| Éjjel, mikor már a semmit szivembe hoznám, a halottak hazajönnek hozzám. Hazajönnek hozzám |
| a halottak éjjel. Mikor már a semmit szivembe hoznám. Dolgaim elrendeztem, szándékaimat kiszíneztem, |
| mint szines ceruzával gyerek kifestőkönyv-vonalhéj-ábrák fehér belsejét, mint gyerek a lerajzolt mesét, farkast, |
| tündérlányt, lencsecsipkeszirmos békakirályfi-koronát, autót, vonatot, kiscsikót, medvét, galambot, ágaskodó |
| kérdőjel-kakast, tulipánt. Gondjaim elrendeztem, mint a múlandóság az anyag-álmot, gondjaim becsukva, |
| mint a könyvek. Feleségem hasán göndör bárány alszik, szétnyílt combtövei közt a bárány piros rózsa-orrú |
| gyapotfüst-feje. S mint egy mázsa forró tollpihe örvény-kavarodása, tölcsér-lobogása: gyerekeim álomszuszogása. |
| A fénynek nincs már dolga: a villany eloltva. Csak a fehér puli ugat odakint a csillagtalan fekete téli fagyban, |
| fekete szájából sűrű sziromkása ömlik a földre, mint a láng hóhullása, mint a hang lánghullása, mintha |
| szakadt dunyhából tódulna ki a toll, fekete szájából elbomló ágas páraliliom nő az árnyékos fagyüveg |
| sötétre. Páfrányos, cirmos, szálkás, csipkés, fagypelyhes ugatás-jégvirág a holdtalan üvegfagy sötétre. |
| A gyászablak éjre. A fekete táskarádió, az arany karóra, a szemüveg, a pohár kristályvíz, a folyóirat, az újság, |
| a könyv a kék padlószőnyeg-földre téve. Ez már a nem-lenni-vágy boldog sötétje. Ez már a nincs |
| fekete kezdetfénye. Mikor már megvalósúltam, hisz szerettem, s elfáradt ujjaim asszonyom lázas és |
| mézenyves nyálkahártyarózsájába növesztem, s fekszem hanyatt a meleg valóban, mint majd a föld |
| alatt a koporsóban, mint a forró koporsóban majd a föld alatt. És hazajönnek a halottak hozzám, |
| mikor már a semmit szivembe hoznám. Hazajönnek hozzám a halottak. A halottak hozzám hazaszállnak. |
| A halottak: legyek. A halottak legyek, nem árnyak. Szinesarcú legyek a halottak. Emberarcú legyek a halottak. |
| Nem árnyak. Mikor már a semmit szivembe hoznám hazaszállnak hozzám a halottak. Jönnek zengve, zúgva, |
| zörögve, dörögve, celofánosan ropogva, csörögve, ásvány-hűséggel könyörögve, szines fémszíjként nyöszörögve, puha |
| pamutzománc-csattogással dübörögve, csörömpölő szelvényes üvegrózsa-dühhel lökve, löködve, nyögve, rajzszög- |
| fogsorral vicsorogva a halottak. Jönnek a téli éjszakából a halottak. Jönnek a föltámadt halottak, jönnek |
| a téli éjszakából, jönnek az árnytalan vakfehér fagymagányból, jönnek az árnyéktalanok, jönnek a föltámadt |
| halottak. Ömlenek, özönlenek, nyüzsögve boldog, szigorú, szelíd éjszakámba törnek a föltámadt halottak. |
| Átlövődnek a falon, mint az alkony barna páralemezén a sörétek, hemzsegve átfúrják a falat, mint csomókban |
| bozsgó kukacok a hullát, átfolynak a falon, mint esőcseppek a feszes könnyű papíron. Az emberarcú legyek. |
| A halottak. Az emberarcú föltámadt halottak. Folyékony legyek. Folyékony halottak. Nehéz drágakő-zizegés, |
| könnyű eres celofántoll-legyezés, lüktető bársonypáncél tülekedés halottak. Halottaim a téli éjszakából! |
| S itt gomolyognak a szobában, mint a hártyaszárnyú szilárd füst szőrös és bolyhos és körmös és karmos és |
| tüskés és sarkantyús, érszegélyes, pikkelylemezkés, torbajszos csöppjei. Átjönnek vason, téglafalon, üvegen, |
| faburkolaton, kövön, elsötétítő narancsszínű csíkos függönyön. S itt gomolyognak zúgva, dörögve, hörögve |
| az asszonyszagú, szerelemszagú, vers-szagú, gyerekmosoly-szagú, halandóság-szagú, száraz-párájú, |
| sperma-illatú, orchidea-csönd téli szobában. A halottak, a legyek, a legyek, a halottak, az |
| emberarcú legyek, a légytestű emberarcok, a legyek, a halottak, a legyek, a halottak, a halottak, a halottak, |
| a halottak, halottaim, a föltámadt halottak a világásvány téli éjszakából. A halottak legyek. Nem emberek. |
| Dühöngő, árva, tébolyúlt, büdös, éhes, mohó, vad, eleven vérre éhes, eleven sebre éhes, húsra-éhes, dögre-éhes, |
| hullavizenyőre és hullahúsra éhes, gőzölgő forró emberszarra és állatszarra éhes, rothadó szívbüdösre éhes, |
| akasztottak hegyesen, ferdén kilógó bimbós lila nyelvére éhes, halottak sárga márványpenész és márványmoha |
| orrhegyére éhes, asszonyhullák és férfihullák szőrös nyílásfodraira és szőrzsírból kimeredő üveges |
| péniszbunkóira éhes legyek a halottak. S a legyeknek emberarca van. Emberarcú legyek a halottak. |
| A szőrpihés, szőrszakállas, szőrbarkós páros kitinkehely dülledt légykoponyákra ránőtt emberarcok, |
| mint piros cserépálarcok, kék porcelánálarcok, fekete vasálarcok, sárga rongyálarcok, lila papírálarcok, |
| zöld márványálarcok, ezüstálarcok, aranyálarcok, vörös agyagálarcok, csiszolt, sejtlapokkal-sugárzó |
| gyémántkő-álarcok, barna parafa-álarcok, barna évgyűrű-berakásos fakorong-álarcok, deszka-álarcok, |
| feketezöld ólomálarcok, zöldfekete rézálarcok, világoskék gálickő-álarcok, sűrű bronzhártya-álarcok. |
| És nyafognak, sírnak, nyüszítenek, kiabálnak, könnyeznek, bömbölnek, sivalkodnak, ordítanak, üvöltenek, |
| nyöszörögnek, vinnyognak, vonítanak, ugatnak, nyálzanak, gyémánt tűnődést zabálnak, jajgatnak, átkozódnak, |
| könyörögnek, böfögnek, epét hánynak és gyomorsavat hánynak, világirgalmat okádnak, makognak, mekegnek, |
| vakognak, fújnak, bőgnek, sikoltoznak, sikítanak, nyálbuborékokat fürtökben kifújva parázna |
| csücsörítéssel megadásomra várnak a légytestű emberarcok, az emberarcú legyek, a föltámadt halottak. |
| Mint üres-szemgödrű ókori görög márvány-szoborfejek foszforeszkáló fényes fürtjei a levegőben: |
| az emberarcú legyek, a légytestű halottak, föltámadt zsarnok és bűnös halottaim a téli éjszakában. |
| És összecsomósodva eleven fekete kötélként fölágaskodva, szögletes-görbén taréjosan fölkunkorodva, |
| mint a gubacsos tölgyfalevéllé szétpárnásodott fejtarajú, pikkely-oldalszakállas kobra: sziszegnek |
| folyva, merevedve, nyüzsgő szőrös eleven fekete kampósbotként előre-hátra-oldalt- |
| jobbra-balra billegve és remegve a szobában a légytestű, emberarcú halottak, föltámadt halottaim. |
| Mint egy kinyitott fekete esernyő szőrből, posztóból, mohából, megszáradt barnazöld békanyálból a nyüzsgő |
| légytest-tömeg eleven esernyő forog, száll, lebeg, lobog, fölemelkedik, alámerűl, kinyílva föltornyosúl, |
| kinyílva alászáll, becsukva zuhanva lehull, lendűl, pörög, emeletesen emelkedik, sűllyed emeletesen |
| a légymoha halott-hatalom szobámban a téli éjszakában. Mert eljöttek hozzám a halottak. Nem értem. |
| Mert eljönnek hozzám minden éjjel a halottak. Eljönnek hozzám a halottak, mióta élek! |
| Eljönnek a halottak minden éjjel. Minden éjjel, mióta élek. Hazajönnek hozzám a halottak minden |
| éjszakámban. Hazajönnek hozzám a halottak. Üres-szemgödrű márványszobor-emberarcuk hozzám |
| jön minden éjszakámban, nem értem. S a falakra ülnek, s a könyvekre ülnek, s a téli csönd |
| éjszakai tárgyaira ülnek, elektromágnes-lencsetalpukat a csönd dolgaira ragasztva és a csöndre tolva |
| szippantva, a dologi lét formáira préselve tapasztva állnak, ülnek fejjel előre, fejjel lefelé, hanyatt, |
| oldalt, háttal, vízszintesen, függőlegesen, ferdén, háttal a földnek, hassal az égnek, különös és különböző |
| szögekben, módszerekben, ellengravitáció-párnatalpukat, elektromos vánkosszivacs-talpú lábukat, |
| szívógömb-mirigylap mágneses szivacsvánkos ideglomb-hőnedvszívás elektromosság-pajzscsóktalpukat |
| a tárgyakra, létekre, formákra, szétlazúlt halmazokra, magányos darabokra, tömény árnyszigorokra |
| fordított gravitációs hőcsókkal fagyasztva ülnek emberarccal a légytestű halottak, hazatérő halottaim. |
| És úgy nyüzsögnek, mint akik boldogan hazajönnek, mint egy önmagához visszatért szétszakadt család. |
| Mint emberevők, ha összegyülekeznek. Boldogtalan emberevők egy szigeten vacogva a csillagtalan párás |
| éjszaka-házban. Mint boldogtalan emberevők! Pedig nem értem jönnek, fölfalni engem nem akarnak, |
| nem akarnak megzabálni engem. És ülnek a falon, a mennyezeten, a padlón, belűl az ablaküvegen, |
| a függönyön, az íróasztalon, az írószéken, a cserépkályhán, a könyveken, ülnek egymásra-torlódva, |
| legyezősen egymásra hullva, dőlve és folyva, mint a fehérpettyes fekete dominókockák, a fehérpont- |
| arcú fekete lakk-lapok, egymás hátát, potrohszivét, potrohlemezeit, tornyergét, tarkócsontját, tortüskéit |
| selyemgrízgombóc szemét, pontszemét, koponyatető-nyereglemezét a mágneses és elektromos |
| ideghínárlomb habmirigy vánkostalpukkal nyomva, beragasztva, betapasztva, mintha fekete |
| felhőpamacsokon sziklás és pihés fekete kőlombok, felhőlombok és porcelán páfránylombok virrasztanának. |
| Szobám légydoboz. Haláldoboz. Szobám fekete légydoboz. A legyek vastagon, feketén, nedvszárazon, kövéren bozsogva, |
| lecsorogva a padlóig a falakon, lüktetve hanyatt a plafonon, vízszintesen a szőnyegen, mintha |
| sűrű, buborékzó, cuppogó fekete sár, sárga polyvával kevert fekete sár hullámzana elevenen |
| a szobafalakon, a szőnyegen, a könyveken, fönt millió fejjel lefelé lógó fekete bundaszőnyeg, |
| mágneses bárányszőr-bélés, nehéz, lobogó, hemzsegő, zizegő és sziszegő rojtokkal lebegő légyfüggöny |
| a falon, halottak gyűrt szőnyeg-lepényhal körtaréj-hullám lobogása és lapos testmozgása a kék |
| földön, fénylő pontok, pettyek, rögöcskék, szemcsék, lencsék, szilánkok, héjak, kagylók, gömbök, rügyek |
| szövik be a téli éjszakát, fény-néma szobámban, mert a halottak hazajöttek hozzám. Halottaim. |
| Föltámadt halottaim. Éjjel, mikor már a semmit szivembe hoznám. Mikor már a fénynek semmi dolga. |
| Mikor már a testnek semmi dolga. Csak a fennmaradás. A szív egyszerűen és elnyugovóban. A test |
| emészti ami a gyomrában emészteni való van. A vér vízszintesen és kiegyensúlyozottan áramlik |
| az erekben, s várakozva moccanatlanúl áll a testszéli, bőrfelületi szövetekben, hajszálerekben. Friss ondóképződés, |
| a herezacskóban gomolygó, örvénylő heregolyó-mozgás, összehúzódás, heresapka-csíra mosolygás. |
| S hüvelyváladékszag és ondószag a szőrzetekben. S az álom nagybokrú pina-virág. És vastag csontjaimban |
| ólomszálak, csontjaimban ólomcsipkék, csontjaimban ólomlemezek, csontjaimban ólomhálók, |
| csontjaimban ólomlécek, csontjaimban ólomszálkák, csontjaimban rácshálós ólomszövedék. |
| És fájdalom-pántok, vas-szorítók, száraz szívás-csipeszek, zsibbasztó parafa-satuk, csigolyáig |
| benövő gipsz-gallérok, hideg alumíniumlemez-gyűrűk húsomban, izmaimban, vastag csontjaimban, |
| s csontjaimon, rostjaimon, sejtjeimben, molekuláimban feszítő, merev, lapos, kockás és hengeres, |
| gömb-alakú, tojás-alakú drótrácsok eleven fájdalomból. S nyitott szememre ülnek a halottak. |
| Nyitott szemgolyómra ülnek a halottak, mint a legyek. Talpuk a szemgolyó gömbölyületén, |
| mintha Küklopsz homlokszemét fogná két tenyérrel néma kisgyerek. Az óriás látó-tojást |
| az Egyszemű mítoszi homlokában. A halottak legyek. A halottak itt nyüzsögnek a szobámban. |
| Mert hazajönnek hozzám a halottak. Hazajönnek hozzám minden éjjel. Megkeresnek engem. |
| Míg kering a vér, az agy álmodni készűl, s gyülemlik a megemésztett anyag, az ürülék a belekben. |
| Míg megtelik lassan a húgyhólyag forró vizelettel, lebontott mérgekkel a hártyatojás, mint lüktető |
| túlvilággal az álom, s nagy molekulasúlyú fehérjék, vesehomok, ketontestek, zsír, kicsapódott húgysavkristály, cukorsejt a híg szúrásban. |
| Te is a múlandóság naptára vagy. Én is a múlandóság naptára vagyok. Ahogy a fa veszti lomblevelét: |
| lehull belőlük is amit háromnegyed-másodpercenként a szívverés letép sors-időnkből, hull a lét-idő lombja, hull |
| lefele szárazon, kristályosan halandó életidőnk letört ketyegés-levele, gyülemlik vénülő testünkben |
| a gyúlékony létpernye, a szivárványszínű halál-avar. Mert mi vagyunk az erdő és a hullás. Mert |
| önmagunk vagyunk önmagunk száradó mocskos temetője. S vígaszért majd mi megyünk hozzá, |
| és nem mondjuk mi köze hozzá, a folytatóhoz, aki szerelem után aludni készül, hisz embert |
| kér halálunk, mert ember nélkűl a halott se halott. Éjjel mikor már a semmit szivébe hozná! |
|