A lezuhant Griffmadár

Éposz-töredék egy halott öregasszonyról
Az a sárga öregasszony
sárga deszkakoporsóban,
mint egy lezuhant Griffmadár,
havas sziklabérc-taréjra,
Földgolyó-sziklafogsorra
zuhant Griffmadár nyílt szemmel,
mese-madár lény-óriás,
világ-szárnyú csoda-madár,
mennyen-poklon átrepülő
óriás-madár mese-ég,
mint jeges szikla-fogakon
fönnakadt jeges léghajó,
jégkéreggel borítottan
a bordázott ősuborka,
hangyabáb alakú sárga
elmúlás jégbőrbe zárva
fekszik kőbe-tört magánya,
mint egy lezuhant Griffmadár,
világ takarója szárnya,
két szeme két holdról nézett
Földgolyó világít kéken,
tollai, mint világ-boglya
a fekete űrbe tolva,
tollai közt holdak, napok,
galaxis-tajték tegnapok,
két lába a hegyről völgybe
letorlódó pikkelygörbe,
gótikus kőgerenda-váz,
földbe-fúrt nem-foszló villám,
körmei, mint vascsőr-horgok
Zeusz szigonya vasvillán,
két lába megfagyott villám,
Zeusz ősarany-villája
hegyével a földbe vágva,
Zeusz-isten fényvillája,
nyeles arany-szempillája,
lándzsatollas pillaszőrök
döfés-söprűboronája,
áram-nyelű aranyvilla,
a hab arany-szempillája,
a tajték pilladöfése,
földig-cikkázó rojtfüggöny
elektromos recsegése,
égi tűz gyökérkorona
fényzuhanás vízesése,
zöld habból aranyláz-karmok
nem-fosztó földbe-növése,
száraz örök erjedése,
az a sárga öregasszony
hosszú deszkakoporsóban,
az a hosszú öregasszony
sárga deszkakoporsóban,
mint egy lezuhant Griffmadár,
valaha gémeskút-magas
mindig-hajló ifjú asszony,
az a hangyaboly-hajú szép,
bozsgó kitinsisak-boglyás,
hangyatajték vihar-hajú
most nagy sárga koporsóban,
az a csontos öregasszony,
mindig-szegény öregasszony,
hosszú száraz öregasszony,
ifjan is szegény mosónő,
nagycsontú mosónő-mosoly,
kopott szűk barhet-ruhában,
virágmintás barna tájban,
agyonmosott ifjúságban,
feküdt üvegtok-magányban,
mint lázmérőben higanyszál,
fésűben kihúzott hajszál,
szaru-fogak közt ősz hajszál,
csönd-fogsorra ragadt ezüst,
köd-hegyvonulat, fagyott füst,
rózsakopasz fején hó-konty:
íbisz sziklányi kősóban,
feküdt: rozsdás kulcs a zárban,
bohóc-rongybaba bazárban,
átlátszó műanyag-zsákban:
angyal-álca selyembábban,
széles sárga felső-ajka
orrlikakig fölhúzódva,
s az orrlikak árny-salakja,
mint két lila vatta-dugó,
mint árnycsipke-mély néma kút
hold-rajz kerti éjszakában,
száraz, öreg gémeskútban
varangypislogás csillagtér,
száraz-szálka páfrányerdő
viaszmárvány kürtragályban,
két porcelán-trombitában,
csiga-hagyott csigaházban
beköltözött lilapetty rák:
csupa íz, cső, szemnyél-bajusz,
egymásba-tolt lemezgörbék
bajszos csévéje zománcból:
ami kilátszik a rákból,
s úgy állt ki a felső fogsor
kerítéskör holdrománcból,
mint tevekoponya kése
toll-ívét haragból vésve,
idő-redő homok fölött
a csonttaréj rothadt félhold,
alsó állkapcsa nyakgödrig
lehajló sárga madárcsőr,
aranybalta-orrú bárka,
kőfészek halál-selyemből,
mint egy tátott-szájú kobra
lándzsahegyes teknő-fodra,
nyitott, mély gyűlölet-kanál,
vízmerítő tenyér kőből,
alumínium-sarlóláz,
görbe asszír kúpfürt szakáll:
asszonykirály férfiszakáll
szőrtekercs-tülök egyszarvú:
homlok helyett a nyaktőből
meredő gigász csonttövis,
üvöltés-liliom szégyen,
hullafoltos tűzliliom
aszalt porzókkal, bibével,
páncélvér szirom-ejtéssel,
alsó állkapcsa tukáncsőr,
vízbe-süllyedt szarucsónak,
tekerccsel-zárt hegedűnyak,
húr-csavarfüles hegedű,
s a forgácsbojtrózsa végén
a sziklaszilánk-rács fogak,
mint rózsaszár csontuszonya,
csont-kúphorgok rózsaszára,
mint egy hosszú lókoponya
csontkefe alsó fogsora,
alsó állkapcsa, mint ló-vak
torkából kinőtt gereblye,
elkorhadt ókor-dereglye,
szaru-papírhajtás csónak,
mint keresztfa oldalága
a rászögezett jobb-kézzel,
hullamárvány-fonat karral,
a horog-csokor ujjakkal,
a gyík-gyöngypikkely körmökkel,
pikkely-tátika halál-csap,
kelyhe ágzáró bimbónak,
könyöktől kar sárga kézzel,
kéregtelen bütykös faág,
s fölhoronyzó jáspis-ujjak
köröm-kaktuszlevelekkel,
alsó állkapcsa hörgés-fok,
mint nyelv alól kinőtt potroh:
hosszú, hengeres, szelvényes
szalma-uborka lódarázs,
fekete bőr-pörsenéses
papír-uborka kő-ágon,
mint egy jáspis-violinkulcs,
libatalp-nyom hó-tányéron,
levegőbe kimeredő
recetűz-szitakötőszárny,
márványkanál, horgony, horog,
nyitott zsírpát-kancsófödő,
hosszú, hegyes, vízjeles, rab
papírhajtogatás-csónak,
húrtalan márvány-hegedű,
tenyér-könyörgés, de ajak,
koldus-kérés állkapocs-kéz,
előre-nyújtott esdeklés,
mint kékpettyes ugró szöcske:
lábszár-lombfűrész, drót-talpak,
térdbütykök, combsonka-zománc,
fejkúpon az antenna-ház,
száll, de földvonzáshoz kötve,
ökörnyálból puha szekér,
nyál-lobogás gyémánt-halál,
mégis merev tűz-tokban áll,
s benne a tőr az őszi kék,
s cirpelő csönd, mint őszikék,
alsó állkapcsa csönd-nehéz
nyitott tenyérrel ég felé
fordított hátvakaró kéz,
ókor-kínai viszketés
csitító csont-vakarókéz,
mint elefántcsont kínai
hosszú nyelű hátvakaró,
könyökcsonttól ujjhegyekig
hullafoltos karcsú csont-kar,
mint a térdbütyöknél letört
rózsapettyes zöld sáskaláb
a drótcsipke-csillagokkal,
az ízelt réz-bálvány talppal,
elefántcsont-horogcsokor
kínai hátvakaró-kéz
a gégéből síkban, hosszan
előmeredve nyitottan:
tárt tenyérrel, fog-ujjakkal
az űr-súly alsó állkapocs:
jaj-mérleg, vicsorgás-mérleg,
hörgés-mérleg hosszú-csőrű
aszalt csöndből, bűz-keményből,
üres kocsirúd, a lovak
kifogva elpárologtak,
a ganéjdombos csontszekér
lélek-lovai elfogytak,
mint a felhők, s csak a kékség,
a lila üreg-sötétség
kétoldalt a koporsóban,
a dög-vijjogás halottban,
s a nyelven, mint olvadt viasz
csillogás-tó, fényüveg-tó,
s abban egy kis aranyhintó,
mint tójégbe fagyott nagy pók,
s a pókfejen csiszolt rügyek,
mint lábujjon a tyúkszemek:
látólencsés gyémánt-tüzek,
ideghártyás üvegpúpok,
hántolt rizsszemből fény-gombok,
a nyelven az aranyhintó,
mint jégből-szőtt tündérkastély,
dióhéjban aranydoboz,
aranykerekű kristály-vár:
fénylécekből, fényüvegből
fénybarokk halotti hintó,
s a kis fénylovak kifogva,
némaság-füst fénysörényük,
a hullatinta-barlangban
álltak némán, mint a csillag
templom-béna bordás űrben,
s gyertyalángban szikrázó hab,
űrt-harapó cseppkőbarlang,
az életből kihantolva
a halálba tokosodva,
s ölni-nyitott krokodilszáj
halál-ásítása végső
citritkristály-liliomfej
halál-haraggal borítva,
bőrdobba nyomott bűz-harang,
első és utolsó harag,
bár a nyelv torokba süllyedt,
mint csigaszem lepényfejbe,
csak ráncgyűrű fejkút látszik,
hús-cérnagomb süppedt hóban,
citromsárga aranytóban
higanyfeszes ragyogás-zöld,
mint állatvizelet hóban:
kék, zöld, lila, vörös, piros,
s fenék-tenyészet a tóban:
a víz alján mocsárbarna
szerkezetek gyöngy-ág halma,
akár jeges zilált szalma,
kristály-ribizli, gyöngy-alma
a korhadás-szemfenéken.
Ez a halott öregasszony,
alázat-szirt szita-szégyen
föld-űrhajó koporsóban
mészfonat-lebegés kéken,
mint nádgyökér-gubanc tóban,
s a gyökér-rések közt kristály
rombusz, háromszög tükör-nyál,
csillogás-tű, ragyogás-szög,
szüneteiben aranyrög,
ez a halott öregasszony,
mint óriás asszony-bohóc:
sárga, piros, kék, fekete,
lila, ezüst, arany; vörös
pettyek, pontok, foltok, csíkok,
vonalhálók, sziget-nyájak,
vastag-festék ecsethúzás,
spahtlival kent kaszabolás,
Kokoschka lenyúzott úszás,
Ensor rücskös, merült, kása
festékragacs-tolongása,
Pollock-csorgatás hínárkép,
mint a színes világtérkép,
bohóc-tarka hulladék-táj
festék-avarból az arc-domb,
grízes iszonyból a homlok,
fekszik a nagy koporsóban,
sárga deszkakoporsóban,
mint nagy sárga papírszobor,
csomagolópapír-szobor,
mint a tómenti zöld réten
heverő bomlás-üresség,
mint a második szüzesség,
mint az evilág-veszteség,
mint a túlvilág-nyereség,
amin átnő a fű-ország,
a télre tavasz-orvosság,
zöld szár, zöld tűk, kalász-halak,
amin áttör a virágzás,
növényi s állati párzás:
gólyahír, kankalin, kákics,
mézmirigy-fejű kutyatej,
amin szöcske ül, kék lepke,
szitakötő kettőskereszt:
fénytörésből gyűjtött száraz
irizálás zománc-forgó,
gyémántvesszős herezacskó,
lábfején és lábujjain,
lábszárán, vastag csontjain,
visszeres combtőkig érő
bordás, barna flórharisnya:
hangyalánc spirálharisnya,
hangyafonat drótharisnya,
nyüzsgésköd kitinharisnya,
hangyakürt selyemharisnya,
combtő-bundáig drótcsizma,
rozsdás drótháló-harisnya,
nemi szőrig kancsó-csizma,
nemiszervig növő csizma,
hangyákból horgolt harisnya,
merev harisnya mozgásból,
nyüzsgés-csizma kitin-lázból,
mint aki óriás vörös
hangyabolyba süllyedt hasig,
a szőrfüstbe fúlt köldökig,
s őrült, izgatott, drótszáraz,
bundás, vad hangyatolongás,
vastag-szőr hangya-tódulás
lábfején, lábszáron, combon,
mint szőrpajzs szeméremdombon,
hangyalánc-cső drótharisnya
szorgalom-nyüzsgés cső-bunda
az a barna flórharisnya
hangya-fémcsizma sötéten
combon, lábszáron, a térden,
lábfejeken, lábujjakon,
körmökön, bokákon, talpon.
Ez a halott öregasszony,
ez a sárga öregasszony,
mint sárga sárkánygyík-csontváz,
mint jéghegyben mamut-nőstény,
hanyattfekvő zebranőstény
vicsorgással vigyorogva,
tátottan halál-röhögve,
mint elzuhant nőstényzsiráf:
torony-nyakú, torony-lábú,
sakál-sikoltás alkonyú
hullafolt-mozaik asszony,
koporsóban delfin-vigyor,
hiéna-ugatás hártya
fekszik önmagában zárva,
fekszik rothadásba zárva,
két szeme két bundás darázs
szemhéj-szirmok közé fagyva,
kihűlt, mégis véres parázs,
pupillafoltos kék kobra
kisziszegve levél-fejjel,
előre-hajtott marással
pupillákban nyitott szájjal,
gálickő-rügy gálic-ággal,
ágaskodó kék ernyővel,
semmire nyílt esernyővel
a fészekből gálictejjel,
szemek, nyitott kék esernyők:
bordás selyembuborékok,
fehér égben tintafelhők,
tintahal felhőköpése
a szemek rejtőzködése.
Ez a sárga öregasszony,
hajdan karcsú ifjú asszony,
szarvas-anya léptű asszony,
mufflon-nő járású asszony
hosszú deszka-koporsóban,
műanyag-zsákba pakolva,
fehér szembe csomagolva,
átlátszó, keskeny, hólyagos
pupillátlan szemgolyóba,
mint borostyánba lódarázs:
ősföldkori légrobbanás,
sárgafoltos, aranypettyes,
aranycsontváz potrohküllős,
májfolt-szív arcú kitin-réz,
akinek szeme két varangy,
zöldfoltos, tüzeshasú csönd,
lángcsipkés nyirkos pislogás,
nézése: párzó varangyok
összeragadt dülledése,
rücskös, izzadt, vizelet-fény
a szem halál-süppedése,
önmagába süllyedése,
a rügy-domb apró varangy-férj
hátulról öleli nőjét
két fakéreg-ág szűk karral,
enyvpálcika-csillag kézzel,
picinyke bőr-láng tenyérrel,
halandóságot öröklét,
a hólyag-tűz oldalakat,
a nemzéstől dermedt hasat,
mint óriás csírás krumplit,
zöld csírarügyes burgonyát,
s a csírák viasz-kúp zöldből,
az asszony jáspis-rét szögből,
s a hím-ujjak a nő-hasba
fúrva, mint dagasztó asszony
ujjhegyei nyers tésztába,
a fej a fejen, kúp a kúpon,
mint mohos sziklák hegy-úton,
a pillás nyílt szemhéj-csésze
vérhálós kék dülledése,
mint párzó varangyok néma
nyálköpés-púphalmaz fénye,
a halál szerelem-kéje.
Ez a halott öregasszony
a halál asszony-bírája,
s mocsaras kút a combköz-zsák,
mint összeragadt szempillák:
csipás, csiparög-csücskös éj,
mint összeragadt szemhéjak
az enyv-páfrány sarlós comb-mély,
mocsaras kút combja, szája,
varangyok buborék-nyája
a besüllyedt száradásban,
az összevarrt rothadásban,
halál-meddő pokol-táj az,
tüzeshasú béka-háló,
piros láng-kendő a sáron.
Ez a sárga öregasszony
kinyújtva a koporsóban,
idegesség és türelem
szövedéke ifjú asszony,
aki mikor krumplit kapált,
s a napon pihenni fölállt,
s a kapanyél végén keze
két óriás arany-polip,
szitaszövet aranyszobor
volt, áttört sejtes ragyogás,
aki totyogóssá görnyedt,
a szülésre gyűlt karcsúság,
görbült széles görbe lábbal
állt, mint földbe visszanőtt ág,
mintha egy dongátlan hordó
dülledne lábai között,
nagy levegő-hordó kéken,
égből hordó felhő-szélben,
oly idom két görbe lába,
mint egy rombusz-vonalábra,
szétnyíló és összefutó
combok és lábszárak között
a rombusz-idom levegő,
mint az elmúlás kristálya,
úgy imbolygott, úgy tántorgott
görbére hajolva járva,
mintha föld-érő szög-csúcsán
tátongó rombusz-csönd járna,
mint csituló búgócsiga
a pörgés-fék lassulásban:
billeg jobbra, billeg balra
a fémforgás csiga-gyászban,
amíg eldől s tűje, tornya,
a hasas bádog-pogácsa,
a színes csigaház-fejgömb,
az üres, hólyagbordás szép
ostorral pörgetett játék
dülten ül, mint könyöklő csönd,
görbe lábai, mint zöldzsák
bőrszűz kínai uborkák,
mint hódombba fúlt bokor-ág,
mint az elnyomott szabadság,
a hóba temetett futás,
a fehérbe visszacsúszás,
ahogy üresen kihajlik
önmagából be a hóba,
sötét vonallal tarajlik
szőr-tüskésen, csipke-kopasz
gally-hímzés kis legyezőkkel,
mint egy íj, húros fa-hullám
a semmi jég-düh kezében,
a fagy deres tenyerében,
s galagonya, som, vadrózsa,
kökény, bodzabokor, kalász:
száraz rozsdafű-maradás
körötte a tél-kékkőben:
szarvas s őz-szemű erdőben,
amik, mint a csönd csöppjei
fürtösen a fagyott függés
függönyein csüngnek barnán,
s ez a szemekkel átszőtt csönd
napfogyatkozás-pupillás
hatalmas csillogó rügyek
barna hálója fehérben,
s madárlábtól rúgott hópor
olvad szikrázva súlyukon,
akár a csillagok könnye.
Az a sárga öregasszony
sárga deszkakoporsóban,
átlátszó műanyag-bábban,
tátott pikkelyes vigyázzban,
mint kobra-test üvegházban,
feküdt mint nagy viharfelhő
tajték-lilán ezüst tóban
feketehab tátogásban,
zöld sörények, kék taréjok
szülni-kész hálózatában,
s a vízmélyi viharfelhőn
aranyfodor, rézdrótszobor,
márványszalagokból lepel,
potrohszelvény-nyiladozás:
aranyerdő-harmonika:
mint gigászi aranydarázs,
aranypotrohával görbén,
fény-erek, fény-deszkák lassú
selyemcsúszása a vízben,
fénymárvány hímzett szemfödők
lebegő lágy bolyongása,
s a fény szivárványtörésben,
mint nagy zöld légy zöld szemében,
a zöldkristály gömbkaktuszban
szivárványhíd zöld rúdcsokor,
látóideg kaktuszbokor
kristálypálca-tölteléke:
a kristályvenyige-zölden
szem-ezerré nőtt vödörben,
a szem domború hólyag-domb
csillogás, parázs, dérszőr-gomb,
mintha zöld üvegvödörben
háromezer lázmérő van,
üvegcsövek függő rácsa,
hólyag-izzás félgömb-rácsa,
pontok sejthalmaz-tömege:
üvegfödő az üvegen
mint zsákcsésze szitaselyem,
s a fényszüret közöny-mélyben
a látótűz szenvedélye
a nap az üvegkévében,
az egymásra tódult gombák
különből egy süvegében
szivárványos fénytörésben
abból ami fény maradt még
a lila-szenny őrülésben:
mintha bivalyhátak mögött
arany-ostyák fénytaréja
nőne ki, mint a tejfogak
rózsaláz csecsemőínyből,
rózsakoszorúból láng-tűk.
Az a sárga öregasszony,
az a halott öregasszony
a deszka föld-rakétában,
aki a bolygó-befelé
sűrű, kemény, nehéz űrbe
száll majd üvöltés-szűrő kard,
némán, mint aki csak boldog,
mint holdon nőtt gyermekfogsor,
mint holdsziklán fénygomba-fog
a fekete éjszakában
röpül be a feketébe,
a baktérium-fekélybe,
Földanyag titok-sötétbe,
s csontvázáig ott lesz otthon
akár a magány a Holdon,
nagy kezei úgy feküdtek
a hús-romlás koporsóban
csípője két oldalán lent,
mint zúzmarás téli gallyak,
agancsbozont korallágak,
lila languszták, homárok
körömhéjú szem-nyelekkel,
csáp-bajusszal, szelvénytokkal,
viasz-olló agancsokkal,
nagy körmei, mint sascsőrök,
zöld levelek márvány-ágon,
rózsabogár fedőszárnya,
hímpávafarok legyezők
zöldaranyban irizálva:
hosszú, horgas zölden ömlött
óriás krokodilkörmök,
páncélpókok ízelt lába:
csuklók, csapok kitin-részeg
karmos, pihés drót-állványa,
megfagyott sramli-zenészek.
Az a halott öregasszony
sárga deszkakoporsóban:
nyitott-csőrű sárgarigó:
bomlás-kürt a kerti hóban,
a rózsabokor tövében,
tüskés csontváz-kehely télben,
az a rég-volt ifjú asszony,
mozgó aranyszita-szobor:
most mint letört szarvasagancs,
rothadássá alvadt parancs,
az az asszonyi láng-torony
zsiráf-léptű nösténycsillag,
idegesség és türelem
szorongás-fürt szövedéke,
aki fiát, a négyévest
úgy csapta az udvar-fűre,
mint egy síró krumplis-zsákot,
üres szaggá fogyott zsákot,
mert szegény volt, hisz szegény volt,
a kisfiú meg éhes volt,
a férje munkanélküli:
ült az udvaron hokedlin,
a zöldgyepes, a zöldmohás,
kövirózsás kis udvaron,
mezitláb ült a hokedlin
öreg kerekeskút mellett,
aminek henger fölötti
keskeny zöld csákótetője,
mint korhadt koporsófödő,
vödre algás faliliom,
rozsdás abroncsú: luk és seb,
herpeszes ajkú, rohadt, vak
tüzeshasú béka-fészek,
lánca Prometheusz-bilincs,
varrat-vedlés rozsdás kilincs,
s a húspikkely kövirózsák,
meredtek páfrányok között,
mint hosszú sárkánygyík-nyakak,
sárkánygyík-csecsemő nyakak,
pikkelytorony tetejükön
zárt pikkelyszivekből csészék,
s a csészékben lisztpor-szemek:
zöld porcelán-csészékben liszt,
s azokban föltört tojások
fehérje, sárgája rezeg
mohapihés szendergéssel,
s a zöldcsipke rózsatornyok
akár a nyeles légyszemek:
zölden, rács-osztottan égtek
pislogástalan fénygőzben,
ült a férfi fölgyűrt ujjú,
nyakkendőtlen fehér ingben,
arcán kéthetes borosta,
arca mintha szőrpajzs volna,
barnavörös füstszőr álarc,
mint bundás darázs potroha:
arcán az emberi moha,
az unalom, csodálkozás,
szégyenkezés, ásítozás,
éhség, bűntudat, szemérem,
s mindenféle élet-dolgok,
s mindenféle halál-dolgok
összegéből szőrös viasz,
mint elhagyott síron a gaz:
vörösbunda-darázspotroh,
kezei lábszára mellett
lógtak, mint körmös gereblyék,
kék szemében zene-emlék,
nagy szívében oldott festék,
piktortégla, kettős létra,
mintha szíve szöcske volna,
piros szöcske, ugrásra-kész
rács-szemű levegő-fűrész,
gyomrában az éhség-kobra,
torkában sas-szörnyű sóhaj,
árnyékával olyan volt, mint
csontos, sovány ló a tóban,
tószél-vízben kanalasgém
bikafej-gyémánthálóban.
Fénye árnyék, árnyéka fény.
Ez a sárga öregasszony,
ez a halott öregasszony,
ifjúból vén köddé aszalt
régi szép fiatalasszony
anyámmal mosott tíz évig
a nagyteknő mellett állva
az öreg nyárikonyhában,
amely mint kőfalnak döntött
vaslap-tetős vályogsátor,
viperás kőfalnak döntött
zöld deszka-ajtós sár-sátor,
ablaka oly apró, gyáva,
mint kis gyöngy-gyík pupillája:
üvegtőr a zöld gyöngyszövet
fejkúp szemhéjas szemében,
a riadság, a rémület
zöld ribizli-szem tüzében,
szilárd látás-gömb vizében,
az az ifjú zsiráfasszony,
az a karcsú titán-asszony
anyámmal mosott tíz évig
a cementes nyárikonyha
síkos hablucskában állva,
ruhát görnyedten sikálva,
kinézve a nyárikonyha
üvegén az udvar-nyárra,
kinézve az udvar-őszre,
kinézve az udvar-télre,
nézve az udvar-tavaszra
azon a csöpp üveglukon,
mint letört zöld palack-nyakon,
azon a kis gyík-pupillán,
amely mint csöpp szárazvillám,
mint kútvízbe esett félhold,
álltak az apró gyíkszemben:
ideghálók, atomrácsok,
szemér-hajszál-lomb hullások,
álltak mezítláb a beton
szappan-nyálkás jég-szigoron
a köldökökig kigombolt
virágmintás ingruhában,
páragőz hajnalsugárban
nyíló tulipánfej-tokok,
mint űrbe öltözött fénycsomók,
munkájuk a bérmosás volt,
a bért kettejük közt osztva,
álltak az apró gyíkszemben,
mint a gond a türelemben,
mint a vágy komoly selyemben,
mint akik kérőre várnak
rézfúvós farsangi bálban,
szűk barna barhet-ruhában,
köldökig-nyitott alkonyban
a szappanosvíz-takonyban,
álltak mezítláb a jégen
a cipőtlen szegénységben,
asszonnyá lett tündérlányok,
sejtelem-Hamupipőkék,
s magas-sarkú körömcipő
volt a képzelet lábukon,
s a négy láb ott lent a végzet,
mint narancs-poliptenyészet,
bütyökcsomó láb-nagyujjak,
tyúkszem-gombos láb-kisujjak,
csigatest-alja nyálas vak
rózsasárga fagy-láng talpak,
térdcsontjukon a hab-kása
pezsgő szikrás fürt-omlása,
akár a szüret gyűrt habból,
szétpattant buborékokból,
szivárványfüst-habgolyókból,
s gyöngyházgombos lábujjakra
csurgott a folyékony szikra,
anyámmal mosott tíz évig
az a tündér-csontos asszony
a nagyteknő mellett állva:
mosónő fiatalasszony,
ifjú mosónő-anyámmal
az a szitakötő-asszony,
akinek négy gyereke volt,
s volt vagy ötven kürete is:
méhbe-dugott kénes zacskó
a térdig lógó spárgával,
asztalról padlóra ugrás:
magzat-kilökő dobbantás,
vérzést-indító sósfürdő
forróvizes nagyteknőben,
meztelenül ülve a nagy
sárga-sír mosóteknőben
a sósvíz-teknőfürdőben.
Ez a halott öregasszony,
ez a sárga öregasszony
anyámmal mosott tíz évig:
ifjú mosónő korában
ifjú mosónő anyámmal,
mezítláb a betonpadlón,
télen fűzőtlen cipőben,
magas-szárú nagy cipőben:
fűzőtlen férficipőben,
s a fémgyűrűs fűzőlikak,
mint csonthéjkör gyík-orrlikak:
zöld gyöngyszövet-zsák likai:
gyík-lélegzés ablakai,
mint narancsbőrrel beszegett
madárcsőrök orrlikai,
cinkék, rigók, seregélyek,
rózsapirókok, zöldikék,
őszapók, sármányok, varjak
szaruszünet-légpontjai
tökmag-héjhát sárga csőrön,
mostak, sikáltak görnyedten
tocsogva a cementpadlón,
s a cipők bőr-orr-oldala
ollóval lukká kivágva,
a belső cipő-orr oldal,
s a cipők korong-lukai,
mint denevér orrlikai
lomb-patkós denevérfejben,
s abból nőttek a láb-nagyujj
enyv-pupillás csontbütykei,
mint fakéreg-résből gombák,
a kemény fájdalom-csecsek,
a torzult láb kín-rügyei,
s a cipő-oldal vitorlák
izzadt bélésén a barna
felhők, gőz-toll, gyűrött víz-láng,
ez a halott öregasszony,
ez a tündérzsiráf-asszony
anyámmal mosott tíz évig
az öreg nyárikonyhában,
táncolva, mint csillagkása
fagy-üreg tél-éjszakában
egymással nősember-bálban,
ahogy szokták az asszonyok:
a két nő egymással forog,
tipeg, hopszasszázik, ugrál,
nősember-bál mindenségben,
mint a galaxis-örvények,
iker-csillag láng-testvérek,
fújtak, lihegtek, ragyogtak,
izzadt háttal toporogtak,
s hátukon a barna ruha:
verejték-foltos kő-moha,
s négy kéz öklözte és gyúrta,
mint kenyeret dagasztotta
két fekete fűrészbakra
fektetett sárga teknőben,
amely mint koporsó-állvány:
tücskökön a páncél-toron
fekvő sárga nagy koporsó,
s a kitinsisak tücsökfej,
s a lakk-uborka tücsökfar
felül villás, alul villás,
s feketére suvickolva,
mint cirpelő cúgoscipő,
négy kéz gyúrta, dagasztotta
a lúghabos szürke vízben
a festékláng-köpenyeket,
Veronika-kendő arcú
vérszakáll törülközőket,
teknő-oldalon sikálta:
a ferde koporsó-gyászon,
hogy hólyagzott, buborékzott
a fán a gyűrt, síkos vászon,
gyökérkefe-sikoltáson,
a nehéz sikálás-lázon,
azután egymással szemközt
a sárga teknő két végén
külön-külön láb-terpeszben:
vászonhidat csináltak a
fehérre mosott ruhából,
s két kézzel csavarni kezdték:
egyik jobbra, másik balra
a vizes ruhát tekerccsé,
vászon-fa síró gyökérré,
könny-hullató mese-törzzsé,
zokogó csigaház-ággá,
azután a két egymással
szemközt asszony széles kézzel,
mint ölelést öleléssel
széthúzta a mosott ruhát:
Szeráfok a menny kapuját,
s rázta, lobogtatta, húzta,
levegőben csattogtatta,
vízszintesen lobogtatta,
horpadt síkká cibálgatta,
s gőzölögtek, mint szél-korlát
a hatalmas sík vitorlák,
párologtak, mint a hajnal
harmat szitakötőszemen:
az átlátszó gríz-ponthalmaz
a kristály-szív görbületen,
aztán egymás felé lépve,
hogy emlőjük már összeért:
a két barnapiros bimbó
a gyík-pupillás bimbókkal:
a ruhát összehajtották,
négyzet-csomaggá formálták,
s a nagyfüles, barna száras
nagy ruháskosárba dobták,
a vesszőfonat-öbölbe,
a kezük szoknyába törölve
fénylett, mint zsíros papiros,
mint véres drótháló-kesztyű:
rózsapiros drótsejtkesztyű,
vérszivacsos henteskesztyű,
húsbontáskor a drótkesztyű,
s virágzottak a nagy kezek,
a munkától megnagyultak,
a lúgmarta kék sebhálós
kezek, mint vízmély-tenyészet
vörös tengeri-csillagok,
s a körömszélekből vér folyt,
mint kisgyerek orrlikából
ha kőfalba üti orrát,
s ököllel dörzsölték, le mint
fénycsók barna darázs-szemről:
orruk alatt a pihe-híd
szelid-láz verejték-porát,
mint mézelő méh fejével
a zománc-lakat zenével
liliom-üst virágporát,
a bizsergő pihe-bajusz
csillám-szitáját nevetve.
S mikor pihenni leültek
anyámmal a konyhaküszöb
előtti betonszigetre:
szürke négyzetlap-tutajra,
melyet a szeliden ferde
udvar cickfarok-tengere
nyaldosott, falt, zölden rágott,
mint orgonafa-levelet
kőrisbogár zöld koporsók:
kitin-grafit rágó-tüzek,
falánk zöld ceruzabelek,
s kamilla-hab fehér tajték
torlódva és tülekedve
ömlött, mászott, erjedt, dülledt
a betontutaj széléig,
millió sárga szemgolyó,
millió fehér szempilla,
sziromkörküllő fehérből
sárga pázsitgomba szemek
csipkeláng-habkoszorúja,
millió csöppnyi aranyhal
fehérből hímzett uszonnyal
lobbant, állt, bizsergett némán,
felhősen a növény-vízben,
s az asszonyok talpa, lába
bokáig a tenyészetben,
mint tojás madárfészekben:
zöld-pettyes, barnapont-szeplős,
bőrpórussal háló-himlős,
s az öreg szederfa űr-ős
felhő-magas csipkecsokra
csipkelaza árnyékában
ültek, mint egy hullaházban,
s rajtuk az árnyék-terítő:
feketehímzés szemfödő,
fekete szilánkok sík, gyűrt
halmaza a rezgő árny-fürt,
s a rombusz-rések közt fény-pont,
aranyszeplő, fűrészvonal,
aranysűrű merev, részeg
fénytűzből gyökérkötések,
mint az arany fogtömések,
csönd aranyhúr merülések,
s a szederfán fehér-hernyók
ikra-tejútjai függtek:
a szemölcs-hurka gyümölcsök,
mint zöld hálógömbön függő
fehérgríz uborkák, hurkák,
mint fölakasztott csecsemők
sárkány kopoltyúsan szétnyílt
száraz gégepikkelye közt,
mikor pihenni leültek
a zöld-óceán kis nyárra:
a zsiráftündér-mosónő
két combja villásan szétnyílt,
mint szöcske hónalj-állványa,
mint sáska potroh-állványa,
akár szalmacső-fűrészbak,
mint két oldalra elhajló
kitin-sonkás létra-olló,
ugróvillás szalma-nőstény,
s vérpont a comb-belső pöttye,
két combja villásan szétnyílt,
s szoknyája, mint barhet-ernyő
combokra feszülve kinyílt:
virágrét pamutesernyő,
s két combja, térde a küllő,
térdből függő nyél lábszára
meredeken állt a zöldben,
akár háromszöggé hajtott
collstok egyenes lap-szára
sárga, ízelt lap-vonalán
a fekete vonalakkal,
a fekete számjegyekkel,
vonal-létra vércsontvázzal.
Ültek a beton-tutajon:
a két mosónő-nyugalom,
a két mosónő-irgalom,
a két mosónő-fájdalom,
a két mosónő-szomjúság,
a két mosónő-ifjúság,
ültek árnycsipkébe rejtve,
mint szemfödőbe tekerve,
feketehímzés-fényostya
szemfödőbe csomagolva,
mint a halottak és szótlan
mosolyogva, hiszen élők,
ültek a rezgés-fátyolban:
a szemfödő-csipkelombban,
mint két mítoszi nagy gyermek,
kiket az Isten elejtett
földre ejtett játék közben,
s darázsfolt égitest-tűzben
hullva a hátukra égett
az egész kozmosz-tenyészet,
s arcuk attól olyan láng-vak,
mint űrre-nyitott éj-ablak,
s nyakuk attól olyan fényes,
recerajz-hullám hímzéses,
mintha olvadt viasz-tálba
mártod mohó gyerekujjad,
s ujjad hegyén dermedt sisak,
hártyahéj receüstöcske,
viaszhártya pórus-gyűszű,
s ujjaik közt a mindenség,
mint pihegömb-gyermekláncfű:
aranyszerkezet-ragyogás
csillaggömbvégtelen varázs,
mert kezükben az a virág:
az ujjak közt tartott világ,
s a mindenség tejes szára
bugyog, tört szár-karimája,
s tenyerükben fehér lepény
a tócsa-dermedt pépes fény,
s alatta, mint a jég alatt
nádgyökerek, fűszál-kalap
a hálós tenyérvonalak:
rózsaszín rombuszok, gallyak,
négyszögek, vázrész-futások,
küllősík-találkozások,
redővályú bőrcsatornák,
gyűrt-futó idomvitorlák,
ült a két asszony a nyárban
a beton-tutaj hidegen,
mint pingvinek jégszigeten:
az egyik virágszobor-szép
zártan, mint egy keskeny kis szék:
négyszögletes árvasággal,
egyenes nádfonat-háttal,
szoknyája két combja közé
gyűrve mintás vászon-puttony,
a másik mosolyból-hűség
ugróvillás-szétnyitottan,
mint kalászon szalmaszöcske
combjait kétfelé lökve,
ült a barnapettyes zene
a zöldringás árny-kalászon,
nyitva, mint őskori barlang,
szétnyílva, mint öt szirmával
a reggeli tulipánfej,
s barhet-ruhája combjain,
mint a lakodalmi sátor,
hímzett bársonyház-baldachin
Úrnapján virágszőnyegen,
s barna barhet-ernyő ott fent,
s a lábak a fűben ott lent
cickfarok tűzbe merülve,
fönt ruhából nyitott ernyő,
mint erdő fölött hab-hajó,
tajték-bivaly viharfelhő,
s bent kék barlang-árnyderengés,
s abban titok-máglya őskor,
rózsakút világfelejtés,
erjedt csöndből halál-hárfa,
hétfejű rubinkürt-bánya,
rózsakert egy Kérub-szájban,
sárkányszív körül száraz lomb,
csonttalan narancspolipok
nyüzsgés-nyája a sötétben:
fehér légző-pipák kéken
örvénylő óriás szemek
csillogáscsönd-örvényében,
füstözönbe göngyölt ragadt
eleven rubintkő-kastély,
kristályvár pipacssziromból,
izzásköd földrész-alkonyból,
tündér-szemhéjú alkonyat
túl az öröklét reményén:
a comb-találkozás mélyén
óriás szőrrózsa dagadt,
mint őserdő pók-óriás,
bokrokba fúlt barlangnyílás,
száraz szénából szőtt tojás,
óriás, csillogó, barna
szénatojás potroh-szarva,
s alatta a piros szirmok,
mint rúzsos száj, vörös pernye,
s nem tudtam mit akkor láttam,
mint vér-ágat látomásban,
menny-kaput a túlvilágban:
hogy mi az a barna kazal,
s a piros gyík a szőr-zsákban,
hogy mi az a barna púp benn
az ernyő alatti mélyben,
a szétnyílt combok tövében,
az árnyék-háromszög kékben,
atombomba robbanás-fa:
erjedő-halál tűzgomba
óriás táguló gombja:
gomolygó és mozdulatlan,
párás mohapálma-erdő,
mint nagy lila tengeri sün,
bolyhos hajú virágállat,
ami piros halat rabolt,
s az hajába gabalyodott,
összeragadt finom puha
duzzadt tűzliliom-csoda:
vércirmos, tüdőtest-pettyes
szirmok kelyhes tágulása,
mohakagyló barlangszájban,
hosszan ásító piros gyík:
ebihalfarok kék orral,
skarlát-bordás szájpadlással,
vérkút cinóber-torokkal,
mandrillhím-arc füst-keretben:
bordás ezüst-álarc estben,
rézfüst orangután-mosoly,
a szőrhínár kehely mélyén
az a vérduzzadt pióca:
olyan vörös, hogy szinte kék,
mint égő templomban szentkép,
füst-boglyában Szűzmária,
tűzben-hímzett templom-zászló,
templom barna ásvány-hideg
idomhalmazat-csöndjében
függő vörös örökmécses:
templommennyezetről lógó
három-ág lánckúp csúcs-alján
égő lázpiros üvegszív:
az üvegkehely-olajon
úszó parafin-pénzecske
kék-eres sárga lángszarva:
a vízszintes olaj-homlok
függőleges tűz-tüskéje,
az a barna erdő mélyén
ácsorgó Titok-Egyszarvú,
az az Isten-Unikornis
sercegéstelen öröklét,
az a piros tüdő-hárfa,
égő petróleumlámpa
nyáréji vályogszobában,
nádfödél-szempillás házban
vörösen izzó kis ablak,
összeragadt pipacs-szirmok
foglya: kék nyeles-szemű légy,
mint piros levélboríték
föltépve szilánk-nyitottan
csipke-üresen titkával,
rózsakoszorún papagáj,
üldögélő vörös tukán
fátyolmoha-rengetegben,
piros lepke fűszáradék
bogolyapúp barna kazalban:
lila csáptollal verdeső,
vörös szárnyakkal lélegző
lepkerab lézer-szemekkel:
infravörös szem-rózsákkal,
parázsrosta pontrács-púppal
bundás lepke-éjszakánkban,
parázs-vérpont tántorgású
éji vadász bársonygöngyből,
hajszálgyökér-barlangcsöndben
fejjel lefelé csukottan
függő vérvörös denevér,
alvadtvér-szárnyú bőrzacskó
piros kagylóhéj-fülekkel,
rózsakupac közepében,
barna venyigedomb-szívben
a kék érszívű gyufaláng
lángszivárvány hőszegéllyel,
sárga lánglevél hő-széllel,
lángpára tű-toll keretben,
akár egy izzó lepke-szem,
parázs-tócsa lepke-éjben,
mint tengerhínár rács-foglya
piros kékpetty pillangóhal,
uszonyaival vergődő
rózsaszínű ajakoshal:
ahogy evickél és tátog
rózsatányér láz-ajakkal,
albínó gyík rózsaszirmon,
szivárvány az éj-középen
fekete felhők öblében,
ebihal békanyál-lápon,
piros páfrány-ág fekete
erdő-árny süllyedt ölében,
rezgés-szítta hömpölyében,
akár egy piros csikóhal:
csigahéj-tekercs farokkal,
ágaskodva csikófejjel,
kocsonyaszarv-koszorúval,
piros takony-koronával,
dülledve tüskés pocakkal,
moszatlombok, hínár-ágak,
rongylevelek, növényhajak
rabja, vérből szőtt kérdőjel,
piros pamut-ostya kód-jel,
bordás szemű piros légyfej:
piros szivattyú-pumpája,
alsó állkapocsból kinőtt
piros fogaskerék-talpú
szelvényfujtató ág-ajak,
kis piros levelibéka
mohafátyol dzsungel-ágon,
rózsapirók füstözönben,
mint egy nagy madárfészekben,
az ősember barlangtüze:
barlangszájból vérparázsló
tűz az ősember-barlangban,
vörösmáglya kobra-csokor:
húslevél-fejből vér-korbács,
medveszájból kilógó nyelv,
véres szarvasfej gally-dombon,
levágott szarvasfej, nyitott
szemhéjak közt vérhólyag-szem,
hús-szív koronás bibével
meredő piros tulipán,
fekete nádguba-porzók
nád-címerek csönd-üstjében,
ötszirmú virágüst-csillag,
nem tudtam, hogy mi az a láng,
a barlangtűzből vérkapu,
mi az a húsevő virág:
csápbojt-fejkút virágállat,
kancsóvirág moha-házban,
vérpettyes tüdőszövetből
födeles húsevő-kancsó,
tüskekoszorús vér-gyomor,
állat-rabló pipacs-szobor,
vért izzadó piros naptár,
mint vérző, kifüstölt kaptár,
piros imakönyv kinyitva,
néma vörös szirom-malom,
bozót tövén piros sólyom,
alvadtvér-sas szivacs-álom,
piros zománcból puha lomb,
négy piros szem-szarv gombával
nyálas hullám-redő csiga
piros-fodor állománnyal,
piros redősziget fejjel,
szirom-örvény, lebeny-ajkak,
cimpák vörös tátogása,
örvény-szív vörös forgása,
piros imádkozó sáska
szájkoszorús sisak-fejjel:
szájcsőr körül apró kezek
mozgás-gyűrű koronája:
fűbozótban térdepelve,
hátán piros hattyúszárnnyal,
összehajtott karjai közt
szelvénycsíkos keskeny lángrés:
piros zománc-cséve hasrész,
Szűz Mária szívében tőr,
Krisztus-sebbe dugott rózsa,
rózsa, rózsa, vörös rózsa,
Krisztus vérző balszemének
fullánk-tüze a keresztfán,
Ájtatos Manó-lesekvés,
csöndbe-ágyazott cselekvés,
ragadozó néma zengés:
zománc-mellkasára hajtott
tűhal-karjai közt tűzvész,
tűzfüggésből vörösbársony
puha mellény, szirom-zuhant
örvény-függöny, vériszap-láz,
Jézus-mellkas jobboldalán
lándzsa-szúrás vörös sebe,
véres Jézus csütörtök-arc
Getsemané-hegyi éjben,
olajfák között vörös hold,
s vért-izzadó arccsont, homlok,
szemhéj, halántékok, szemek,
s fáj a rózsa, rózsakert fáj,
s az arc, mint a rózsa rezeg,
viharban remeg és lobog,
mert a rózsa rózsát zokog,
rózsa, rózsa, vörös rózsa:
az Isten halál-adósa,
vérkút titkos mag-erekből:
föltámadás-üzenetből,
megváltás-öröm a hajnal
vörös-sárga vitorlákból:
rózsakert szőrrost-özönben,
piros virágzás a kéken
füstgomoly mély üdvösségben,
titok-virágzás kinyílt fény
a combtő-köz asszony-éjben,
mint halál a szenvedélyben.
Nem tudtam, hogy mit is láttam:
piros tavat rózsaággal,
hínárdombba bújt csiklóval,
amely mint piros csikóhal,
a mély mint fölfordúlt csiga
habos talppal fodrozódva,
nyálasan és rózsasárgán
hullámzó redőláng-márvány,
szarvacskái kitolódva
szem-bimbóként ingadozva,
s fölötte a kis vörösbegy,
mint egy lila kinyujtott nyelv,
duzzadt pióca, rózsarügy,
hústövis, piros tyúktaréj,
tűz-eres hosszú gyufaláng,
ásító kakascsőrök közt
félgörbe lila kakasnyelv,
a vonagló fodrok fölött
a higany-látólopótök,
a tág rózsapokol fölött
az a rángó polip-pipa,
hegyes piros csőpaprika,
duzzadt kék szeder árny-éjben,
mirigy-ág a szenvedésben.
Nem tudtam, hogy mit is láttam:
vörös holdat sötét kútban,
csillagháló-vízben rezgő
túlvilág-tűzangyal-arcot:
mint aranyhálóban rengő
piros hal vér-tátogását,
kopoltyú-páfrány mozgását:
ahogy lágyan ringva-lengve
lilacsipkés fodrozással
küszködik az elmúlással,
fekete alagút végén
piros fényajtó izzását,
bokron rózsapetty kék sáskát,
tüdőlebeny szétnyílását,
tüdők összehúzódását,
szívrengést nyitott mellkasban:
véres, eres izzás-harcban.
Hogy ott bent a szőrgomolyban
húsevő tűzliliom van,
„odabent a mély vadonban”
egy halálos liliom van,
hogy a combtő-éjszakában
piros csillag szirom-lázban.
Hogy a gyapjúszőr-bozontban
bagoly néz éjszaka-gondban,
tűz ég piros dadogásban:
villám nádfödeles házban.
Ötévesen ott mászkáltam
a kamilla-szőnyeg udvar
zöld szagában, mint a hernyó,
mint meztelen foltos hernyó,
meztelenül és négykézláb
a fehér kamilla-habos,
cickfarkos udvar-lepedőn,
a fehér-sárga hab-dunyha
zsongás-csöndjében négykézláb,
jobbra óriás szederfa,
balra óriás diófa,
elől lapulevél-hátas
pince, mint zöldpikkely-sárkány,
hátúl kocsikerekes kút,
orgonafa, ecetfából
szilánk-küllő páfrány őskor,
ültem a habos zöld fűben,
köldökig merülve fehér
lángtócsába, zöld kevélybe,
az izzadt ifjú mosónők
lábainál, mint nádszékek
karcsú szőke lábainál,
pihe-harisnyás rudaknál,
a szederfa, a diófa
árnycsipke hullámcsöndjében,
fölágaskodva a mélyben,
mint a láng a szenvedélyben,
muskátli cserépedényben,
mint citromkristály-csikóhal
hínárlomb-üvegszekrényben,
lovagoltam a fűháton
lábam közt aranycsikóval,
ködfénykristály-halcsikóval,
hiszen nyár volt, fülledt sárga
várakozás a hőfényben
rengve az öntudatlanság
pillérvitorlái között,
mint a vér a szívedényben,
s mint újszülött mézszínű légy,
picinyke-hím borostyánlégy,
száraz mézgából, gyantából
szerkesztett légy, puhapáncél
ragacsával, szárnylapjával,
dülledt vérnarancs-szemekkel,
lét-mohó kíváncsisággal,
elvarázsolt származással,
irgalom-éhes magánnyal,
hús-vágy zománc-csücsörítve
szakálltalan gyermek-mosoly
szívó-szakáll gége-lábbal,
nyálbő varázslat-pumpával:
néztem az előttem álló,
néztem a fölöttem nyíló
asszonylábak csillám-porát,
mint csillagfényből szőtt csizmát,
s nem tudtam, hogy mi az a táj
combtövek háromszögében,
a fényderengés-barnában
piros korall-ág az árnyban,
az a combtövek szája láng,
májsziromtó, tüdővirág,
nem tudtam, hogy mi ég ottan
a barnaszőr füst-dagadtban,
az a nyíló-csukódó nagy
bíborcafat puha csillag,
s fönt az égen hömpölygő sok
fekete tajték-bivalyok,
lila, narancs titán-ökrök,
s bőgtek, tülköltek a fodrok,
foguk villám, erezésük
villám-repedés rojt-kendő,
föltorlódó üszök-kúpok
elektromosság-hálója,
ér-arany recsegés-függöny,
s én mint a közöny virága:
a cellásan osztott légyszem:
hálótér-kötötten néztem,
sejtes rács-gömb dülledéssel
a látókürt-csokor fölött
párna-ernyőként befűzött
pontszem-mozaik félgolyó
látásgörbe tér-osztással,
mint aki nem tud mit tenni
a túlvilág-látomással:
a vörös angyal-köteggel
örvénylő szárnyas testekkel,
az alvilág-látomással:
tűziszap láp-lángolással,
hisz nem tud törődni mással,
csak mászás-hű önmagával,
nem tudja, hisz nem is érti,
hogy mit jelent halni, élni,
mért a nő s miért a férfi,
hogy odabent az árny-mélyben
az a hajnaltűzből vércsík,
az a napkelte az égből,
fodros, puha vértrombita,
nyíló-csukódó mirigykürt:
az emberiség kezdete
bűnből, kéjből, szenvedélyből,
halál-testű szenvedésből,
megváltást-váró szeszélyből,
hullamosó vak veszélyből,
a hajnal irgalma éjből,
gyász-születés vörös kútból,
csillaghullás alagútból,
giga-galaxisok álma
tűz-torlódás hab-viszálya,
erő, gyűlölet, hatalom
robbanás-fény szánalom-láz,
gravitációs ősparázs,
mint szúrótűs vörös darázs,
mágneses szivattyú-örvény,
törvény-előtti ős-törvény,
hogy ott a barhet-barlangban
az Édenkert szelíd álma,
az Édenláz almafája,
együtt pálma, virág, kígyó,
tigris, elefánt, őz, zsiráf,
galamb, fűz, szelíd keselyű,
víziló, bárány és béka,
hatalmas kék angyalszárnyak
alatt, mint ős-üvegsátor
alatt komoly derengésben,
kék a zöldben, zöld a kékben,
bárányhimlő-pettyezésben
mező, dombtáj, hóbérc-orom,
s az őzszemek mélyén korom,
s a merev madárszemekben
fényliszt, aranypor, alvadt köd,
s az emlős-szemekben gyáva,
hintázó márvány-sakktábla,
s azokon tűhegynyi részeg
angyalcsordák heverésznek,
mint hajón a tengerészek,
tűhegy-szúráspont fekete
angyalnyáj világ-köpete
özönlik a csöndvirágra,
mint zöld döglégy-potrohokból
tojócsövön a gyöngypete:
húsevő élet a húson,
dögevő halál halálból,
s vér zuhog az angyalszárnyból,
amely sír, nyikorog, zokog,
forog, mint szélmalomkerék,
forog, mint a vízimalom,
s a pörgő keréklapátok
tollán halandóság zuhog,
mint szíven-szúrt szőke disznó
torkából a bársony-láng vér,
s nem tudtam hogy együtt ott van
a nekem ködláng-titokban:
kezdet és vég, vég és kezdet:
a mulandóság-szerkesztett,
az ifjú mosónő telke
piros ribizlibokor-kert,
bársony-mámor rózsakertje,
a halál s a föltámadás
kútja pipacskoszorúból.
Aztán óriás dörrenés,
aztán óriás csattanás,
Zeusz-szemből aranyszigony
szúrt a vén fa zöld fejébe,
mintha gigász zöld hab-darázs
fullánkja döf sárkányhátba,
az ősföldkor tántorgású
gyíksárkány pikkelydombjába:
madárcsipogású ős-nő
gyíktéboly tövisvárába,
s kettéhasadt a szederfa,
a lomb-varánusz csontvázig
szakadt szét s eldőlt zokogva,
szétnyílt két féloldalával,
mint kinyitott kőlegyező,
fehér belsejéből habnyál
ömlött, mintha epét hányna,
mintegy kettévágott zöld szív
eső-ágakra akasztva:
a zöld lombfélgömb-szív jobbra,
a zöld lombfélgömb-szív balra,
ült a két lombfél a földön,
mint két tonnás öreg varangy,
szeme levélpislogásból,
bőre levélnyüzsgés tájból,
lomb-hasában víz-ág erek,
gally-kúszadék háromszögek,
szúrt a mítosz-isten öreg
zöld szemével, mint zöld darázs
a lombfelhő-koponyába
elektromos recsegéssel,
mintha disznót ölnek késsel:
üvöltés-arany döféssel,
s döfése asszonytest-sikoly,
mint csatakos méhkaparás:
a hab-menny tág halál-szüret,
zöld test-kútban villám-küret,
s a bokorba bújt madarak
vacogtak a vízverésben,
s a víztollas tyúkok, kacsák
a disznóól alá bújtak,
s visított a sovány disznó,
mintegy szaros hús-dinamó,
s a kakas kék zománc-zászló,
vesztes zászló csata-habban,
páncélos vihar-csatában,
s a csigák házukba bújva,
házukba visszaszívódva,
vakon, mint a becsukott szem,
szemhéjjal vakká fedetten,
mészkürt-tekercsbe húzódva,
mint szájban nyál habja, fodra
ragadtak csonthéj-koponyák
fűgyapotban, falevélen,
hevertek kő-gomb fehéren,
mint gyűrűkör néma pénzek
gyűrt-sima tengerfenéken,
s izzott a test-agyvelő benn
dagadtan a kürt-csövekben,
s a fehér koponya-sapka
redőtalppal beragasztva,
testhab-csillogású pénzzel,
mint üveghártya ablakkal,
s a keskeny kőrisbogarak,
mint ág-inyen kinőtt fogak,
zöld fogak az orgonafán,
kígyópupillák víz-szitán,
s vörös haja nőtt a földnek
a baromfi-udvar lápon,
kimásztak a kemény sárra
az elől-hátúl pont-szájú
gyűrűcső földigiliszták,
gyűrűredő vastag szálak:
a föld-velőjű hajszálak,
a húscsőrű, pontcsőr-seggű
hegyes piros hús-hajszálak,
bepórusozták a sarat,
pórusháló lett a sárból,
lencsenagy sár-krátereket
pupilla-nagy sárlukakat
túrva föl húscsőr-fejükkel,
rózsaszín gyűrűsor-csöccsel,
sárra szőtt vastag pókhálót
hímeztek a vihar alján
bordavályús kúszás-csöndből,
s vörös haja lett a sárnak
dühöngő hab-kalap alatt,
őrjöngő hab-sisak alján,
s a virágok összetörtek,
kelyhük, mint az akasztottak
feje lógott szárnyak-törve,
széttépve a hűség-erdő
petrezselyem-csipkeernyő,
s a krumplivirágok sárga
zacskócsillaga kert-sárba
taposva víz-robogásból
dübörgő eső-patáktól:
nomád horda lovaitól,
amit a jégverés patkol,
hegyes hólyag sziromcsöcsük
sárba gázoltan bőr-árva,
fehér fodorkoronájuk:
széttaposott ajkak, szemek,
csőr-orrhegyek, cafat-fülek:
péppé vert szelíd rémület,
s ömlött az égi okádék,
mint rossz szívből a rossz szándék,
füvön hempergett a felhő,
égből ledagadt birkanyáj,
tajték zöld tajtékkal bagzott,
zölden zizegve torlódott,
áradt, mint a sáskajárás,
kaszált, zabált, rágott, szökkent,
zizegve fémesen zengett,
csipkés tornyokkal harákolt,
zörgött a zöld kitinzománc:
ezer fejkúpból borona,
hártyából szőtt halálszőnyeg,
az égi hab földi habra
zuhant egymásba harapva,
pezsgett egymásba habarva,
püffedt, émelygett hadarva
tajtékkúpokat kavarva,
víz-csigaházat csavarva,
egymást a mélybe zavarva,
mint fehér szakállt cibálva,
sziszegés jajjal vitázott,
szuszogás zörgésben ázott,
milliárd göndörhab bárány
ágaskodott egymás hátán,
orrlika, szeme, kék körme
rángott egymásba ömölve
hab-szigetté gyúrva, gyömve,
tajték-bégetésük sárga
uszony, mint a habok szárnya,
meredeztek a tej-szögek,
mint lavinába vert cövek,
hab-sün, jáspis fenyő-avar
lepény-szuszogás az udvar,
pokol viasz-pislogása,
ördög-álcákból kín-kása,
áttetsző, árny-kehely szemű
szúnyoglárvák horog-rácsa,
a viharvíz-állatkazlak
egymáson úgy dulakodtak,
buborékokkal pattogtak,
hömpölyögve tülekedtek
tajtéktűz-koronás fejjel,
mintha tej forr hab-delejjel,
mintha menny-nagy légy görbére
kuporodva szederkéken
sárga pete-gúlát tojna,
potrohából tejút folyna,
s szétdurrantak, mint az átok
a viaszgyöngy szűz tojások,
az egymásra boglyásan nőtt
átlátszó nagy hártyacsöppek,
vízhártya-félgömb keresztek,
akik tűzből vízzé estek:
párducok gazellát lestek
úgy ahogyan ők egymásra:
vízrácsból halál-parázsra,
s dübörgött le a víz-folyam,
a függőleges toll-futam,
mint angyalok kinyílt-szárnya
egymás körül kotorászva,
egymás örvényét halászva,
mint csatázó angyalok vad
vijjogása, nyerítése,
habos egymásba-omlása
vívásból nem-pusztulása,
szárny-kavargás örvény-váza,
szárny-köd összeolvadása,
félelmes, tollas vitorlák
egymásba-gabalyodása,
a vízomlás kerítése
angyalcsordák röhögése,
angyaltrombiták tajtékból,
angyaltülkök ökörszarvból,
s az egész zuhanva olyan,
mint egy régi szuronyroham:
villogva csatornás fémmel,
üvöltés-iszony szeszéllyel,
sikoltva, füstölve vérrel,
szúrt nyakkal, hassal, herével,
mellkassal, dinnyeként lékelt
kettérepedt koponyával,
bajuszra folyt kiszúrt szemmel:
kocsonyás lüktetés-enyvvel,
s a buborék hártya-tevék
mint szőrbe-ragadt szemlencsék,
szemlencsékből lágy főzelék
a halott szőrös arcokon
a nyüzsgő esőbuborék,
elfoszlott látás-szüzesség,
vakká főtt látás-tüzesség,
fényosztó láng-szórás kapu
márvány-pénzekké aszalva,
márvány-pettyekké sugallva,
fénytelen csönddé olvadva,
s nyafogott a hemzsegés-jaj,
mint felhővé bolydúlt méhraj:
fehér méhek vak felhője,
vak szemgolyók temetője,
mert a temető száll vakon
a buborék-csillagokon.
Víz-láng volt az udvar-dunyha,
bolygó virágállat-szoknya,
imbolygó hajcsillag-erdő:
tengerfenéken bizsergő
hajcsillagállat-mozgástér,
füstjükben a halál elfér,
borzongás-parókák büszke,
komor ragadozás-füstje,
parafacső-kőtokokból
kitolongó hajszál-lombból
vízvergődés lila nyárból:
fehér hajból, szőke nyálból,
kinőtt minden önmagából,
begyűrődött önmagába,
mint csigaszem csigafejbe,
hömpölygött láz-habot verve,
mint a mindenség szerelme:
Krisztus vére Grál-kehelyben:
a Kozmosz a Semmi-serleg
alján ahogy pezseg, hemzseg,
mert a Semmi a Mindenség
kelyhe, Titok-edény Bőség,
s Krisztus-vér a Lét-Összesség,
ugrált millió szem habból,
milliárd szem vese-babból,
folyékony kristály higanyból
és vasseprűvel csapkodta
az égi büntetés-főzet
a lázadva levert földet,
mint mikor égő konyhában
tüzet oltunk cirok-lázzal,
ciroksöprűvel, lapáttal,
s forrt a földre-őrjöngő ég,
mint vízben a lúgkő füstölt,
fehér lúgkő-kristály dühödt
habhólyag-csokrokat köpött,
víz vert víz-szalma uszályra,
mint villámszúrt égő házra
földet dobálnak lapáttal,
a nádtető láng-darázsra,
eső-retina parázsra,
a bíborzöld szemfenékre:
vakfoltra, rubint-haj érre,
s mint a vízben olvad a jég:
csupa lemez, hártya, füst-pont,
csipkeszilánk a maradék:
olvadt az égi omladék
a kamilla-paplan mélybe,
az átlátszó a fehérbe,
sárga pont-nyáj tengerébe,
zöld száracska vonal-erdő:
ami fölött pillás felhő:
fuldoklott a Düh alatt lenn,
mint a Sátánba bújt Isten,
Sátánba gyömöszölt Isten,
mint dunyhacihába toll-hab,
s benne a Mindenség-oldat,
s nőtt a Sátán-hólyag ütem
akár a világegyetem,
dagadt, hártyahéjként tágúlt,
terjedése jövő s a múlt,
s a Teremtő benne ámúlt,
mint magzat magzatburokban:
Fénytitok az Árnytitokban,
sugárcsönd a sötét térben:
a gőgös Sátán testében,
aki, mint az élet sírja
pöfeteg-gomba magában
tágult növényhús ernyőként,
hogy Isten-telt magát bírja,
az Édent csöndjébe szívja,
létből a létet kiszívja,
mint pók légynedvet légytestből:
hűvös nedvet a szövetből:
az összetett szem pálcái
üvegkéve ideg-púpból
fénykocsonya puha nedvét,
hogy a hólyaghalom szem már
száraz hártya-lámpák csokra,
látónedv-nélküli nemlét,
száraz mák-koponyákból gömb,
cellulóz-hólyagtér gömbrács,
kiszívni a vért az estből,
a puhát a híg-tömörből,
ahogyan a háló-csel öl,
fölinni azt ami csak sír,
mint tintát itatóspapír:
a sík kapilláris-lomb sír,
s láthatók a bolyhokon kék
írás-kacsok, tinta-szemcsék,
hurkok, kampók, horgok, szárak,
gömbök, hasak, bajusz-szálak,
s a behímzett felület-kép,
mint esőben ázott térkép,
akár egy gazból szőtt ország.
Hisz a gyászban a Fény-Igen
akár a kriptába hullt hó,
halál-éden injekció,
ragyogáscsönd örök oldat,
szilárd fénybőségből korhadt
lángszivacs-összesség holnap,
kit a bűn testébe tolhat:
legyen a gyász takarója,
belső ragyogás-adója,
tömje ki, mint a madarat
száraz fűvel madártömő,
szénakóccal a bűn-idő,
legyen rab a világosság,
a bonyolúlt ok és okság,
a végtelen oktalanság,
a Titok-teljesség Minden,
ami kívül volt és innen,
kozmosz-fagy vak altatója,
idő-üres megállt óra,
fényüreg a gyászba tömve,
zárt sötét üregbe töltve,
a Fény korom-koporsója,
bagónyál-köpés a hóra,
anti-Biblia és Tóra.
Egymásból két halhatatlan
egymásba gyömve szúr, jajgat,
zokog a bűnbe gyúrt Minden,
s vihog a minden-nem burka,
egész bőrével úgy röhög,
ahogy a kandisznó röfög,
szartúró orral sündörög,
szartányér poklon ücsörög,
széles farral ül a sárban,
mint butaság a királyban,
kunkori-göndör kis farkán
kis szakáll, mint köd a barkán,
millió szájjal vicsorog,
teste minden része nagy száj,
mint pontrácsból-szita légyszem,
egész teste fekete fog,
akár a zöld vadrózsaszár,
egész teste szemgolyókból:
pupillás genny-dudorokból,
háta, nyaka, hóna alja,
a felsőkar-kezdet gödre
szemgolyó-szőlőfürtökből,
mint a szőrpihés bőr alatt
duzzadt nyirokcsomók, göbök,
vad nyirokmirigy-daganat,
szemgolyó-kút minden szája:
szemekkel bélelt a bordás
disznófej-belső szájpadlás,
akár százezer gyöngypatkó,
mint kifordított gyöngyzacskó
a száj-belül, a nyelv, torok,
a fogakon is szemgolyók,
mint vérpettyes erdő-gombák,
szemekből külső pofája,
tarkó-szárnya, koponyája,
szem-szakáll lengő tokája,
a toka-redőkben szemek,
gyöngykagyló-héjak a fülek:
szem a kint fodor-lapátban,
s dobhártyákig a csigában,
lábujjain, kézujjain,
tenyerein, kézfejein,
lábfejein, kék körmein,
arcán, ülepén, a talpán,
a szárnycikkely vázon, hártyán,
herezsákján, vesszőcsövén,
fitymakúpon, fitymabőrön,
a szémhéjon, a fanszőrön,
a combokon, lábszárakon
dülledő szem-sokadalom,
a szemgolyókból kirakott
szemgolyó-lény Sátán ragyog,
mintha szénrögökből lenne
tajték-létű nincs-türelme,
vihar-őrület szerelme.
Az Őslégy pete-rakása:
a rothadás-tűz tojása,
kupacos láng-tolongása,
mint feketehimlő rácsa:
gennypúp-ragály halál-kása,
teste minden tája pontból,
mint a pontmálna nagy légyszem,
gyűlöletből, iszonyatból,
ragyogásdüh-tartalomból,
piros, méz-eres golyókból,
látás-iszonyat csomókból,
gondolattalan bűn-gondból,
mint egy érett ribizlikert
vérzett a test-látás összeg
s lógott a pillátlan Ősrém,
lengett a víz-akasztófán,
s világ-tetoválás bőrén,
félt, mert lenyelte az Istent,
s szűk volt a Fénynek a test-bent,
habzott, folyt belőle minden,
hosszú nyelvvel kukorékolt,
némán dagadt, némán bókolt,
hiszen már nem is üvöltött,
mint akasztott a kötélen,
mint az öngyilkos csütörtök.
A vihar tajték-víz fodrán
Sátán-seggből döfködött ránk
a világűr-hosszú fullánk,
mint világűr-tág ősdarázs
potrohszájából a ménkű
fényrecsegés szempilla-fű:
szelvénypotrohból aranytű,
a világűr-hosszú fullánk
az Isten-rabságból nőtt tűz,
az Isten-belsejű Sátán
potrohából a fény-szigony,
a Sátán-külsejű Isten
irgalmatlan tűz-dárdái
robbantak aranycsőr-fénnyel,
szabadsághű szenvedéllyel,
arany-ejakuláció
kilövellés halál-kéjjel.
Szűk volt Istennek a Sátán,
s széttörte mint a földrengés
a szervezett világvárost,
s repedt bőrén tódult a fény,
mint faoduból darázs-raj,
s mi küzdelme és győzelme
alatt, mint a virágoskert
reszkettünk a tombolásban:
Isten-fölszabadulásban,
Sátán-halál tajték-gyászban.
Én meg négykézláb víz-zárban,
mint kék tajték-csigaházban,
piros légy ősborostyánban:
álltam a vihar hasában
meztelenül elkeverve
habláng esőbe tekerve,
ezüst nádbojt vízzel verve
ámúltam a zúduláson:
némaság a hervadáson,
rózsakukac: sorvadáson,
nyögve: víz-aszalódáson,
vert virág az elmúláson,
s fölöttem az eső-rácskúp,
mint a keményített vászon
horgolt fehér csipkesüveg,
horgolás-kúp csipkevászon
normandiai asszonyok
fején búcsúban, vásáron
és a fehér csipkehalom
asszonysüveg-sokadalom,
mint jéghegyek szirterdeje,
sárkányok csipkekéz-feje
mereven fölmagasodva,
mint cérnahorgolás-fogsor
szúrt föl a föld-állkapocsból,
a nyitott száj ünnep-térből:
a fehér a feketéből.
S fölkapott a két mosónő,
fölkapott a két ifjúság,
s szöcskeként ugorva, szállva
vittek a nyárikonyhába,
úgy pattantak, mint a sáska
combvillás test-surrogása:
égitest-rugó nyílása:
összenyomva pontspirálba,
s gyűrűhúr-híddá robbanva,
s álltak ott a nyárikonyha
ajtajában: két jaj-angyal,
s én közöttük hosszú hajjal,
kis marokkal jobbra-balra
a vizes szoknyákba marva,
a két nő belső lábszárát,
mint menny-trónus arany-lábát,
fogva a lábszár fény-bőrét,
az érpihés lábak selymét,
a két lábszár-izom-almát,
mint levelibéka ágat,
s körmeim a húsba vésve,
mint a jaj tizenkét kése,
pikkely-arcú kukac-gallyak,
a bűn kéz-fölismerése,
s ők a tajték-dögöt nézték
gnu-pupillás tág szemekkel,
s nézték a vihar-örjöngést,
a dühöt fehér szakállal,
a düh-szakállal leomló
fehérkóc habzás-fény tébolyt,
a részeg-mámorú harcot,
kamillás zöld udvar-arcot,
s a szitás lebenyű habcsont,
mint bálna-szila szájfüggöny
szűrő-szemfedő: csont-horgolt.
Aztán a zöld udvar-térre
pattant egy nagy aranylabda,
csengő, csilingelő arany
futball-labda táncolt ottan:
csengettyűgömb vízlángokban:
rigódal-hangú gömbvillám:
elektromosság-héjgömb-tűz,
elektromosság-bőr gömbhéj,
elektromosság-töltetű
tűzlabda zárt árambőrrel,
gurult, ugrált, pattogott, szállt,
pattant, mint egy aranybolha,
óriási aranybolha
elektromosság-aranyból,
s csengett, csilingelt, mint négyes
csengő ministráns kezében,
mikor a pap haldoklóhoz
jön, s utolsó kenetet hoz,
amit később én is kaptam:
legényfiú haldokolva,
s gurult az aranygömb, gurult,
mintha egy angyal-szemgolyó
gurulna az éjszakában
át űrön, angyal-hagyott
aranydinnye önmagában,
mintha egy ördög-szemgolyó
cikázna pokol-tengeren,
arany-gömbhal tüske nélkül,
elektromosság-erőtér,
gömbvillám fény-aranylabda,
párologva, mint köpésnyál
gurul izzó kályhalapon,
málnavörös köpésgolyó
lila izzáson sistereg,
s a ház-veranda falába
süllyesztett óraszekrényben
a fekete, plombás doboz
villanyórában szétrobbant:
a vízszintesen ketyegve
forgó apró fűrészkorong
könnyű szám-sor biccenését,
az üvegtégla szem alatt
a fogaskerék-pupillát
fekete cserép-cafattá
robbantotta megszűnése,
s kiégett a ház-érrendszer,
a villanyhálózat megsült,
mintha atombomba robban,
s az embertest ereiben
kő-ággá sül az embervér,
az állatvér feketére,
a növény-hajszálcsövesség
edényekben a keringés,
a szilárdság-szerkezet víz
szétreped mint a szüzesség,
elszakad, mint a szűzhártya,
s szétpukkant a villanykörte,
széttört, mint szappanbuborék,
s kormos lett a szobafal bent,
mint aki meglátta Istent,
s elektromosság-lényétől
üszög csobog bőrből, szemből,
hajból, orrlikból, fülekből,
fekete por a szétrepedt
daganatból kukoricán.
S mikor már csak szivárvány volt,
mint fénytörés a légyszemben
az idegpálca-kosárban,
ideg-gombostű-csokorban,
híg-kristály látó-kazalban,
s nehéz vízcsöppek potyogtak
a zöld diólevelekről,
a szederfa-levelekről,
a lapulevél-fülekről,
az orgonabokor-zöldről,
mint piciny levelibékák
elevenszülő békából,
has-alatti vér-kosárból,
arany-pislogások nyálból:
mostak tovább, hisz a dolguk
a mosás volt, a bérmosás.
Aztán a nők lefektettek,
nagy ruháskosárba tettek,
letakartak ruha-gyásszal:
szakadt férfi-kiskabáttal,
rongyos bélésű szövet-zsák
izzadtság-szag elmúlással,
letakartak szegénységgel,
valaha-volt reménységgel,
régi vőlegénykabáttal:
rozmaringos büszkeséggel,
bélése-rongy feketével,
a virágzást a romlással,
a kezdést az elmúlással,
s én meg, mint az anyaméhben,
a méhburok méz-vizében,
tompa vízrózsa-sötétben,
átvilágló rózsakékben,
mint vér alvó méh szívében,
darázs-szemben a sötétség,
darázs-szemben rács-gömb éjfél,
szemhéjtalan látógombok
mozaikpúpjában az éj,
alvó légyszemben éjszaka:
celláiban az éj szaga,
barna parázspont-kupolán
a fekete fény harmata:
aludtam a nagymosásban,
meztelen a gőz-vár nyárban,
az ezüstpára gyomrában,
mint alvadtvér a légy-szakáll
ajakcsizma szívókában:
a hús-mágnespatkós lakk-fürt
pumpa-lopótök szárában,
légy bögyében a nem-értett,
egészen meg nem emésztett
vér a szakáll-bürök tollban,
aludtam a nincsen-gyászban
hüvelykujjammal szájamban,
amely édes sáskapotroh,
aludtam szivárvány-lázban,
mint csönd éjjel a darázsban,
mint a zengés a legyekben,
üveglevél-szárnyerekben
a rezgető izomkéve
szárnyhónalj motorcsöndjében,
sakktábla-ruhájú testben:
sárga hold vesszőkosárban.
S most a hosszú öregasszony,
a zsiráf-magasság asszony,
a halottá érett asszony,
citromsárga kősivatag
kő-tutaja öregasszony,
hosszú sziklás szétnyílt arca,
mint a széttört krokodilfej,
fakéreg-híd alsó ajka
rozsdafenyős földfélsziget,
a korhadt fenyőtörzs-fogak
meteorit-robbanás vak
földcsipkék, sziklaszilánkok,
földfélsziget alsó ajkán
mintha csónak szélén körben
húsz kitömött pingvin ülne,
gipsz-törpék ladik-peremen,
porcelán varangyosbékák
amalgán-gyökér szemekkel,
törpe keselyűk sziklából
evezőtollak csontfából:
barna, korhadt, rostos, sárga
fatollak karéj-magánya,
kőcölöpök vasbéléssel,
drótkosár ezüst-töméssel
ez a halott öregasszony,
citritkristály-öregasszony,
aki csonthárfa lesz gyorsan
az ember-olvasztó földben,
nyűvek, férgek, vas, víz-erek,
baktérium-ősrengeteg
máglyán vízzel égő forró
asszonyölyv-Giordano Brunó,
akit nem a pénzért vettek,
a gazdagoknak eretnek
hosszú csontos öregasszony
sárga deszkakoporsóban,
olcsó deszkakoporsóban:
kiszáradt kút, kéreg-kancsó,
bodzabokrokkal befedett,
száraz bodzaágak, gallyak
kúsza kazlával betakart
öreg, mohás, gyökérzászlós
kút a csönd dombjai között,
s bent a mélyben, kút-retinán,
a szikkadó szőr-mocsáron
pislogó láng-golyó lények,
tüzeshasú békák, mint a
könnyekkel telt lángbőr-kupák,
gyík-nézés pikkely-halottak,
giliszta kúszásból háló,
redővályusor-vonalból,
ez a halott öregasszony
hosszú deszkakoporsóban:
száraz kút, öreg gémeskút
kőkagylós, sziklás dombpusztán,
meredés-kereszt holdfényben,
merülés-vödör holdfényben,
s a favödör rozsdapántján
tücsökcirpelés ősz-csöndje,
holdas kőbánya-hasábfal,
szilánktáj, bomló üresség,
szigorú köd barlangja kő,
cső, ami sohase hull,
kővé dermedt viharfelhő,
lila felhő, száraz tajték,
szivacsok, szűrök, bőr, csontok,
körmök, inak aszály-halma,
árvízben roncs-gályává tört
vályogház szalmakalappal,
kóc, szőr, papír, repedt falak
gerenda-kazal váz-gyomrú
pikkelyüst piros palából,
ablaktalan keret-magány
üvegszilánk rózsáiban
óriás kék gyíkszemgolyók
düllednek fény-párolgással,
akár a semmi fészkében
frissen tojt madártojások,
mint zöldpettyes lázadások,
mint kékszeplős ásatások,
a pusztulás néz így kéken
s aranypontok gyíkszemében,
ez a sárga öregasszony
száraz deszkakoporsóban
mint vérpettyek, tintafoltok
nagy dagasztó-teknő lisztben,
kristálycukorban, vagy sóban,
orrlikakból folyt vérháló
a virágoskerti hóban,
a békával, hallal, náddal
fagyott vízhús halastóban,
s a jégmélybe fagyott lények:
kecskebékák, hínártények,
halak jéggel tömött szája,
buboréklánc-fulladása,
odabent szikrázó gyöngysor,
hal-nyelű buborék-ostor,
tűzliliom narancskőből,
halott metszet az időből,
az időből kitakarva,
az időbe becsavarva,
az életből kitakarva,
a halálba becsavarva:
bőrébe, mint a kékítő,
mosóvízben oldott vegyszer
a hullafolt fölszivárog:
epefoltok, tintafoltok
mozaik-csöndjétől boldog,
zöld mályvalevél-csönd foltok
lila pettyek, piros pontok,
aranyszeplők, ezüst lombok
gyűjteménye varangy-tarkán,
szögletsivatag nagy arcán,
kiálló szirt-arccsontjain,
lila páfrányerdő jégben
ibolyadomb szemgödrében,
akár a vérszivacs-salak
szivacsmáz a fültő alatt,
horpadt halántékán sárga
gyíkok pikkelytolongása,
orrlikaiban a béke
szikrázó kék ásvány-kéve,
nyitott szemében vérháló
vérpont-terülés tojástér,
szeme, mint a kitömött sas
üvegszeme homály-hínár,
csőrös krokodilszáj arcán,
büdös csőrként szétnyílt fején
hosszú zománc-szűrőkanál,
lekvárkeverő-fakanál,
alumínium-félhólyag
hajnal-nyelű merőkanál,
csontfészkes-ág alsó-ajkán
földhöz vágott tökként szétnyílt
hulla-arcán, kézfejein,
kisujjain, hüvelykujján,
a körmök alatti sárga
ránc-csövön, bőr-könyökcsövön,
az ujjléc-viaszlevélen
kék szivárgás hálóspárga,
piros rothadás-tollpihék,
cérna: kék gomolyba zárva,
zöld tüskék akár az ujjban
kinőtt cápa-rózsaszárak,
csalánlevelek zöld lázból
szúrás-szőrök bomlás-bőrből,
lehetetlenség parázsból,
lehetetlenség tudásból,
s hárfahúrokból kék korsó,
ez a csontos öregasszony,
ez a halott öregasszony,
s lesz mint az éjt fölakasztó,
a csillag-űrt összehajtó,
lepedőként hajtogató
földalatti nő-kakasszó,
Földgolyó belseje hajnalt
ébresztő asszony-rikoltás,
a föld-test jobb gömbhéjától
a föld-test bal gömbhéjáig
áttörő hajnal-üdvözlet,
Apokalipzsis-trombita:
aranykürt a jaj kezében,
s a kürtszó a Földgömb-belsőt
bevilágítja, mint lámpa,
mintha ős-sárkány tojásban
a hangtalan csipogásban
föld-belső nagy villanykörte
égne, mint magzat anyjában.
S feszül a fény a Halálban!
Ez a sárga öregasszony
sárga deszkakoporsóban,
hajdani jegenye-asszony,
zsiráfköd-fiatalasszony,
sárkánygyík-nő pára-asszony,
mindig fáradt, sose fáradt
szerelem-öble tűz-asszony,
aki most a csöndbe száradt:
ő mosta le az apámat,
halott apám ő mosta le,
meztelenre vetkőztette:
halott apám ült az ágyban
alvadtvér-tenger dunyhában,
lila tajték-alvadásban,
olyan volt az ágyban ülve
vérpárnák közt a konyhában:
mintha kék porcelánszobor
csönd-hegedűn hegedülne,
csönd-vonóval hegyesülve,
a csönd-húrokra görnyedve
a hörgés, ugatás után,
vérhányás, vérköpés után
márvány-ággá csöndesülve,
márvány-gallyá szigorodva,
márvány-sáskává kövülve,
mintha jaj-szekéren ülne
lakodalmas hóesésben:
harmonikázva részegen,
ült akár egy vérszekéren:
a gőz-lovak télbe szálltak,
ült megdermedt ámulásban,
nyitott-szemű elhagyásban,
nehéz alvadtvér-palástban,
lila alvadtvér-mellényben,
vigyorgott a gyertyafényben,
kezei véresek voltak,
gége-gödrében alvadtvér,
mint egy összegömbölyödött
sün éj-terpedt bokor-árnyban,
ujja, kézfeje, tenyere
lila-csipkés vérkesztyűben,
mint amikor disznót öltünk,
s a nagy kék zománcvejdlingből
nagy bádog-hurkatöltőbe
töltötte a véreshurkát:
nyomta a lángvörös pépet
akárcsak a cigarettát,
hártyapapír-csőbe dohányt,
arc-borostáján a vérhab
már nem csorgott, hisz megalvadt,
s haja, mint az árvalányhaj:
domb-szikrázat száraz sóhaj.
Száraz Krisztustövisből font
hártya-tű üreg szobor volt.
Az a láng-szép ifjú asszony
mosta le halott apámat,
a sárga mosóteknőben,
aki úgy ült a teknőben,
mint csönd halott csecsemőben,
pedig tegnap még szuszogva
a tejútfürt-emlőt szopta,
csillagoktól átragyogva
ő volt a Kozmosz-éj csokra,
apám úgy ült a teknőben,
sárgán a sárga ládában,
a konyhakőre fektetett
koporsó-alakú fában,
mint tóban félig elsüllyedt
bütyök-májfoltos ladikban,
mintha véres tócsavízben
a fordított mítosz ülne,
halott kentaur könny-dobozban:
feje hátul a farából
kinőve, mint szőke rózsa,
lábai előre-lökve
gyöngykéreg-barkák a vízben,
ült apám, mint kancsal kentaur
a lizergsav-látomásban,
ahogy ló fekszik a szalmán
húgyos ammóniák-szagban
mindenség-vén istállóban,
s ahogy az az asszony mosta
véres ronggyal, szappanozva,
falusi menzesz-kendővel,
öreg inggel, lepedővel:
folyt, ragyogott, lángolt a víz
szalmakazal görbe hátán,
pikkelykakas derék-völgyben,
eresen folyt, csúszott, égett,
mint a gőzölgő esőnyál
piros háztető-paláról,
a szöglet-rács pala-lázról,
mint ősföldkor, ősesőben
a száradozó ég haja
Dinoszaurusz-ősgyíksárkány
kő-mozaik páncéljáról,
a kő-halál őshátáról,
síkos a síkosra hintve,
mintha nagy víz-ér kendővel,
piros berliner-kendővel
lenne ülő görnyedése,
hideg teste beterítve,
mint tóvízben rezgő nádszál
árny-bojtja vízbőrre hintve,
mosta az az asszony némán:
arca alumínium-táj:
kúpokból, háromszögekből,
vonalvályú rács-álarcból,
a halott meg a teknőben
ült, mint egy sárga csikóhal:
csupa tüske, csipke, tű, szög,
taraj, harmónika-szöglet:
citromkristály-ragyogás nem
vizesen a véres vízben
dölve, billegve a kéken
munkálkodó asszonykézben,
ahogy az a nő sikálta,
mosta ronggyal a halottat,
apám feje véres ló volt,
feje mellkasáig lógott,
feje nagy véres dió volt,
nyirkos barlangmennyezeten
függő piros denevér volt,
kőág-csipkén kapaszkodva
függő barlangdenevér volt,
havas, tűs vadrózsa-száron,
havas csipkebogyó-ágon
hópúp-csésze madárfészek,
piros hal szőke hálóban:
ránc-rács merítőputtonyban,
szárnyaka törten lebillent
óriás lila bogáncsfej:
lila tűkből szőr-makk virág,
melyen a levegő-szikla,
mint üres celofán-sas ült:
szárnyai jégkéreg-tölgyfák,
papírlemez tölgyfasátrak
konyhaplafonig dagadva,
feje szőrös lódarázs-fej
páncél-arcvas véres arccal,
véres szőrből kidülledő
pontrács-dinnye véres szemmel,
a föld felé hajlott száraz
növény-légyszem napraforgó,
madaraktól kicsipkedett
fogú napraforgótányér,
s harmat-tűz a fogfészkekben,
a hártyapohár-cellákban,
hold a horizont-éj alján,
vércsöpp a csönd madárszáján,
az átlátszó semmi-csőrkúp
szájtövén kibuggyant vércsöpp,
a bőrrel-szegett háromszög
csőrtövön rezgő vérhólyag,
az orrlik receovális
szarucsipesz s pihemező
találkozás, metszésgörbén,
porcelánhold csuklott feje
a mellkas-szőrig lehajló
Krisztus-gipszfej gipsz-ránc arccal,
redő-zuhatag leomlás
amiben már ott a bomlás,
s szűk szaga az orrlikakban,
mint a büdös kenőszappan,
mint a föltört záptojásból
párolgó sötét büdösség,
s óriás kék szálkára szúrt
a már működő enyészet,
a bőrpórusokon kinőtt
baktérium-téboly füst-haj,
mintha kék kaktusz-erdőre
hulltam volna, s ejtőernyőm
rámborult gomba-szemfödő:
szúrt a hullaszag-terpedés,
gáztű ciánkristály-bomlás,
mert a holt hús erjedése
kéken szúrt, mint nagy gázfelhő,
szagos volt már feledése:
kék ájulat gázszivárgás,
mellére lecsukló feje
porcelánviasz harangsúly,
rózsaromlás hullaémely
akár a romlott élesztő,
penész befőtt-üvegben, zöld,
száraz szilva-ágon ringó
penészrühes ráncos ringló:
sárgagyűrűs vérpattanás,
rozsdapettytáj bárányfelhők
a gyűrt aszalék-zuhanás
vályúpengés lila bőrön,
a teknőben ülő férfi,
a meztelen halott férfi
feje lebillenve csüngött
borda létra-mellkasára,
mint a nyakcsigolyája-tört,
mint a gégeporccsöve-tört
akasztottnak, ha levágják
a kötélről s ül a földön
zománcmárvány-kérdőjelként,
mintha nyakába akasztott
láthatatlan márványharang
húzná fejét köldökéig:
a horpadt hús őspontjáig,
a köldökzsinór-anyáig,
nyakában a meghaltam-gond:
tehén felhő-nyakán kolomp,
vaskolomp az ácsorgáson,
hangtalan hang a múláson,
csengő halál-ámuláson,
hisz a fehér Halál-Angyal
fojtotta fehér-kezével,
vastag vérhörgés-kötéllel,
mint a fagy az eget téllel,
s lesz szikra-csönd feketével,
sascsőr-körmű nagy kezei
hulltak: őszi vérláng-lombok,
sárgadinnye-gerezd háta
akár egy görbe vérlámpa,
derékszögben ült halottan,
holt háromszöggé hajlottan,
és hátvonal csigolyái
kiálltak, mint sárkánytaréj:
csontlevél-háromszögekből
őssárkányon nőtt hátfűrész,
horgas, csámpás lábujjai
függőleges meredéssel
álltak ki a véres vízből,
mint csontgereblye fogai,
körmei zölden ragyogtak,
mint a tavaszi falevél,
mint a tavaszi fűlevél,
csak ágyéka farost-bokra
dülledt mint egy óriás szem,
heréi, lila vesszője:
mintha gyík tojáson ülne,
gyöngyszövet-gyík kőrakáson,
köldöke alatt púpköd éj,
s köldökében vízcsöpp-titán
mint Küklopsz gyémántrügy-szeme,
gyémántkönny bőrtulipánban,
s a kő alatt fölnagyúlva,
mint nagyító lencse alatt
a gyűrt bőrredő-rügy kereszt,
és az ifjú lángcsönd-asszony
mosta meztelen apámat,
s ujjaiban nem volt bánat,
ujjaiban nem volt szégyen,
ujjaiban csak szorgalom,
s kis mosórongy a kezében:
mosta nyakát, arcát, hátát,
hasát, ülepét, vesszőjét:
a gesztenyerügy-vérlámpát,
combját, karját, herezsákját,
lábujjait, kézujjait,
drótkefével minden körmét,
mintha véres ruhát mosna.
Azután letörölgette,
azután felöltöztette,
ő adott rá inget, gatyát,
zoknit, nyakkendőt: köd-selymet,
nem félve a fuldoklás-gond
türelmét, mint vak szerelmet,
s ketten tettük koporsóba:
ő a halott vállát fogta,
én a halott lábát fogtam
a bokáknál megmarkolva,
emeltük a koporsóba,
mint teli cementes-zsákot,
mint nagy hidat halott testből,
homorúból vízszintesre
a test-összeg halál-hidat
befektetve az üresbe,
egyenesre egyenesből:
a világsúly nehéz összeg
Kozmoszt, ami Minden, Semmi,
ami tán csak Isten-ötlet,
vágy hogy meg is kellett tenni:
hogy lesz a Semmiből Minden,
hogy lesz a Mindenből Semmi!
Pedig már csak habláng-kóc volt:
mint púderezett bohócot.
S a hajnal, mint kivájt szemű
óriás piros emberfej
szemhéjai begyűrődtek
a vérhálós szemgödrökbe,
mint szőrcsipkés virágszirmok
önmaguk üres üstjébe
jégcső-ujjakkal benyomva,
az arc-sárgödör takonyba:
két szirmokkal betömött luk
vakság-lámpa szemhiányból,
kút: szemhéjból, vérből, nyálból.
S őt, aki mint használt bánya,
elhagyott kő-szirtek csokra:
ki mosta le? Özvegy lánya!
S nem látta a meztelen nő,
az ősz szőre ős-zsiráfkő
az irtózat-szövedék lányt:
halott magány élő magányt.
Ezt a halott öregasszonyt,
ezt a sárga öregasszonyt,
rothadás-cérnából horgolt
halálcsipke-öregasszonyt
nézem, mintha holdról nézném,
nézem a halottas-házban,
száraz ravatal-szobában,
mellette állva, fölötte,
aki itt fekszik csönd-ágyban
barna-rét barhet-ruhában,
barna vályúcső-csizmában:
ifjúság-flórharisnyában,
aki tengermélyben fekszik,
mint egy virágállatokkal,
színes állat-virágokkal,
bojthaj-fejű kaktuszokkal,
színes csigákkal, rákokkal,
szépiákkal, polipokkal
benőtt evezős ősbárkát,
őskori vitorláshajót,
nézem, mintha holdról nézném
a kék űrcsöpp messzi földet:
holdon állva, holdra ért hit,
mellettem a gép-vízipók:
lencsés-talpú gúla-állvány,
s a gyertya-csönd gyertyatartók,
onnan nézem én, a holdról,
hol az ember szkafanderben,
üveg-arcú holdsisakban,
nem-mágnes mese-csizmában
könnyen szálldos, mint a szöcske:
egy lépése szöcske-ugrás,
egy lépése pára-omlás,
szöcske-sisak feje fényes,
törpébb gravitációban:
eleresztő hold-csókjában,
szárazon nézem a holtat:
szeme, mint a föld világít,
akár a kék föld világít,
mint a Lyra csillagképe:
kék szikratű-pont világít,
körötte kék cérnagyűrű.
Zománcmocsár véres szeme,
a kiálló fagy-gesztenye
akárcsak a holdról nézett
Földgolyó kéken világít:
árván, boldogtalan kéken
függ az árva Mindenségben.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]