| Amit a partmagasról nézett gyermekkorom: a hajnal utáni tó, mint nagy, lapos, hosszú, néma állat |
| gőzölög, párolog hosszú, síma, sárga testtartománya, a lila, rózsaszín, a piros, az ezüst, az arany, a zöld, |
| a zöldsárga, kékarany, kék egynemű folyékony mennyiség, a mozdulatlan fehér test fölötti bőr bárányfelhő- |
| göndörlazával párolog. Sivár alázat-hüvelytokjukba visszabújtak a csillagok, csak a hold, a kék szikrázat- |
| ágaskodás homlokszeme, a vak fehér zuzmara-golyó, a szivárgás kréta-füle a hajnal utáni páracsönd |
| tó fölött, s a páramagány könnyű lomha tóban. És fehér bércek, fehér, fodros szirtek a fénytelenség-golyóban. |
| A hold deres cicfarok-gyűjtemény. Az utcamagas üresség-sziklája fényüregében állva nézte a gyermek a párolgó |
| rózsaszínkék hajnal utáni tó higanylap dérezüstjét, míg előtte a csönd vödréből zúdítva kiöntve legyezősen |
| tágúlva zuhogott a partig-ajak völgybe moccanatlanúl lefelé omolva a csalán, a bürök, a lapu, a bogáncs, |
| a szamártövis, a krisztustövis, a virágzó kutyatej, a bodza, a zöld hártyapénz-tollcsokor akácfabokor. S a csipkés |
| és fodros, küllős, mirigyes, szőrös, eres, bőrlebenyes zöld láng, a zöldrojt zuhatag növényi asszonykendő zölden derengő |
| árnyrács-sejtes világító tenyészet-alján, az agyagkönny-rücsöktalajon, mint vízbesűllyedt zöldnyálas árva |
| tutajon medúzák, polipok, virágállatok, korall-polipházak, rákok, pókok, állatevő házascsigák, tengeri |
| csigák, csillagostor-állatok: egércsontvázak, csirkekoponyák, szálkaszűrőszivacs tehéncsontok, üres szaruszív zöld |
| disznókörmök, kék kakas-sarkantyúk, szakadozott csonthíd-hártyakanálból csipkéző disznófogsorok, |
| rozsdás drót, pikkelyes szivárványsalak, száradék szappanoslé, faszög-fogsorú csizmasarok, rongy, papír, létszemét. |
| A hajnal utáni tó, mint végtelen puha ezüstpénz zöld bársonygyűrődés domb-lepedőre hintve, lappal ejtve |
| a zöld hullámdagályra, a sárga taréj-talányra, mint végtelen puha ezüstpénz zöld, hegyes zizegés-keretben. |
| A hajnal utáni tó, a gőzölgő újszülött magánylap, amikor még álmot virrasztanak a madarak, s a zöld üvegsalak |
| nádszálak közé szőtt pókhálók küllővonalain és keresztszálain szikrát legel az üreghasábok figyelme, |
| s a pókháló-köldökökben nyitott szemekkel alszanak a pókok, hisz szemhéjuk sincs és szempillájuk |
| sincsen, nyitott szemekkel, mint a hirtelen halottak, ágyban meghalt magányos öregek hajnal-szemével, mint |
| a térden álló halott katonák, mellkasukon piros folt, homlokukon vörös luk, mint a neutronbomba-támadás |
| nyitott szem-óceán sugárhalottai. Fénypára, vízpára, kékpára, égpára, pára-arany, párapíros párapapíros, párazöld, |
| párafüst itatóslap homorú lobogások, hömpölygő párasziták, göndören göngyölgő párarácsok, párahíg fénysűrűség. |
| S a párolgó fényes vízhomályba ezüst szivekkel hull a nyárfa, ezüsthasú zöld szivekkel sziszeg a nyárfa a víz lassú |
| aranyköd páratáblája alatt, ezüst-billegés zöld lap-szivekkel sistereg a nyárfa a víz fölött, a víz alatt, |
| s a vízfenéken sár, s a sár fölött sötétzöld támfalak, arannyal foltozott csöndmárvány-ezüstoszlopok, |
| s aranyhálózat rács-salak a sár tetején a víz alatt, aranyfüggöny csöndlobogás a sár, s a víz között. S a kék |
| víz-reggelen fekete sas-árny repülés-karikái, mintha a vízben gyűrűzne az égmagas fekete sas, a tóvíz |
| bonthatatlan egyszerű húsában keringene a néma fekete toll-kereszt. Hisz az égen is látod ugyanezt. |
| S a tószéli sás csipkés hajnali kijózanodás, s a víz-széle hínáros aranyban pici pislogó görögdinnyék a vízdió |
| békaszemek, az aranylándzsás Jézus-szivek, s rubeolás, skarlátos, bárányhimlős a zöldhínáros aranytakony |
| tószéle víz, kiütés-hólyagai a békák, s a békák a víz barna szemölcsei. A hajnal utáni tó azzal hiszi magát, |
| hogy fordítva mereng benne a nád, fordítva moccanatlanúl a kékben a zöld, a zöld tömbkerítések, az uszonyos |
| zászlólapok, a tolongva száras, bojtos, leveles zöldvonal virradat-ólomlapok, s a hegyes zöld hólyagcsövek sünbokra |
| kákics, s a zöldlámpa vizitök, s a zöld növényi izzásanyag bürök tespedten gőzölög a növényi önfelismerésben. |
| S a vízmélyben végtelen elfekvő aranyhárfa, zöld hosszú ezüst létrák a víz alatt a barna nehéz sáron, s a fehér |
| páracsúszás alatt, a páragöndör reggel-bőr alatt a víz folyékony mindenütt-szivében jegenyefák árnytollai és |
| jegenyefák tükörkép-szigonyai, nyárfák ezüst sziszegés-halmaza zöld kígyópikkely-csörgéslázból ezüsthalakké |
| úszva és ezüst-suhintást metszve, vonalazva, s néha vízkotyogás, vízloccsanás, bizsergő vízmélyi sás, |
| s nagy görbe ezüstláng-szitakarddal fölugrik a vízből egy nehéz hal, s domború ezüstrács pikkelyütéssel a vizet |
| pofozva csobbanva a vízbe visszahull, mint a tó ezüst szempillaverése a halak hajnal utáni szökdösése, |
| s a vízben árny-szálkák, árny-repedések, árny-fűrészfogak, árny-gereblyék fekete és zöld síkhalmaz-terülése. |
| S néma gyűrűzés tágúl szét a vízen, a kék pamutkalász-hömpölygés páragőz alatt, szótlan hártyagyűrűk aranyozott |
| táguló karikái futnak a víz-semmi fehér felhőiben, s a víz-gyűrődés ráncmezője hullámhalállal önmagába |
| lágyan visszaolvad, a gyűrűzés hártyája síkhomállyá sorvad, vízbuborék, vízhártyahólyag a párolgó |
| csönd tetején, aztán elpukkan a szilárd, nem kemény anyag-állapot. Foszlánnyal szereti a gőz-állatot. |
| S mint könnyű ezüst salak fújódnak a vízhártyán a vizibogarak, csúszva szalad a sok aranyforgács, váz-szerkezet |
| fénypernye, megszerkesztett gép-csontváz küllőkúp-lencsekerékkorcsolya, s a vízhártyán finom vízredők, apró |
| selyemráncok vízgyémánt-pillanatból, fut a víztalajon az élet szilárd szerelme, a vizibogarak élet-türelme. |
| Csúsznak a piciny kitin-kosarak, árnyküllő-kosarak, picinyke kitin-hintalovak pettyes háttal, pettyes szemmel. |
| A vízben rajzás-vonalak, rajzás-gomolyok. Mint lomblevél a fáról ha lehull: a vízben lobbanva, lobogva |
| kigyúl az apró halak rajzás-lombja, csak a fény ürege lomha, fürge a halak hajlékony, könnyű pikkelylombja, |
| rebben, szökken, cikkan, szögletesen hajlítva derékszögben elforog, mint lombbá-szőtt rengeteg aranyhorog, |
| repül a vízben víz-szimattal, fény-szimattal, mint egy pikkelyes, szilánkos ezüstrács kis asztal a halgyermek- |
| sokaság, lobban, rebben, keresztmetszéssel csúszva forog, mint higanylevelekből tollas higanylomb-dolog, |
| előrecsúszik tölcsért-formáló levél-lapokkal, megfordúl, oldalt-vág késpenge-ravasszal, villog a szemek |
| gyöngysarlós parafagombja, mint a mennyiség közös gondja, gondja és szikra-lombja, gyöngy-pénzek sűrű |
| sűllyedés-gomolya vékony láz-szitákba taszítva ráng, pörög, libeg, merűl, mint lomblevél ha tűzrács fűre hül. |
| A nádból szárcsa csúszik billegve úszva, mint ringó, könnyű parafadugó, maga után szélesedő vízhártya-páfrányt húzva. |
| A hajnal utáni tó! A felnőtt most messziről képzeli el, amit oly sokszor látott gyermekként közel! |
| A hajnal utáni tó! Mert ím, egyszercsak kicsúszik az arnytaréjú páratávol puha márvány-gomolygás homlokából |
| a fekete halász-ladik. Csúszik a roppant gőzölgő higany-lapályon magát kettőre osztva a fekete ladik, a fönti |
| fekete faborda-csákó, s a tükörkép árny-csákó pontosan alatta, a víz talpa felé nyitott fekete borda-holddal. |
| S rézsút oldalt a csónak kék árnykúp-szelete is, mint a vízbelső fekete metszőfoga. Mint a vízpára |
| lila sarkantyútüskéje, fehér párakakas fekete sarkantyúja. Kicsúszik a páraszirtek hajnal utáni |
| köd-tincseiből a fekete ladik, vele-csúszik vizi-tükörképe, s tömzsi fekete árny-csőre is a víz |
| testanyagában. A halász ott áll a ladikban magában, kezében hosszú ezüst nyárfarúd, azzal löki a vizen |
| a ladikot tovább. A rudat a vízből kihúzza, a gyíkbőrü vedlő rudat a tóba fenékig visszamártja, |
| belenyomja a tófenéki sárba, s fára-fonódott kezeit a rúd csúcsáig csúsztatva a rúd-csúcs lapjára |
| nyomott tenyerével nagyot lök, s csúszik a fekete ladik a vizen, s az ezüst nyárfarudat kihúzza |
| a vízből a halász, aztán a vízbe lassan visszadugja, s piros tenyereivel az ezüst rúdon fölfelé mászik, |
| a rúd csúcsáig, mintha tenyereivel lépne, lép a két piros tenyér-állat, ahogy a csimpánz fog faágat, ha |
| fölfele mászik, egyik után a másik, rúddal a csónakot löki, a rudat kihúzza, vízbe-mártja, így halad. |
| Néha a rudat a tósárba szúrja, s megáll a ladik, s a tükörkép-ladik, mindkettő kicsit ringva, |
| elnyugodva, s a halász nagy sárga búzalapáttal, mint egy óriás fakanállal arany kukoricát hint a tóba |
| söprűsen suhintva, s hull a tóba az élet-meteoritcsóva, hull a hajnal utáni tó zöld páramagány-szemébe. |
| Aztán a halász a lapátot leteszi, az ezüst nyárfarúddal továbblöki a fekete ladikot a láztiszta vizen. |
| S úszik lebegve a kék reggel-lap közepén a fekete ladik a fekete halásszal, ott messze lent a párás |
| tiszta mélyben, mint magányos űrhajó teremtés-távoli űr-sötétben, a titok-sajka, mint két fa-sarló |
| függőlegesen egymásnak sarlóháttal ragasztva, s a vizen duplán-lebegő sarlókban az élő halász és a |
| tükörkép-halász. Csónak, csónakárny. Ember, emberárny. Csónaktükörkép, embertükörkép. Csúszva lassú |
| csobogás, kotyogás. S átcsúszik a ladik a hosszú híg ezüst-aszályon, a csónak az árnyon, az árnyladik |
| a sarlós ladikgerincre háttal ragadva. S eltűnik lassan, mint tárgy ha fénybe olvad, s nem marad más, csak |
| a könnyű páraoldat, a redőtlen, párás, fényt-elsímitó hajnal utáni tó, a puha ezüstpénz zöld bársonyra |
| ejtve. Végtelen ezüstpénzen fekete légy mászott, sókéve-szemű hangtalanság, a hígezüst végtelen páralapon. |
| Talán csak gyermeki hajnal utáni látomás volt, talán az álom reggele elfoszló szivárvány-hódolaton. |
| S a párolgó aranyhártya vízlapmélybe mártva ezüst-árnytolongással vonul a nyárfa, mintha ezüst ősgyík-gigász csorda hömpölyögne robogva, |
| a pikkelyes-taréjos tohonya, lomha Ősföld-idő, titáni ezüstkő-szilánkvonulás a vízmélyi ezüstpalás tóduló nyárfa-suhogás. |
| A hajnal utáni tó! A hajnal utáni tavon csúszó lassú ladik, a hajnal utáni fekete ladikban a fekete |
| halász. Nézem a hajnal utáni tavat, s a ladik helyén gyöngybolyhos könnyű páraláz, s a láz nedve |
| csönd-síkot itat. Mert nincs ittmaradás, csak áthaladás. S én vagyok a hajnal utáni tavon, a pára-habon, |
| a fekete ladik, s a fekete halász. Aki kicsúsztam a szikrázó páramagányból, ringva lassan átlebegtem |
| a tavon, s a páramagány szikrázó könnyű hullámtömegébe előre visszacsúszva semmivé oldoztam magam. |
| A hajnal utáni tó! A hajnal utáni tó magányvizén a fekete ladik, a ladikban a rúddal-lökdöső halász! |
| Így csúszik át a halandóságon sors-időnk! Így úszik át múlandóságunk a lét-időn! Így lökjük |
| át magunkat sors-ladikon az emberidő-tavon, sors-ladikunk így tűnik el, lassan úszva |
| a halál-időn, a hajnal utáni párafalak puha megsemmisülés-anyagába csúszva! Emberiség-sors: fekete |
| csónakod az öröklét-állapoton lebegve átúszó egyszeri jelenlét, a halandóság lassú szerkezete. |
| Így csúszik sors-ladikunk halálból a halálba, mint hajnal után páratavon a halász fekete ladikkal búcsúzva. |
|