| Idő nincs. Csak a testek. Csak a testek növekedése, zsugorodása. Csak a testek tágulása, |
| terjedése, fölbomlása. Csak a testek születése és halála. Csak a formák megvalósulása. Csak a testek |
| közötti tér, a halott tér, tiszta tér, üres tér, tömött tér tágulása, szakadása, elfolyása, csak az üregek |
| bizonyítása, homályok szigorú szégyene, fények harag-hulláma, a testek közötti rácsok a holnapon. |
| Gyors szeletelés. Csattogó metszés. Finom fémsuhogás. Mintha fához-csapkodott hosszú-élű kés vagdosna |
| apró darabokra zöld petrezselyemlevelet. Mintha szikrázó olló metszene egyforma apró darabokat |
| a semmi-kígyóból, a nincs-fonálból, a semmiből egy-egy egyforma részletet a fölhúzott pontos ütem. |
| A gépmetszés elfoszló száraz semmi-szelete, a fémes egyszerű pihehalom az ébredő dobhártya-falon. |
| Mint hallóhártyára élesen hulló nyers fémszilánkok. Mint retinára csöpögő sárga lángok, mint fehér |
| bádogtetőn a fehér jégverés. Álomroncsok a tudatküszöbön. Aranyozott robogás. Jégszigeten patkókopogás. |
| Vasvértek, arany-páncélok, domború, ízelt csévekarú ezüst páncélingek, taréjos, tüskés, lándzsás, szőrseprűs |
| aranysisakok, állig leeresztett vörös arcrostélyvasak, fém-eperlevél-térdű fekete vasnadrágok, liliomcsónak- |
| cipős páncélcsizmák csörögve, torlódva, csörömpölve úsznak elgyötört kénfüst-villogásban, habos |
| szilárd héjazatvonulás csipkésen nyihogó csipás égitestek között. Egy véres kéz. Sárga-szakadékos udvar. |
| Egy csimpánz kezében sárga rózsa. Rokonok gubbasztanak mohás sziklacsúcsokon. Fehér keselyűk |
| aranyhárfát pengetnek dögszagú karmaikkal. Pettyes zsiráfok bújnak ki penészes csigaházból. |
| Gőzölgő, forró, kénes tóban megőszült öreg majmok fürdenek, nyakig ülnek a vízben, s a kék |
| pára-mennyországban egymás fejében a tetveket keresik, rózsakagyló tenyerük magányos, a tetveket |
| fogukkal kettéharapják. Egy asszony csecsemőt üt agyon. Rácsok a remény-sivatagon. Rácsok a fekete |
| márványménesen. Rácsok az arannyal-hímzett pókszínű márványsivatagon. Rácsok a semmi fénye előtt. |
| Rámnéz, mint az alkony rothadó büdös szemfoga egy medúzával, tengeri csillaggal, polippal, virágzó |
| vörös korallal benőtt aranyozott lovagpáncélruha és nagy barna fakeretben keresztben rozsdás vasszögekkel |
| egy bajszos holdarcú denevér kifeszítve. Ott szárad, mint a szűzen-fogant nő szűzhártyája, az |
| érintetlen vén hártyaszűz, a kifeszített bolyhos fekete tűz, mint egy fekete napernyő a hajnal testében |
| kifeszítve. Hanyatt egy öreg krokodílus a levegőben, fehér kőkéreg hasán lihegő parázsból sercegő asszonyszobor. |
| És egy csillaghullás-hosszú meztelen kés. S a parázs-asszony szájában fölnyitott fehérmárvány-zongora. |
| És meztelenűl kuporog a nő, sárló enyves hüvelyébe hámozott főtt-tojást dug, a főtt tojást kitojja, |
| mint a tyúk. Ahogy a tyúk tojik. Ahogy a madár tojik. Kuporog, tojik és kotkodácsol, a tojás |
| a földre pottyan. S mellette kuporog a meztelen férfi, kuporog, kukorékol, a főtt tojást |
| szájába tömi, csámcsogva eszi, bajszán, fogain, ajkain tojássárgája, kemény tojásfehérje, hüvelyméz. |
| Vele az elmebaj néz. És vérző, gennyedző sebek az űrön. S az asszony a halott férfi tojásait kivágja |
| késsel. Véres kezében a férfi két véres tojása. A tyúk meg a kakas. A kakas meg a tyúk. Kukorékolás, |
| kotkodácsolás. Ti férfi-herét evő asszonyok! Ti férfi-nemiszervet-evő asszonyok! Ez se más, |
| mint halál. Ragadozó rácsok a ravatalon. Ragadozó rácsok a kiszívott, kiszopott férfi-hullatesten. |
| Fölébredek. A létre ámulok. Kint esővel kevert nehéz hó zuhog. Hulló fehér rácsok a lágyfeszes |
| fehéren. A csönd sűrűbb és mégis egyszerűbb, mint a légy néhány neuronszálból, néhány neuroncsomóból |
| szervezett csöpp agya. Nagypéntek-reggel. Reggelem. Élővé ébredtem ma is, nem halottá. A halottak ébredése |
| halál. Mi volt? Hóbaglyok hajnala? Hóbaglyok kristálykeserű pislogás-éjszakája? Hóbaglyok vérengzése. |
| Nagypéntek reggel. Reggelem. Az álomroncsok kialszanak. Szivárvány-hullafoltok az álom-emlékezeten. |
| Most a nem-hallhatót is hallani. Még alszik a pontos szerelem, a hajnali. Alszik szőkén szuszogva. Nedves |
| aranyhártyába csomagolva. Alszik, mint a Krisztus-sír nyitottan. Alszik fehér párákba tekert tiszta húsa. |
| „A szeg 11,5 cm hosszú; mivel a szög feje és a csontok között kb. 2 cm-es hézag van, nem teljes hosszában verték |
| a lábba.” „a szeget először egy lécdarabba ütötték, majd a két sarokcsontba, s a léc felületével a szeg a lábakat a kereszt |
| törzséhez.” „előzőleg erőteljes csavarással kifordították a térdét és a két lábat oldalt egymásra fektették, majd a lécbe vert |
| szöget előbb a jobb, majd a bal sarokcsonton át verték a kereszt szárába.” „egy ülődeszka alkalmazását” „Ha |
| fához szegezték a lábakat, akkor szükség is volt erre az ülőre.” „A két kezet a karcsont és a tenyér között egy-egy |
| szeggel rögzítették a kereszt vízszintes szárához. A törött lábszárcsontok arra a kegyetlen hóhérszokásra utalnak, hogy |
| a kereszten még el is törték a megfeszítettek lábszárait. A csontokon vágásból eredő sérülés nyoma is látszik, |
| ami arra a kegyetlen szokásra vall, hogy amikor a holttestet levették a keresztről, bokában először levágták a |
| lábfejeket és utólag húzták ki ezt a harmadik szöget.” „Fölértek arra a helyre, amelynek Golgota, vagyis Koponyák |
| helye volt a neve. Itt epével kevert bort adtak Jézusnak inni, de mikor megízlelte, nem akarta meginni.” |
| „A zsidó szokások szerint a halálraítéltnek a kivégzés előtt tömjénnel, vagy mirhával fűszerezett bort adtak inni, |
| hogy így elkábítva enyhítsék a fájdalmait. A Talmud egyik fejezete így mondja.: »akit kivégezni visznek, annak |
| egy kehely borba feloldva tömjént adnak, hogy elkábítsák.«” „Az elitéltet levetkőztették, brutálisan a földre |
| teperték, és kitárt karokkal rászegezték a kereszt földön fekvő vízszintes gerendájára. Majd ezt a gerendát |
| a rászegezett testtel együtt felhúzták a már előre földbe ásott függőleges gerendára, és keresztben rögzítették |
| rajta.” „Ezután odaszögezték a fához a lábakat.” „Annak érdekében, hogy a test súlya ne csak a szegekkel |
| átvert kezeken függjön, a kereszt függőleges szárába megfelelő magasságban beütöttek egy fadarabot, hogy |
| a lábak között megtámasszák vele a testet. Az antik szerzők egybehangzóan mondják, hogy ruhátlanúl feszítették |
| keresztre az embereket.” „Nikodemusz hozott magával száz fontnyi áloe és mirha keveréket (egy font akkoriban |
| 327 g volt, Nikodémusz tehát 32–33 kg fűszert hozott magával).” „Fogták Jézus testét és a fűszerekkel együtt |
| gyolcsba göngyölték.” „A holttestet kendőkkel csavarják be, a karokat szorosan a törzshöz rögzitik, a lábakat is |
| szorosan egymáshoz kötik. Végül a testből semmi sem látszik, sem a szeme, sem a keze, sem a lába.” „A halott fejét |
| is »szudarionnal« takarták be.”(Zsebkendőnyi vászonkendő.) „Amikor húsvét reggelén a másik tanítvány, |
| azaz János kívülről benézett a sírba, látta, hogy ott fekszenek a vászoncsíkok (othonia).” „Péter, amikor |
| beljebb ment a sírkamrába, észrevette a szudariont is, azt a kendőt, amellyel Jézus fejét fedték be. Ez nem |
| a gyolcs között volt, hanem külön összehajtva, más helyen.” Ti boldogtalan lopakodók! Boldogtalan árva settenkedők! |
| Együgyü boldog halott kíváncsiak! Krisztus-üres sziklasírba lopakodva leskelődők, izgatott, hatalmas, réműlt, vad |
| szívveréstek a világegyetem halhatatlan szívhalál-kondulása! Harminchat kiló fűszeres kenőcs! Harminchat |
| kiló olajjal elkevert áloe s mirha az összetört, összeszurkált, megvagdosott és megdöfött véres holttestre kenve! |
| Harminchat kiló szívverés! Harminchat kiló rettegés! Harminchat kiló sejtelem! Fűszerzsíros rongycsíkok, szalagok. |
| Nagypéntek-reggel. Reggelem. A hörgés-éjszaka az elmúlásban tántorog. Esőhó. Vászonkendővel |
| leteritett csillagok. Halál-vászonarckendővel betakart, fűszerzsírral bekent szakállas gyötrődés-csillagok! |
| A kislány testén piros kalapkarimájú üvegrügyek. Mint a Jézus testébe vert szögek. Gyulladt vörös |
| bőrgyűrűből bimbósan, csipkésen, dülledten dagadva kiálló, fehér üvegtestű kemény kocsonyakalászok. |
| Savós vizenyővel töltött szőlőfürtszerű bőrhólyagzás-kúpok. Mintha feszes, kemény, viszkető, hártyás |
| kocsonyaszög-rügyekkel lenne lázas kis teste teleszögezve, mellkasa, háta, hónalja, hajas fejbőre, |
| vénuszdombja, vaginacimpája, ánuszlik-sonkafala, lábszára, lába, keze, ujjai, fülcimpája és |
| göndör fültöve, homloka, halántéka, rózsaszín egyszemű halvány emlőtányéra barna előképlete. |
| S itt-ott már barna száradáspontok, rücskös barna sebkéreg-lencsék beszáradva a gyulladt |
| vörös sebkráterekbe. És bemeszelve a kislány kámforos fehér kenőccsel, mint a fiatal |
| fák tavasszal. Fölkelek. Gyulladt élő szögeit, feszes-bőrű égő fehér kocsonyakúp-rügyeit |
| reggeli szájjal megcsókolom. Megcsókolom szögeit és sebeit. Megcsókolom, hogy ne fájjon. |
| Véres kenőcs-szobor ő is. Mint az az 1986 éves másik. Bemeszelt könnyű tiszta láz. Sír, |
| nyakamba ugrik, csókolgat, magyaráz. Pizsamában a földre ül, könyvet lapoz, önmagával játszik. |
| Nővére lábát huzogatja. Hiába. Alszik még a növekvő kicsi láb is, a paplanból kiállva. |
| Nagypéntek-reggel. Reggelem. Reggeli rádió. A kislány testén kétszáz feszes-héjú apró tejüveg-dió. |
| Telefon cseng. Másnak szól, nem nekem. Nagypéntek-reggel. Reggelem. S jön az orvos-asszony. |
| Táskájából üst-aljú vékony üvegcsöveket vesz ki, injekcióstűt, vattát, jódot, alkoholt, s én |
| leülök térdével szemben a székre, fölgyűröm jobb-karomon az inget, feleségem piros gumicsővel |
| felső karomat leszorítva leköti, s jódfolt folyékony barna felhője jobb könyökhajlatom |
| bőrén belűl, vénám, mint kék gége keményen kiáll, az injekcióstűt a vénába döfi oly |
| símán, ahogy egy csillag csúszik át a halálba, a tűről a hengeres, mérőlécrajzos üvegtestet |
| lecsavarja, s folyik lüktetve a vérem a reggelsárga üvegcsövekbe, feleségem a vérrel-megtelt |
| üvegcsövet hüvelyk s mutatóujja közé szorítva rázza, a vékony tű már eremből kihúzva, s karom |
| szőrei közt vér csorog a májfoltos, rozsdaszeplős bőrön, s véres az orvosnő magányos asszony-ujja. |
| Nagypéntek-reggel. Reggelem. Megvalósulás-nap. A megvalósulás napja. Az eső közt hó zuhog. |
| A hó közt eső zuhog. A kétféle valóság. A kettő-ugyanaz. Ez már nem a tél, ez még nem a tavasz. |
| Fehér rácsok az átlátszó rácszuhanás híg üregében. Átlátszó nehéz rácsok a fehér pehely- |
| billegés, fehér pehelyzuhanás, fehér sűrű pehelysűllyedés rácsdoboz végtelen terében. Rácsok |
| a remény-sivatagon. Rácsok a halandóságon. Rácsok az emberébredésen. Rácsok a bűntudat- |
| gyomorfekélyen. Rácsok a rózsaszín márványpaták tajtékos villámütésén. Rácsok a zöld |
| csíracsomó-szívverésén. Rácsok a tékozló, ingerűlt tartalmakon. Rácsok a szemgolyókban. |
| Rácsok az eliramlóban. Rácsok az anyaghoz-ragadóban. Rácsok a teremtés nemzőszervein. |
| Rácsok az eleven rácsban. Rácsok az elhullásban. Fölolvadó rácsok a halottban. Elolvadó |
| rácsok a halottban. Földben-szétnövő rácsok a halottban. Földgolyót-beerjedő rácsok a halottban. |
| Rács-borzalom. Rács-iszonyat. Rács-rettegés. Rács-némaság. Rács-beszéd. Rács-remény. |
| Nagypéntek-reggel. Reggelem. Élek. Majd meghalok. Ez jelenem. Ez jövőm. Így szép a kevés. |
| Így szép a sok. Önmagát cselekszik minden dolog. Rács vagyok én is. Nem omlik szét amit összefogok. |
| Ami megvalósúlt, örök nem marad. Elfárad minden test, elfárad minden anyag. Elfárad bennem is |
| minden anyag, ami lényemmé szervezte önmagát, elfárad, elszárad, megöregszik, megköt, lehull. |
| Elfárad a molekula, a sejt, a belső parancs elszárad, a szervek elfáradnak, fölhigúlnak, elkövesednek. |
| Emberlényünk elfárad, lehull. A biológikum elfárad, lehull. Az anyag szétesik titkos anyagokká. |
| A vér is! A folyékony testszövet. A titkos, gyönyörű anyag! S akinek vére folyt az akácfa kín-kereszten: jövőbe-dermed. |
| S ami bennem kering, zárt vérrendszeremben, semmivé szárad az is. Ó, emberiség, lesz-e holnapoddá? |
| S az idő? Ami nincs? Lehet-e önmagával önmagáért önmagából testek nélkűl halhatatlanúl? |
|