| Mert két sírja van. Mert két sírja van és nem tudhatod melyikben volt a Halott. Mert két sírja van |
| és nem tudhatod melyikben volt a Halott, aki az ember szerint föltámadott. Csak kő, szikla, fű, ágas növény, |
| bordatollas, széles, fényes levelek, lomha-hátú lécezett növényi tollak, néma könnyű fák. Rendezett összevisszaság. |
| Mimózafák, eukaliptuszok, narancsfák, cédrusok, ciprusok, platánok, pineák, olajfák, parafatölgyek, leánderfák, |
| barbáriai fügék, azukáriák, citrusfenyők, datolyapálmák, áloé-kaktuszok. Csak valériána, levendula, bazsalikom, |
| rozmaring. Kő, szikla, kő. És a kőnek virága kő, puha, pici, bizsergő sziromlencse-erdő zöld drótszáron, a növényi |
| szilárdon, amelynek hajszálcsövecskéiben a fölfelé-prés finom nedv-óra ketyegés, ott van az áramlás, a nyomás |
| a növényi kapillárisokban, a feszes sziszegés, suhogás, ketyegés, a folyékony idő ketyeg, mint pontos, híg zsebóra. |
| És nem tudod mi a kő és mi az idő, a kő-idő, a növény-idő, mi az idő a kőben és mi a kő az időben. Mert két |
| sírja van. Keresztfa sehol. A keresztfa nincs sehol. És alig madár. És alig tücsök, cikáda, sáska, kabóca. Kőből a növényi |
| szavak. Növényiből a kő-szavak. A csönd felé hátrább a sivatag. A vérszínű, indigószínű, aranyszínű, ezüst, fehér. |
| Függőleges kő-aszályok, kőből kiálló kőszilánkok, kőtollak, kőrögök, kő-bordafalak, kő-ívek, kő-félkupolák, |
| kőtajték heverő juhok, kőbárány-torlódás hegyoldal-hullámlapok, kőzuhanás, kő-ágaskodás, habzó fehér |
| kősistergés, megalvadt palástos hosszú kőcsobogás, kőrács-taréjcsipkezokogás, kőszivárványhidakban kőből |
| szétlobbantott sas-szárnyak, fodros, legyezős kagylóhéjak. És zöld légy a sárga parafagomb-virágfejen, mint két |
| zománcdugóból kiálló gombostűcsokor, aminek zöld folytatása hernyós, szelvényes hártyacső-kisujj, körömtelen. |
| Most feloldozást mond az értelem. És nincs a jövőnek keresztje, csak sírja. Mert két sírja van. Két sírja van és |
| nem tudhatod melyikben volt a Halott. Melyikben volt a Halott, aki az ember szerint föltámadott. És nincs jelen. |
| Két sírja van és nincs jelen. Föltámadott és nincs jelen. Ez a kövekből párolgó jelentés. Föltámadott, akit nem |
| látott a kertész, és látott az asszony. Mert a szerelem úgy lát, hogy nézése a korlát és látása a szerelmes akarat. |
| Nincs vér-út, nyál-út, könny-út! Nincs vizelés-út, defekálás-út, sperma-út! És merengve és ordítozva rámnéz |
| a tajtékzó embercsődület, a bámész, árnyékba-tekert emberszív-sokaság. S a köveken, s a kövekben, mint |
| a szivárványosan pezsgő legyek száraz, lila marhanyelven, tevegyomron, szamártüdőn: az örvénylő, habzó tömeg. |
| És mindegyik arcból földbesűllyedt fekete harang szól. Mint földmélyben a harangok zúgnak az áhítat-barlangok. |
| S a földet rengeti, rázza, cibálja, forgácsolja, töri, habosra magyarázza a bronzkelyhek kondulása, |
| lódulása, s a Föld vérkocsonya-szivében álló erő, gyűlőlet, szeretet húzza a harangkötelet, mint mezitlábas |
| kisgatyás kisgyerek a nyári templompadláson, a templomtoronyban. Nehéz sejtelem-kondulás, sejtelem- |
| pókszívás, sejtelem-lódulás, könnyű lélekharang a földbelső-dióban. Mint messzi mély óraketyegés |
| szikrázó kristályrög-sóban. Mint sórögbe olvasztott asszony-karóra kristálymögötti sejtelem-ketyegése. Fülem |
| a sórög-időn, s az időszívbe temetett idő zárt kés-szeletelését hallgatom, mintha hallható lenne a proton, |
| az atom-mag, az elektron, a neutron gyöngéd öröklét-zizegése. A sómélyben az idő hullámzó kévesziszegése. |
| Az időlomb-petrezselyem csapkodó, szeletelő gyors kése. Az égitestek pontos szívütése. A múlandóság rácshalmaz-szövése. |
| Két sírja van. És nincs keresztje. Se e szikrázó kőszigeten. Se ott túl a csönd-mögötti parton. És nincs itt az |
| asszony, aki szűzet orálisan szeretett, szeretve kézzel, símogatással. A szűz arcot mellei közé szorítva, mint nagy |
| forró mellei közé öleli beteg gyermekét az anyja, hisz úgy köhög, hogy szíve megreped, s átsugározza kis tüdejét |
| emlő-melegével, nagy szívverésével lázát csillapítja. És nincs itt az asszony, aki a szaggatott, tört test vérét, |
| savóját, nyálát, bélsarát lemosta, szakálláról a vérhabos zöld epét, a tüdőhányadékot, epehányadékot, és |
| lemosta feketeszőrös combjairól, heréiről, péniszéről, a combszőrök fekete mezőiről az ondópálcikás ondófolyadékot, az aranylemez |
| hártyás húgylevet, s rozsdás hónaljszőreiből a zöld verejtéktaknyot kimosta. Se az akkori kis csődület, |
| az akkori kis csőcselék, a vacogó, bátor, gyáva, szív-szürke apró embercsürhe, aki nézte a sárga lófogak közt |
| kibuggyanó zöld epét, s állt hódolva és szárazon, s bámulta a dárdahegyen fölnyújtott szivacson legelő véres |
| ajkakat, az ecetet, epét, kámfort, tömjént, mirhát habzsoló fölszögezett aranycsíkos, zöld májfoltos darazsat, |
| akinek hónalja szivénél kiszakadt, s látszott a bal törzs-szakadék oldalon, a bíbor-hólyagzsák tüdőfélen a nehéz |
| szívgyöngülés halálrebegése, a finom fibrilláció, mint fényen-függő arany darázslégy láthatatlan szárnyreszelése, hangtalan |
| hártyazizegése, fényfüggés szárnysziszegése, ahogy leng mint apró arany-órainga, rezgés-aranykosár hártyahinta, |
| az időtlen idő, a fény selyempontja, egyhelyben-lebegő bársonypihéje aranyzománc halcsontvázba gyúrva. |
| A költő bearanyozott szive leng így! A költő bearanyozott szive, aranyszár végén aranypénz, az órainga lengő nehéz |
| pénze, a lengő idő-ostya, az időlengés-ostya, ahogy a csobogó örökös jelent méretekre osztva villogva lengő |
| korong-késével darabokra szeleteli, így szilárdítva meg a hűlő állapotot, minden térből-szült valóság-darabot, |
| mint hűlő üveglemezek szeleteit, mert az elmúláson csak a megosztás segít, s az osztott lét a vágással örök. |
| Ami történt az megmaradni fog! Csak a használt élet: élet! Csak a használt dolog: dolog! Csak a használt idő: idő! |
| A többi csak egynemű állapot. A többi csak nem-nélküliség. Nem csillag, nem vígasz, nem emberiség. Nem-növény, nem-állat, |
| állat-nem, növény-nem, semmiféle ige, igen és jelen, ha tűz, ha víz, ha gáz, ha kő, ha kezdet-előtti plazma. |
| Jeruzsálem! Köveidbe a szomjúság befalazva. Titok-kő, titok-csönd, titok-magam. Az ember-alatti lét nem boldog, |
| s nem boldogtalan, csak él önmaga homályába csomagolva, mintha csak merengő mennyiség volna, néz merengve, |
| futva, heverve, meghajolva s a gyanú és rettegés pihe-kései szivében. Nincs benne irgalom és szégyen. Csak a |
| folytatás szorgalma és bizalma, csak a fennmaradás óvatos hatalma. Millió titok, élet-találmány, időt izzadó arany. |
| Hová lett, akinek két sírja van? Boldog-e, akinek két sírja van? Mert két sírja van. Mert két sírja van és |
| nem tudhatod melyikben volt a Halott. Mert két sírja van és nem tudhatod melyikben volt a Halott, aki az ember |
| szerint föltámadott. Nem a város zsidó-sírjai, amelyek a sors-űrbe zuhanó szakadék-hegyoldalt elborítva, mint tízezer |
| fehér dominókocka, kődominólapok sugárzanak csillagizzás-fehéren, vakítanak fehérizzás-fehéren az Isten-ostya fényben, |
| de a barlang és a templom sírja: kettő. A kivájt kő és a méretezett kő! És a kövön túl is kő-salak. S a kő vége a sivatag. |
| És a homok sörtéje zöld. És a kő szőrhagymája zöld. Zöld a kő pórusaiban a kő szőrtüszője. És belűl a kőfalon |
| templom templomon, templomban templom, kőgyűrűkön kőbuborékok, kőbuborékok kőbuborékokon, kő-buborékok |
| fölfele-torlaszkodó halmaza, kőhólyag kőhólyagra ragasztva, s az űr felé, a kék felé habzik ez a szilárd, száraz |
| kőbuborék-massza, ez már nem-emberi haszna, s a buborékhalmaz kőbazilika buborékhát fű-sziget tetején kis kopt |
| falu, kis kék agyagházacskák örvény-csigaháza, kis kék agyagutca-örvény, szakállas kék szerzetesek mezitláb, kék magas |
| kályhacső-kalappal, Isten szakállas szakácsai ők, fejükön sötétkék szakácskalapok, kék tányértetejű kürtők, sötétkék |
| szakács-cilinderek, kék szerzetesnők, szemük alatt kék arc-kötény, itt-ott egy ecetfa, olajfa, közte babér és rozmaring, |
| s földig ér a kék apáca-ing, s itt-ott mekegő feketetőgyű, aranyszeplős kecske, kukorékoló aranypettyes kakas, |
| bíbor-arany zománckiáltás, piros bőrszakállas, piros mirigykoronás bóbita-tánc, mintha csőre alatt hordaná piros |
| herezacskóját, s tőlük fa-csigalépcső a templomudvar kövéig, s szorosan a kősziget oldalt-peremén a mecset, aminek |
| tornya magasabb, mint az isteni posta: a lusta kék kopt agyagsár-falucska, s a kőbuborék mecset mellett a minaret, |
| a mecset karcsú tornya, a kőcsigalépcső-belű hegyes kőceruza, a kő-írótoll, kőlándzsa, s a kő-lándzsahegy alatt |
| kőrácsos körerkély, mint egy kőráncos malomkerék-gallér, kőcsipketorta, középkori lovagok nyakán, s a fekete |
| müezzin, az ima-pap a kőerkélyen hajladozik jajongva, s önmagát a sok harang is mondja, s bent a fekete |
| kőbuborékok egymásra halmozott kazla bazilika tömjénes gyomorbelsejében, a faggyúgyertyafényben, villanygyertyafényben |
| a sárgafehér márványlap-szikla, a halottlemosó márványtábla vaspánttal bekeretezve, ahol a keresztről-levettet |
| lemosták, szárították, törölgették, csókolgatták, áloé-tömjén-mirhakenőccsel vastagon zsírozva balzsamozták. |
| S odébb: virág-gyertya-ajtós sziklabuborék, küszöbe embercsókoktól zsírpátra csiszolva, csókfényesre radírozva, |
| s bent koporsó-alakú kőoltár-asztalon sárgafehér márványmatrac, szikla-oduban márvány-lepedő: |
| Jézus Krisztus egyik sírja ez! S a másik a Golgota-sziklakoponya, a zöld-hajzatú hegytető-koponyakő |
| egyik szemüregében, vagy szájüregében, a kőcsont kőhólyag koponya-belsejében: fekete sziklafal mellett |
| sárga márvány-heverő, narancsszín sziklacsont oldalán rózsaszín márvány-divány, fehér márvány-szalmazsák: |
| Jézus Krisztus másik sírja ez! S kint rozmaring és hársfa, százszorszép, pálmafa, babérfa alkony-levele. |
| S bebújtam a sírbarlang-csipkehólyagba, mint darázs a gubacsba, a drótnyak-derekú hártyaóra-uborka, aki májfoltos |
| aranyszív-fejével a barna lukba habarva kapar, s aranykés-bemetszéses küllősugár-görbével sarlósan hátrahajtja szemölcsös |
| hártyauborka potrohát, s a far-szív szelvények cséve-lüktetése hernyósan szúr a gubacsszilánkba, lábsöprűi sírnak. |
| S mindkét sírban a márvány alól: gordonka, cselló, brácsa, nagybőgő, mélyhegedű, cimbalom szól. S mindkét sírban |
| a márvány alól: gitár, lant, hárfa, citera szól. S mindkét sírban a márvány alól: síp, furulya, oboa, dob beszél. |
| S jajgat a müezzin a kő-nádszálon, mint esti madár, s harangok zúgnak, harangok bonganak az alkony-havi tisztuláson, |
| most az alkonnyal a bronz beszél, s százmilliárd gyertyát gyújt az éj, s habzik, örvénylik a világ-nép |
| a kőfalon belűl, kívűl a kőfalon, egyik kürtöt fúj, másik hegedűl, elhiszik: ők is a megváltott emberiség, |
| pedig csak gyertyát gyújtó halottak. S az űrben óriás négy-bimbóág fejű csiga mászik: a Tejút, ovális, szétfolyó |
| redős hullámlap nyálszalaggal beszegve, fehér habmező-rostélyt sisteregve és bizseregve, kürttekervény- |
| mészházas földi rája, égi rája, az ősanyag csigája, s fölszikrázik a csönd, mint holdas vízből kiugró halak, |
| sárga pikkelyszita-szikrázat domború az éj, s az űr foszforpetty-szemfödővel behintve, s a fekete fekete |
| sejtelem-végtelen a szikrázó szemfödő alatt. Krisztus két sírja megváltást nem remél. Most a vérhíg |
| alkonnyal a sűrű bronz beszél, s a növények, kőfalak csipke-árnya, árnycsipkelángja emberré-szépűlt arcomon. |
| Pupilláimban Jézus Krisztus sírjai. A költő-szemgolyókban. Mint márványcsónakok holdláz víz alatt a tóban. |
| Mert két sírja van. És nem tudhatod melyikben volt a Halott. Mert nem tudhatod melyikben volt a Halott, aki |
| az ember szerint föltámadott. Ez a két sír a Nincs-Sír. Mert nincs sírja annak, aki a bűnbánat-fáról leszedve, |
| a Látomás-Hajnal, a Látomás-Este, az akác-gerendák szálkás, görcsös, ács-szekercével durván, szilánkosan |
| lehasogatott ág-keresztjéről, a szőke halál-szenvedélyről, mintha egy meztelen asszony széttárt törzskeresztjére |
| lenne háttal rászögezve a férfi-meztelen. Sírja a láng-kopasz csillag. Sírja az emberiség-terjedelem. Sírja |
| az emberiség-időterjedelem. Sírja a van-anyag lázgödre, a lét-megvalósulás asszony-méhe, az idő |
| megevett, eltemetett méhlepénye, a világ-gyümölcs méh-edénye. Sírja a Nincs, sírja a Van. Hát hol lehet |
| embersírja annak, akit, hogy örökre meg ne haljak, a halál ellen elhittem magamnak, aki a halhatatlan emberszívű Rejtély, |
| a végtelenség szivére csüngő kilátó-erkély, Isten hónalja alá rakott fecskefészek, szemhéj sárcsipke-ragacsból, |
| a látás alsó szemhéja sár, életfészek sors-kosár, aki nem lehet: akárhová temeti egyszerű emberképzelet. |
| Aki önmagának önmagából sírja, emberiség csókból és haragból. Embertest egy Istenhús-darabból. |
|