| Mire a nyárból hazaértem a kert, mint elhagyott öreg temető. Mint temető, amibe már embert nem temetnek. |
| A rózsák elrohadtak. A rózsák elrohadtak az iszonyatfény tajtékos örvénylő öbleiben, a fodros fény medúzák taknya, |
| cafatbőre száradtan lóg a rózsalombok véres lándzsalegyezőin, levélháttól levélszárig beszőtte a pók a csönd kék |
| hónaljait, árnyéküregeit koszos habvitorlákkal, poros nyálszövet-uszonyokkal, s a szálas és szitás kifeszített |
| habszövetlapok sarok-kötelein, a hálórács-háromszögekben, mint lecsöppent szőrös kéregszemgolyó ül a barna pók, |
| a levegő-halász, a levegő-horgász, ül a gyöngyberakásos légvitorla-várakozás, a léghalász, a darázshalász, a Szent Péter- |
| manó szúnyoghalász, s az alkonyból, a fényből, a hajnalból, a vérből zizegő, zuhogó, dörgő, suhogó lényeket merít |
| ki. Térdig csörgő, száraz barna avar, mint egy elfelejtett öreg temetőben, pórusos, pikkelyes, szőrös, szívhártyás sárga |
| virágszerkezetcsontvázak küllőkerekei és küllőtornyai merengenek a fényaszalékban, száradék fekete ágdarabok, |
| földre-horgolt fekete csipkelapok, szuvas és aszott pálcák fekete vonalkazlai szárazon szünetelnek, árny-vonalakban |
| levegő-vonalak, azok rézvonalakra ragasztva, habosan földúlva a száraz szegénység, mint vaddisznó-túrás |
| után a föld, az erdei korhadt aljnövényzet. A rózsák foszlás-csomói és oszlás-lapjai a rózsabokrok alatt |
| a repedezett fekete rögmélység szivacsos üszkein, eres piros és fehér és sárga növényi papírlapok saláta-dombjai, |
| végzet-kupacai, mint a hőgyűlölet kiesett fogprotézisei patkó-koszorúk apró zománcos sárga sziromból, |
| madár-járás, macska-lopakodás, sündisznó-mászás, veréb-ugrálás, galamb-tipegés rom-pecsétei |
| az elhasznált anyagon, az életszáradékokon, a hártyás iszonyaton, a hőbe-gyűrt, megsült talajon, a szirom-vakon, |
| a madárvégbél-köpet bodzavér lila kövezeten, mint olvadt pecsétviasz lágy vörös vérsziget-könnyébe nyomott |
| fémpénz pozitív-negatív sűllyedés-címere, vörös viaszgerendák, viaszvályúk, viaszléc-legyezők, viasz-babérkoszorúk |
| néma pénz-másolata. Mint elhagyott öreg temető a kert. Mint temető, amibe már embert nem temetnek. Elhagyott |
| lombos elmúlás-gödör a feszes kék űrbeliség híg anyaghomályába sűllyesztve, foszló, száraz, hártyás halandóság, |
| boldog rothadás-halálasztal, terítve romlás-gyötrelemmel, rothadás-vígasszal, nincs a növénynek keringés- |
| szívprése, nincs a növénynek nedv-ketyegése, vérnyomása lezuhant a megkristályosodó erekben, az áramló víz |
| finom óraketyegését már az Isten füle se hallja, nemhogy picinyke rádióadó, a szomjazó növényszárakba épített |
| apró mikrofon, ami a növényszárak hajszálereiben, vízszállító rendszerében az áramló víz kattogó zajocskáit fölfogja, |
| nem hallja Heindall, az istenek székhelyének őre, az Edda érzékeny vigyázó figyelője, aki a füvet a földben, |
| és a gyapjút a juhokon is hallja nőni! Ez a sok elég a kevésre! Az elhagyott száradék akaratban, s a növényi |
| kristálygyarapodás önvesztéstudatban, a borzongástalan növény-alkonyatban az elmúlás víjjog, mint a vércse, |
| az élő és halott növénytudatban a láthatatlan gyilkosok szívütése! A láthatatlan gyilkosok szívütése az |
| elévűlt viszonyokban, szövetségekben és szaporulatban. Az ernyőkben, árnyakban, rácsokban, hullásokban |
| a láthatatlan gyilkosok szívütése. Az a mégis-mégse! A láthatatlan gyilkosok szívütése! A szomorúság |
| kése! Ami a megöltek szivéből kihajt. Az a szikrázó, szikár, árnytalan sötét nem! Igen az árny-tudatban! |
| Gyilkosom ki lesz majd? Ki fog megölni engem? Fölöttem fekete ágkötegek csöndre-omló görbűlt kévéi |
| lógnak, fekete híd-ívek, fekete alagút-bordák csipkés és fűrészes legyező-kupolái, mintha üszkös, fekete |
| gally-barlangban állnék, fekete fonadék háló-hónalj aranyszita-aranypetty alagútcsövében, testem száraz |
| árnyrácsokkal és száraz aranylemezekkel behintve, s hull rám a halálpor, levélszáradék csörgő, sziszegő barna |
| pikkelylegyezője, hull rám a fénypor, halálpor, mindenségpor, elmúláspor, a halandóság szigorú hamu-esője. |
| Gyilkosom ki lesz majd? Ki fog megölni engem? A fekete száradékszárny alagút-csipkeívei fölött még zöld |
| lombdülledés, zöld lombkazaltorlódás imbolyog lágyan lobogva, mintha fölöttem zöld óceán volna nehéz |
| zöld palarétegekkel s aranymezők sávtüskéivel, kék víz-szálkákkal benőtt fekete korall-barlang |
| ágszivacs-gyomrában állok, s a körték a földön összetört tyúktojások, megszáradt sárgája-fehérje világít |
| likacsosra égve, nagy sárga könnycseppek a körték a körtefán, a fűben, mint egy kétszázmillió-éves tohonya |
| sárkánygyík bebőrözött-kocsonyájú könnycseppjei, rothadó könnycseppek, barna rothadás-foltos, penészes |
| ősidő-könnycseppek, nedves csillagok a taknyos fűre hullva, könnyek, csillagok, Isten szeméből hullt |
| takonycsöppek a szárazparázs szálkaszivacs fűben, a sárga sündisznószőnyeg fűben, fodros fehér szivárványos |
| penész-kerítésű barna rothadásfoltok, rothadásgödrök, háromdimenziós rothadás-kúpok a sárga |
| körtékbe szúrva, barna rothadás-ékek, s a sárga körtéken arany darazsak legelésznek, feketegyűrűs arany |
| darazsak harapják aranyfoltos-barna májfoltos lovagi vértsisak-fejjel a körtehús fehér mezőit, legelésznek |
| mint a lovak, apró húsrögöket harapnak ki a körte-halálból aranyfoltos barna zománc-csipeszekkel, fogsoros |
| libacsőrű reszelő-levelekkel, s a sárga körtebőrön a darázs-szúráspontok ánuszlika körűl barna |
| májfoltok, mirigyes emlőtányérok barna rothadásból, s hempereg a megőszűlt fényben a feketegyűrűs arany |
| darázs, celofán-tenyérrel továbbüti a forró őszi szél, lökdösi, továbblöki, ellegyinti, pörgetve ütögeti, |
| táncoltatja, visszasuhintja az arany teniszütő, a ropogó őszi szél, szikráznak aranyuborka-potrohán |
| a fekete kalapszalagok, ketyeg az aranydarázs, az aranyóra, leng az arany-ingaóra, potroha aranyuborka-felhúzója, |
| s a szilvafán, s a szilvafa alatt a sárga cserépföldön a kék szilvák hosszúkás kék madártojások, tízezer kék nyúlánk |
| madártojás a zöld lombszívben, a cserépszőnyeg földön, rövid zöld száron kék madártojások a zöld növényi tyúktestben lógva, |
| kibújva a zöld lombtyúk segglikán, a tízezer tojónyíláson, megkövesedett kék őspetehalmaz a szárazhűség földön, |
| a kék magasság könnycseppjei viaszos kék hártyával bebőröződve, szilvát sírt a fa, szilvát sírt a nyár, tízezer |
| kék szemgolyó rothad itt üregéből kivájva, tízezer vak látás a halálra-készülő zöld tollak között, tízezer könnycsepp |
| kéken kihegyesedve, mállik talpam alatt a sírás, kéksárga gyümölcsiszap, tízezer tömör kék buborék. És |
| hervadnak a szőlőlevelek, nem beszélnek, nem intenek, s a szőlőfürt-csontvázak, görcsös, csomós, reuma-képlet |
| csontváz-kezek, s a csontváz-ujjhegyek körmei a szőlőszem köldökéből kiszakadt áttetsző zöld kocsonyaszilánkok, |
| ragyogó üvegkúp-gyertyalángok a növénycsont-ujjvégek barna gyűrűin, a zöld szőlőszemeket a rigók megették, |
| a zöld szőlőszemeket a rigók csőrükkel letépték, s a megmaradt viaszos-bőrű zöld növényüveg-golyókban |
| a sárga magok, mint koponyák megfagyott kicsi tóban, mint aranyhalak fehér jégbe fagyva. Mint a nappali |
| hold a kék égbe ragadva. Mióta a nyárból hazaértem a kert, mint elhagyott öreg temető. Mint temető, amibe |
| már embert nem temetnek. A kertközépen a gyász arany vértben. Mire a nyárból hazaértem. Mióta megjöttem a nyárból. |
| A kert már csak hiányból, ragályból. Rothadásból, fára szőtt vak nyálból. Arany vádból, barna bizományból. |
| Csörömpölő vad hártyadagályból. Kígyócsörgés pikkelycsuszamlásból. Zöld kobrasziszegés pala-csúszásból. |
| Egyszerűség bonyolúlt múlásból. Könnyhullás a hiány-adományból. Rozsdadrótok szőrös megadásból. Szerkezetek, |
| vázak, küllők, csontok, pördülések, göndör bőrök, pörögve leforgók, száraz kagylólegyező-szájpadlások, |
| bonyolúlt párák és fölbomlások, kitört fogak és szempillaszőrök csomós kéreg-szemhéjból kitépve! |
| Nagy öldöklés volt itt, míg szerettem a nyárban! Nagy öldöklés volt itt azóta! Barna vérlemezek a földön, |
| a sárga földön fölpördült, cserepes fekete alvadtvér-lapok. Szürke rothadás-szalagok arany-ágakra |
| akasztva, fehér halál-koszorúk kék izzás-ágon. Ez a pók-beszőtte alkony nem vár hajnalt! Ez a nehéz romlás |
| a növény-türelemben. Gyilkosom ki lesz majd? Ki fog megölni engem? Ez az ősz? Az a tél? Az aki nem |
| beszél? Írnék neked, szólnék neked, de sírodhoz nem visz semmi posta, hozzád nem vezet telefondrót, hiszen |
| te is már a földben és nincs telefon a koporsóban, ami ott csöngetne süket fülednél, szólnék neked és |
| elmondanám és válaszolnál, még így is válaszolnál, de telefondrót nem vezet koporsódhoz a földbe, hogy ott csöngessek |
| halott szivednél és fölébresszelek halott szivedből, Hanyattfekvő Ezüstmagány, Hanyattfekvő Boldog Levetkőzés, |
| aki hús-ingedet most húzod le magadról, ing-lényed csontvázadról most veszed le, s fekszel meztelen |
| szerkezet-alak, mint az Isten asztalán feldöntött aranykehely, kihörbölve már az emberfény szivedből, |
| kihörbölve vagy serleg-önmagadból, csöngetnék neked, s te tudnád: én vagyok, s a sűrű, forró, ember- |
| bomlásból fölemelnéd béna jobbkezed, s én elmondanám neked mi van velem most, elmondanám vad |
| szív-rothadásod megértve: mit tud rólam a láthatatlan gyilkosok szívütése, s te elmondanád mi van veled |
| most, pedig látom mi van veled most, kopaszodik az arc-hús, a hajszőr aranyból ezüst lesz, arcod belebújt vörös |
| hártya-álarcodba, rászáradt az üvöltés az arccsontokra, állkapocs-csontokra, halántékcsontokra, vékony |
| arany-pengék nőnek ki halotti ruhádból, izzanak lécek, lemezek, műanyag-varrószálak, a fölvarrt fülek, |
| s az elemes halló-patkó, a gépmikrofon-dobhártya, a rózsaszínszürke műanyag-violinkulcs a hasba betemetve, |
| s az arcodra ráfeszűlt mosoly, mint száraz celofán-maszk, s körmös bőrkesztyűid lehúzod sárgafehér |
| csontvázkezedről, de hiába mondom, te mit se tudsz ezekről, s lábkörmöd átnő a haláltajték-zoknin. |
| Állok a kert-halálban. Most bomlik föl ami fölemel, s megaláz. A zöld növényi fényre-fölkúszás, a növényi |
| zöld sejtelemnyomás létre-ágaskodás. A megvalósulásba fölemelő növényi víznyomás-ellenerő, ami az |
| omlás ellenakarata, a beszívódásból fölnyújtózás lét-magaslata, zöld létra, a megvalósulásra függesztett |
| növényhideg csigalépcső növényemelet. Ez a halál a szenvedés aranyprése. Szivembe zuhog a láthatatlan |
| gyilkosok szívverése. Csöppre csöpp, hangra hang, ütés ütésre, az ősszel dübörögve. Mint világ-vödörbe. |
| Megtelek halállal. Halálszív-adománnyal. Ez bennem az ásványi-örök. Nem úgy, mint a kaszáspók: |
| a hajszálércsövesség hidraulikus vízszerkezet, a szőrpihés vízcsövekből állati esernyőváz kinyitva, a rugós, csuklós, |
| hosszú vízszálak nyitott összege vízgolyók szőrös labdájából kiállva, mint holdraszálló karcsú űrhajó pók-gépezet, |
| nagylábú kosár-gép, finoman, szálkásan, nyúlánk csontváz-pillanatként lassan járó éhes robot-állat, aki |
| ha falon elcsapod, szétcsapja tenyered, mert fél tőle a gyerek: a falon, s tenyered mikrobarázdái között |
| csak víz marad, valami bőrfoszladék, s egy-két széttört állati cérnaszál. Hideg nyál, szempillaszőr. Mint |
| falra kent könny. Nyálcsöpp a tenyér bőrlécei közt. Állok szivedben Halál. Tebenned: gyász-hervadás. |
| Mellettem a kislány. Fölemelem. Szemembe néz. Néz, mint a darázs. Két szemöldöke összenőtt, mint |
| a darázsnak. Szeme szúr, mint a darázstekintet. Szőrösen néz, mint a darázs. Nézése szőrös, mint a darázsé. |
| Halandók így vagyunk mi, emberek. A gyermeknek nincs halál-hite! Az csak az emberben felnőtt tagadásé! |
|