és testre szerelem, |
| fénygyalázat és mágnes-türelem |
| amit önmagából önmagával szőtt, |
| a lenni-akaró tűz, erő, nehéz teremtődés-áhítat. |
| Amit a vágy nedvtüzével, sugárzás-ihletével átitat. |
|
| És mindenütt gát, oszlop, akadály-kőgörgeteg, |
| láz-ing, mint a vért-köhögő tüdőbeteg, |
| szenvedés-lavina, bozót, szenvedély-szövedék, |
| halálból cölöpsor, aszály-kín, temetőfejfa, |
| kereszt, gyászba-vert vasazott facövek, |
| És mindenütt hangyanyüzsgés-mezők, lánctenger, füstözön, |
| fehér és piros láng-zátonyok és fekete szakadék-ágak, |
| amiken, mint fűcsont-madárfészkek, |
| lógnak és lengnek a világok, |
| a burjánzásból kidagadó álmok, |
| a ragyogáskoszorú rettenetek. |
| A szenvedésből gyűrt erőlepel halmaz-kötegek. |
| Az egyszerű és bonyolult tündökletek. |
| A meg-nem-váltó üdvözletek. |
| Áhítatok, ideák, misztikák, képzetek. |
|
| hogy aztán talán ne legyen. |
| mint a vízben rothadó halak: |
| csak pikkely, szem-hely, szálkacsontváz, salak. |
|
| dől, hajlik, hintázik, ring, remeg, |
| mint háborgó, tajték-sziszegés és hab-csattanás |
| kikötő-öbölben a lehorgonyzott hajó |
| és elmúlik belőle ami múlni-való |
| és kivilágítva minden ablaka, |
| s az ablakkorongokra tapadva a semmire kinéz |
| a milliárdszor milliárd szemgolyó: |
| a barna, a fekete, a borostyánpettyes, a szürke, a sárga, a piros, a zöld, a kék, |
| mintha méhraj lepne be vastagon, szőrösen, |
| fejbúbtól talpig méhészt a kertben, |
| alvás-moccanatlan darázs-szobor ő az égitest-virágoskertben |
| és mégis dolgozik nehéz zsongás-pontokból ragasztott szoborként, |
| feledve ami tegnap, megint és ismét és imént, |
| a savat, a lúgot, a lángot, a ként, |
| dolgozik a zizegő, síró, szuszogó, sustorgó méhraj-öltözetben, |
| puha és nyüzsgő, nyafogó páncélruhában, |
| mikron-hegedűkből szőtt jajgató hártyakabátban, |
| létezés szem-harang összetett pontszövet látáskupolában. |
|
| És kinéz a mindenség hajó-ablakain |
| a már-halott emberiség-szép, |
| a már halott létezés-vidék, |
| a volt élet-tény, ami már halál-tény, |
| kinéz az egész szerves és szervetlen létezés, |
| az öntudatlan halál-beismerés |
| bűne, bűn-beismerése, rejtelme, tudása, önhervadt árulása: |
| állat-emlős, elevenszülő, szájöblében-kicsinyeit-hordó: |
| a pikkelyes, mirigyes hidegláz védelem-hordó, |
| puhatestű és csontvázas, kitines és kocsonyás halandóság-vihar, |
| irdatlan tömegű és elektron-párapont cikkanás-piciny |
| villanásnyi sugárhullám őserő-csíny |
| és páncélos és kővel borított, kőlemezekkel bepalázott, |
| a taréjos, a pikkelyes, a tüskés, |
| elefántagyart, mamutagyart, őstigrisagyart, rinocéroszagyart |
| növesztett többtonnányi belül-véres kard, |
| és pontsorlánc és önmagával hurkolt |
| minden osztottan is ugyanaz-egész |
| ájulat és föltámadás és újra-szenvedés. |
|
| Istenen belül és Istenen innen, |
| amikor fölrobbant az egy-atomnyi erőcsomag, |
| az Istenben-kigondolt mag, |
| aztán úgy állt a végtelen Vákuum-ingben |
| az újszülött, a kisded, a jövő-alkalom, |
| mint kamilla-virágabrosz udvaron |
| kisgyerek földig-érő fehér ingben |
| és harmat-cipőcskékben piciny meztelen lábai. |
|
| mint ezüst talpnyom-láng eres hassal |
| lökdösi, nyalja, billegteti, |
| ahogy selymesen, göndören sustorog |
| a koporsódeszkaforgács ezüstgyász-valami. |
|
| De jó, hogy kinyíltál nekem még a halál előtt, |
| hogy kinyíltál nekem halálom előtt |
| szent és gyönyörű virág-varázs, |
| engem-akarás, értem-akarás |
| és én szépséged illatos kelyhébe bújva, |
| mint virágkehelybe a nászmohó darázs, |
| mint illat-fodorcsomag vörös rózsafejbe: |
| a sziromsaláta rózsatengerbe, |
| duruzsolva és nász-zenét szuszogva |
| legelhetem és falhatom lényed, legelhetem és falhatom létezés lángpor-kegyelmét, |
| hogy megrészegíted a szívet és az elmét |
| és dörmögő, dinamó-majszolással |
| fújhatom ki lényem magány-özönéből |
| világtereit, világszigeteit, elmúlás-abroszait, |
| hatalmas szenvedés-kendőit, a tűzháló-gomoly kavargását, |
| mint a nem-létre-ítélt galaxisokat. |
| A bűnbe-csomagolt titkokat, |
| a titokba-csomagolt bűnöket. |
| Amit lehet és amit nem lehet. |
|
| Ahogy a csillagos űr néz: |
| te titok, kút, tartály, illat-üst, |
| erezett fényhúsú befogadás, |
| göndör sziromsaláta illatvarázs, |
| a pórusos zöld megmaradás-száron, |
| mint végtelenségen a boldog türelem. |
| Világmerész szerelmes mindenség |
|
| Ó, te örömből-szült Nem-Félelem, |
| És te énbennem vagy és nem kívülem |
| valami sugárzás-határon túl. |
| És én tebenned vagyok és nem kívüled |
| ahonnan a nincs-is elindul. |
| Te éhségem tápanyaga: test, |
| te fönnmaradásom folyékony bíbor testszövete: vér, |
| szilárd kötőanyag, mint csontokban a kálcium: |
| a megmaradás mágnes-rácsa, |
| összefogó szilárdság-tudása, |
| mint csontokon az ízület tapadása |
| és nem reped bennem olvadó jégmezőként, |
| fagy-leheletű, sárgán párolgó jégkorszak-világként |
| és nem dübörög át jégvilág-halálkoromon |
| a barbár, bozontos, gigász-agyarú titán horda |
| és nem ül nyakamba vulkán-angyalként lovagolni |
| a tajték-tó-szemű dühöngő őrült ördög, |
| nem ül vállamra a Sejtelem-Sas. |
| az infravörös-szemű, röntgen-látású rettenet. |
| Se kedd, se péntek, se szerda, se csütörtök. |
|
| Általad élek, mert teveled. |
| mint hegyről lehömpölygő sárfolyam, |
| ferde gyűrődés-lepedőkkel csúszó iszap-óceán: |
| se bűn, se bánat, s árulás, se babona, |
| se rémület, se rettenet, se gyávaság-pocsolya, |
| se hajszolt, véres, tajtékos, barnapettyes fehér lovon |
| csillaghímzéses mítosz-köpenyű, vas-sisakos halálom, |
| rózsasárga kezdet-fényhálójával kimerít |
| mint halász a ráját óceánhabos hajjal, |
| s ébredek lucskos alvó-vászonruhában, |
| verejték-csipkesapka hajjal, |
| s vizes ujjhegyemmel nyakad, emlőbimbód, |
| hasad, derekad, combközöd, felsőkarod, |
| homlokod, vállad érintem, |
| rád ujjaim vízárok-pajzspecsétjét, |
| mint egy szétnyílt búzakévét, |
| hogy víz-stigmás leszel, mint a hajnalharmatos virágszirom, |
| álmomból, mint héjtekercs-házából a csiga kibújva |
| bőröd érintem, mint a csodaméz-állat kigyűrt négy szem-ujja, |
| s harmatláz sziromcsönd csodát érint látóbajusz-szeme: |
| mint tejfeszes emlődombot a csecsszopó öntudatlan kisujja, |
| az alig-körmű rózsahernyó-ágaskodás görbén, |
| fehér testhéj-álomtekercs kürtömből kibújva |
| megértem, hogy mért élek, |
| kívülem-bennem, bennem-kívülem, |
| s mosolyom napcsillagként dörög, |
| mert testében az elemi tűz hánytorog, gomolyog, hömpölyög, |
| s nukleáris szárnyas csillagként égek, |
| mint az a sarlóssá görbült, |
| átlátszó szél-tenyérből lökdösött darázs: |
| fényvihar-kéztől taszított zene-élniakarás, |
| aki nyilallás, rohanás, taszigált hinta-lobogás, |
| fénytől fújt galaxis-csillagdomb szemű szerelem-dohogás, |
| bolyhokból, pamutokból, páncélokból és celofánból szőtt |
| sziromörvény-rózsatüzében, |
| kutató, kotorászó, matató, |
| egész ponthalmaz látópajzs szem-arccal szagoló |
| koldus-virradás, koldus-visszaadás, koldus-virrasztás, |
| ehető, testemben testemmel mézzé átváltozó szerelmedért, |
| az átlényegülés megváltás-hitért, |
| a mézselyem édes asszony-anyagban. |
|
| amit az ember meg-nem-ért |
|
| Az ihletből kicsordult szerelemért. |
| A szerelemből kicsordult ihletért. |
| Ami tombolva, lánggal-föltolódva magasan kilövődik, |
| mint a Földgolyó-pórusok kúpos kráterkürtőiből |
| a sűrű, habzó véres ősanyag, |
| ami édes, mint a méhek bögyében mézzé átemésztett |
| sárga születésömleny virág-csillag talajból, |
| ami az anyagképző csöndből pikkelytéglásan okádva kitolódik, |
| mint a méhek potrohszelvény-fugái közt |
| s izzanak, mint a naplementék, |
| és Jézus anyja szeme barna hűség-parázs, |
| fekete-pupillás domború selyemragyogás Isten-hordozás, |
| ami puha, mint kályhában a téli nehéz lángduruzsolás, |
| ami akár a gőztrombitás szarvasfutás |
| a téli havas erdő fekete rácskazal-ketrecében, |
| táj-pörgetés figyelme saskörözés, |
| mert lassú lengése suhanás-gyűrűje alatt a táj, |
| mint színes örvényű búgócsiga forog |
| és kattogva legyezősen ég, |
| mint a pörgetett rulettkerék, |
| ami kemény, mint egy Szeráf gyémánt-igén a túlvilág-ragyogás, |
| ami szilárdan lágy, mint a virágszirom, |
| szilárdan puha, mint virágkelyhed, |
| amibe darázsként bújva magamat veleddé tudom |
| a barlang-csillagcsönd kapudon: |
| halhatatlanság-illattól fényes |
|
| Éjemet infravörös szívvel átvilágító értelem: |
| hogy látszanak benne a könnyek, a szörnyek, |
| mint gyémánt-szőlőfürtök a földmélyi őskőzetekben, |
| mint belezsúfolt denevérek, páfránylevél-bajszú |
| sárkánymadarak, sárkánygyíkok, |
| a benne tülekvő sereges halál-szú, a féreg-bosszú, |
| ősmocsarak, ős-zsurló erdőrengetegek, |
| ami szirmosan özönlik a felhő-tojásból, |
| s a tukáncsőrű, királypapagáj-fejű Halál. |
|
| És tebenned az ember hazatalál! |
|
| A férfi tebenned hazatalál. |
| Mint az állomásról a hóviharban a gyermek, |
| akit a szél láng-ostorai vernek, |
| leng a fehér ég, mint világvihartól ráncigált tejút. |
| Otthon van mosolyodban merengve, |
| mint konyhaasztalnál könyökölve |
| aranyhártyaharang lámpafényben. |
| S mint napsütötte lepke-pontszemek |
| szikráznak a tárgyak, tények, konyhaszögletek. |
|
| Az a legszebb, ha kimondom: |
|
| Szívverésed vérzenéje mellett. |
| minden rész, részlet, változat, indulat, akarat, elfajzás, módosulás |
| mint a végtelen, befejezhetetlen, örvénylő, duzzadó, áradó, |
| önmagából önmagával szüntelen petét ontó, nem-száradó |
| akár egy világvégtelen óriás, |
| szikrázó, dünnyögő ősizzás fénydarázs. |
|
| testmélyből kifelé virágzó, |
| köldöktől test-alja mélyből |
| kifelé és lefelé nyíló Szent Liliom, |
| mirigyes, pázsitszivacsos |
| a titkos és óceánmélyi világító-halak |
| néma függés-örvénye, lengés-galaxis fénybozótja alatti |
| gyűrt-szirmú pipacsok csokra, |
| aminek gyökere, szára, levele |
| bent a csontvázas rózsahomályban |
| a belek mozgáslávacsövei alatt, |
| a belek örvénylő, hullámzó, bizsergő, |
| töltött hártyacső-dombja alatt, |
| a vesék felé ágazva kétnyakú gyökércérnalombjával, |
| a szent hajszálérkazallal |
| hogy lefelé függ a piros virágfej, |
| a barna pázsitpajzs alatt kinyíló pipacskehely, |
| mint vörös harang mirigyszivacsfodrozásból, |
| a klitorisz-bibéjű fodros édes lángból. |
| A rózsa, rózsa, rózsa, piros rózsa |
| áhítozásból és ragadozásból. |
| Fordított kút vérvirágból. |
|
| lefelé, a föld felé nyílik |
| és szárcsövével, gyökérlombjával |
| mint a szétzilált vörös haj |
| mint visszafelé a múlt-idő |
| és kelyhével a tömegvonzás félé a mohó jövő-idő! A fordított Jövő-Idő. |
| Gyökérbozótja a szív felé felhősödve, |
| kelyhe a föld felé tölcséresedve, |
| mint a tűnődő alkony-láz bíbor naplemente. |
| Magát holnappá, jövővé mentve. |
|
| napkelte, éjszaka, nappali pávaviaszból |
| a tájra hintett természet-mosolygás, |
| nemcsak az a világegyetem-rács |
| mágneses sürgés, káosz-rend mozgás, |
| akár a világító, tűzmirigy-üst szájú, tűzbojt-tarkóbajszú |
| halrajok végtelen szikrabozót ütemtágulással, fényhallgatással. |
|
| Az ember is halál, meg halál-korlát. |
| Az ember képzeletével is lát, |
| Bár benne a hiány nyüszít, |
| mint lilatajtékos nagy nyári viharban |
| a kútkerék oszlopához láncolt kutya, |
| mert okádásig retteg a narancsláng-dübörgő, |
| fekete tajtéksárgával hörgő, |
| elektromos recsegés-fényágakkal durranó különöstől, |
| a lilaezüst mennyei füsttől, |
| s lapul a ráomló vízoszlop-erdő könnyrengetegben, |
| az özönvíz mítosz-testben, |
| s körötte a tócsán esőhólyagok nyüzsögnek, |
| nőnek, elpattannak, összetörnek |
| a hártya-pillanat vízhólyag-szemek. |
| Jaj földi világ, jajvíz, jaj, emberek. |
| Jaj, mert nem elég az elég! |
|
| Él, mert szép az ami van. |
| Bár lehet, hogy boldogtalan |
| és hűsége, mint az észak-mohaszalag-törzses |
| a vének és akik még csak most-eredőben, növekedőben, |
| mint a száraz hatalmas sziklakő, |
| mint a hűtlenségben hűséges idő, |
| mint a fűszál-levélen billegő feketepettyes piros katicabogár, |
| mint a tyúkláb-csillagnyomokkal behintett friss csipkesár, |
| mint a tejköd, ami a bokrok, a fák közt dagadva áll. |
| Áll puhaszilárdan széttenyészve a szerkezet fölött, |
| a külső bozontban és a belső gallykúszaság űr-rendszerében, |
| földig pamutgríz-terjedéssel izzik kövér-fehéren, |
| A fölfelé-ágazás katakomba-sír. |
|
| Hogy zeng, mint a fekete legyekkel teleragadt enyvszalag légypapír. |
|
| A hiány sír benne, mint az éhség? |
| A hiány sír benne, mint a kisgyerek disznóöléskor |
| a hajnali hófehér rózsakékben ácsorogva, |
| mert visít, sikít, hörög a jobb mellső lábánál elkapott |
| jövendő jóllakok-állapot, |
| mikor a csillagos hajnali ég még rácsorogva |
| szikrázik szőrén, halált-ásító fogsorán, |
| hisz a csillag-szigora ég lángpettyekkel testére ömlött |
| és aranykönnyeket sír a tokától-befelé szívenszúrt disznó, |
| mikor a kés a szívében forogva kotor, |
| első világháborús baka-bajonét, |
| s fröcsköl, omlik zsíros lila vére |
| az állatgyilkos arcára, kezére, a vállkendős denevér-öregasszony fáradt szemére, |
| a hajnali téli hókövérre, |
| a szemétdomb hó-tevepúpjára. |
| a fölfogó kék zománcedénybe, |
| amit gyors fakanállal az asszony kavar, |
| s a kanálmozgás a vérben, |
| és vicsorog a disznópofa, a hosszúkás üvöltésben, s a fejvég |
| óriás fekete pázsitgomb-függőleges, |
| hosszú krokodilfej-hegyes a csőrpofa ajak-egyenes, |
| a hiány sír benne, mint a csillagterek és csillagmindenek |
| a talán nagyobb mennyiség |
| és dermedéstér koromtömbök láthatatlan könnyei, |
| a hiány sír benne, mint szélviharban a száraz fanyikorgás, |
| a hiány sír benne, mint bűnösben a romlás, |
| mint a csönd pontjai szárazon a légy összetett pontszemében, |
| mint a szegénységben a szégyen. |
| Vagy csak a lét-magánya szégyen. |
| Vagy az atomrezgés, molekula-mozgás, |
| az összetett részek lucskos sivataga egészben, |
| a teljes gyász a részben. |
| A hiány sír benne, mint az éhség az éhezésben, |
| a múlandóság a dagadó Egészben, |
| növekvő és cselekvő rák-daganatban, |
| mint elfáradottnak a tiszta víz, szappan, frissen-húzott ágy, |
| a létezés szíve anyag-ágy: |
| csöndbe-kötött szikra-láz derengés. |
| de az egész embertestben talptól az agyig, |
| az agykoponya varrat-gömb csontbuboréktetőig, |
| minden élőlényben a sarkantyútól a csillagig, |
| És áll gyászba-öltözötten |
| az éhező hiány emberi nem |
| mint temetéskor a férfi fekete kalaptól fekete cipőig. |
|
| hiányod nagyobb, mint az örökké izgatott értelem, |
| a nedves mellhártya-gyulladásos, |
| forró piros ingbe, piros ruhába öltöztet engem, |
| piros zokniba, piros cipőbe, |
| hogy lázba-csomagolva haljak az időbe. |
| És nem hagy innom és nem hagy ennem. |
| Hisz a háborúba egyedül kell mennem. |
| a túlvilág aranyzöld fényhártya-kapuján kopog vacogásom. |
|
| A teremtésnek mi hiányzik? |
| A csöndnek a súlyos robajlás? |
| amit simogathat, mint egy szelíd széles állatot, |
| csókolhat, mint Nietzsche |
| a barnafoltos, sárga, öreg ló fejét, |
| s csókolgatta a bársonykút orrlikat, fekete szivacsperemét, |
| a ló lúdtojás-nagy könnyező ősz szemét, véres szemét, |
| mint jéglatyakos zokogó tavat, |
| a lófej hosszú arcpázsitját, a homlokot: |
| a sörényes, foltos kese bánatot, az állatfej-tátikát, |
| motyogva, mint egy téli litánián |
| Ó, Mutter, Mutter! Anyám, Anyám! |
|
| Mint kutyának a nyárvihar-vízbörtön. |
| nem kapja az életet kölcsön. |
| És nem tudja hol az Isten. |
|
| Fölismerés és Megismerés, |
| ha bennem vagy fénybátor Egyszeriség, |
| és én tebenned Egyszerű Éden, |
| s én illatos sziromcsomag szívedbe, |
| kelyhed illatrészeg sziromörvényébe bújva, |
| idegszövetség fényáhítatában, |
| mutatkozom, mint a világ a tükörben, |
| a természeti és nem-természeti |
| mozgó, álló, szálló, rengő dolgok tömegei, |
| napkilövellések, fortyogó napfoltok, |
| s ott matatok, szaglászok, kotorászok, |
| napsütötte bíborzöld mocsáron, |
| a csíbor, csíkbogár, vizicsiga, tarajos gőte, |
| ahogy a vízmélyi méh-csikó legelészik |
| a hínárszőnyeg-abrosz nehéz mocsáron: |
|
| egész lényemmel énekelek, |
| lakatcsipesz-ollós szájjal legelve, |
| kristálygríz-álarc szemmel döfködve, |
| buzogányos homloktető-bajusszal tapogatva |
| világmindenség-szerelem-akaratom, |
| virágtartályban csillagmindenség-tartalom, |
| akiben a fény és az árny találkozás |
| összecsúszás se napfogyatkozás, |
| akiben a világosság és a sötét összehajtogatva |
|
| mint a szerelmes Mindenség, |
| mert Szerelmes Mindenség vagy te |
| virágzó hajcsillag-örökség, |
| mint világcsokor eleven porcelán-edényben, |
| ami fényével mindenséggé forr, |
| hogy tartalmaidban élni tudjak. |
| És lényed betöltsék tartalmaim. |
|
| Úgy élünk egy-testű ketten |
| Mert szerelmünk éppoly csodás, |
| mint a megfeszítés-varázs |
| de virággal világ-hangzó, |
| vége: Istenné-ereszkedés. |
| Függés, ami már nem csüggedés, |
| könyörgés, hörgés, bátor kínszenvedés, |
| boldogság, ami már nem a szenvedés |
| tüske-keresztfáján vérláz-függeszkedés! |
| emberből Istenné átváltozás. |
|
| a szerelmes mindenségben. |
|
| Bár férfi és nő emberi lények |
| egy-test szerelmes mindenségek. |
|
| Ó, te Üdvösség-Virág, Sejtelem-Virág! Virágzó Világ! |
| Ó, te Megtartó Virág! Föltámadás-Virág! |
| aranyvirágzás tóparti mezőn állok |
| bárányfelhős kék ég alatt |
| s az a mező belőlem nőtt ki boldogan: |
| mint a szitakötős, lepkés, darazsas reménység: |
| világegyetem-tágulással, ahogy a semmiből terjedve, erjedve kinő |
| és szívemben forog, mocorog, hömpölyög, gomolyog a hűség: |
| a Bonyolúltság és Egyszerűség, |
| mint a túlnőtt magzat a méhburokban: |
| a világmindenség emberalakban, |
| mintha szülni készül a nő. |
| És mindent tudok és nem akarok soha a földbe lemenni, |
| a buta és béna indigó-árnyalakok sürgése Alvilágba. |
| Hisz élni csak veled akarok |
| és nem halál-szemüvegben mint a vakok, |
| Mert a szerelmes élet a Minden! |
|
|
|