| Fosztja a fény a felhőt, felhő fosztja a fényt. Kiderűl, beborúl. Fényfosztogatás. Árnyfosztogatás. |
| Sugárzó árnyak. Árnytalan hiányok. Árnyékos hiányok. Szégyenrács. Türelem. Aki itt van, most |
| nincs jelen. Hamu-homályok. Kifosztott adományok. Egyszerűbben nem is lehet. Fosztja az időt |
| az emlékezet. Kiderűl, beborúl. Vérsavó-sárga sugárterpedés gyötri a gyáva bolyhos gyanakvást. |
| Sugallat-sárga fényvizenyő, bizalom-árva vérvizenyő csorog a köd-eres gyászritka homályra. Kiderűl, |
| beborúl. Egyszerűbben már nem is lehet. Támolyogva, tántorogva, billegve, könnyedén magával omolva |
| egy-egy hópihe hull át a száraz homályon, szilárd feszes fényen. Kiderűlnek a temetők, beborúlnak a temetők, |
| kiderűlnek, beborúlnak a városok, falvak, kiderűl, beborúl a téli szenvedély, a boldogtalan szikár táj |
| hegye, dombja, síkja, völgye kiderűl, beborúl, az üvegalázat árnytompa erdő. Hullavizenyő könnytompa |
| fény, híg gyanta, olvadt hártyás borostyán a foszlányos puha laza rostán, a fehér szenvedésben medvebarna |
| borongás. Annyi halottat eltemettem! Csak a halottak homálya maradandó. Mennyi halottat szerettem! |
| Hull egy-egy hópihe cikcakkban, ferdén, szögletesen, sűllyedve emeletesen lefele, levegőáramlat-emeletről |
| levegőáramlat-emeletre cakkosan lágyan zuhanva, mint apró fehér falevél, ami letört a kristály-szagú |
| tél ágáról, szilárd csipketestű láng, selyemkristály-szerkezet lepke, az árnyfény fölötti fényben |
| repülő madár elejtett hastoll-pihéje, üresség-hiánya. Aki itt van, most nincs jelen. Csak a halottak |
| éje fénytelen. Csak a halottak tudják, a fény-vakok, mi a megvalósúlt sötétség. Ha kiásnám őket a földből, |
| s kiraknám őket a téli fehérre, az árnyfosztogatásra, a gyémántfosztás télfolyékony fényre, mint kisgyerek |
| játékbabáit a padlóra rakja sorban! Mi lenne itt, a felhőárnyfoltos gyűrt téli lepedőn? Mi lenne? |
| Mint a zavaros, megkocsonyásodott, elfolyó emlék, amivel benőve a megtaposott abrosz: egyszerű halálkosz, |
| emberrothadék-kosz, rohadt ruhák, rohadt ingek, gatyák, bugyik, rothadt harisnyák, rothadt cipők, fehér csontok |
| a sáros embervolt-húskotyvalékban, büdös emberanyagmoslékban. Ágyékszőr, pillaszőr, szemöldökszőr, hónaljszőr, |
| hajzat. Haj és fogak. Arckoponya, fogak. Agykoponya, fogak. Szemgödörbe száradt szemgolyó: penészes takonypénz. |
| Fosztja a fény a felhőt, felhő fosztja a fényt. Kiderűl, beborúl. A madarak tiszta gyors szivében is kiderűl, |
| beborúl az öntudatlan könnyű ámulat. Fölragyog, elsötétűl a csipketornyú hártyatitok-kastély, izzó |
| aranypontháló a sok ablak, fekete hálókocka-csönd a sok ablak, mintha fölkapcsolják a villanyt, |
| mintha lekapcsolják a villanyt. Kiderűl, beborúl a romlatlan mennyiség. Kiderűl, beborúl a vér a |
| madarak finom-ketyegésű láz-szivében. Az erdőben az őzek, szarvasok, vaddisznók, vadmacskák, rókák, |
| dámvadak, mufflonok, hiúzok, mókusok, nyulak merengő, settenkedő, riadva-remélő, erkölcs-nélküli |
| egyszerű természet-szivében is kiderűl, beborúl a téli tény, a táplálkozás-remény, szaporodás-remény, |
| az élő halálba szivét ásva elbújt sün, egér, kígyó, gyík, csiga, bogár, méh, darázs egyszerű kristályszűz |
| agyában is kiderűl, beborúl az álom, fölfénylik, mint villámbokor-erezésű éj, aranyfonállal átszőtt fekete |
| bársony, mint koporsóban a földben fekete kelme elfeketűl. Ösztönük alázat. Fényük a folytatódás szerelme. |
| Kiderűl, beborúl. A szakállas béna növények fekete bőre alatt egyforma létsötét dereng, fönntartó nedves homály, |
| a sejtek hús-sötétje, nedvragyogás-sötétje, a pontos kapillárisokban finom óramű-ketyegéssel áramló |
| sugárzó folyadék-sötét, sejthártyák, sejtmembránok, sejtgyomrok nedves és hűvös, szűk irgalom-sötétje. |
| A szikár növény fontos türelem. A bőr alatti nedvsűrű homály, mint ami úgy fáj, hogy sose fáj, hisz él. |
| Mint ami azzal fáj, hogy él szorgalmasan. Hisz teste van és testében a nehéz nedvekbe zárt homály. |
| Élő homállyal töltött türelem. Belső csövekben fölfelé préselődő folyékony homály-jelen. Sötét igen. |
| Aki itt van, most nincs jelen. Intézi létünk dolgait. Mert nem vagy itt. Most nem vagy itt. Hazajössz |
| nemsokára. Kiderűl, beborúl. S úgy megyek utánad, mintha itt volnál velem, egyik szobából a másik |
| szobába megyek utánad, pedig nem vagy itt. Mintha itt volnál, megyek utánad, egyik szobából a másik |
| szobába, ahova benyitok onnan kilépsz te, ajtót nyitok, te ajtót csuksz akkor a másik oldalon. |
| Amikor ajtót nyitok itt, te becsukod az ajtót a másik oldalon, és már nem vagy itt, pedig ott se vagy, |
| a másik oldalon, ajtók nyitódnak, ajtók csukódnak, én nyitom, én csukom, te nyitod, te csukod, |
| kattan a kilincs, kinyílik a csönd, csattan a kilincsnyelv, becsukódik a csönd, előttem, utánam, |
| előtted, utánad, itt vagy, pedig nem vagy itt, kilépsz onnan, ahová belépek, belépsz oda, honnan kilépek, |
| szobáról szobára, utól nem érlek, bejövök, nem látlak, kimegyek, nem látlak, csak szőke hajad |
| illatfénye úszik a fényárva szobában, mint Berenice Haja, a Tejút, csillagköd-fényfátyol, szőke |
| hajad fényillata az árnyszeplő szobában, mint kék tengervízbe dobott, lebegve hullámosan |
| szétterűlt fehér halászháló, benne nyüzsögve, rángva, csapkodva, ficánkolva, tajtékosan forrva |
| a fénypikkely habzó haltömeg. Halpikkelyek, haluszonyok, kopoltyúk, csápok, bajszok, hasak, szemek, |
| szájak, lángfürtök, csiszolt üvegmozaik habrózsák, nyálas, fénylő, foszló, sugárzó lepedék-lebenyek. |
| Csak szőke bőröd tiszta, boldog nemi illata a szobákban, mint egy bogár nemi illatmirigyének |
| csillogó illatvonala a csillagsötét nyári éjszakában, hold előtt, hold után a szerelmes parfüm-vonal. |
| Ajtót nyitok, ajtót csukok, kinyitom a csöndet, becsukom a csöndet, megyek utánad, egyik |
| szobából a másik szobába, te nem vagy itt és mégis előttem, egyik szobából a másik szobába, egyik |
| csöndből a másik csöndbe. Fosztogató téli játék ez. Fosztogató téli játék. Fosztogató csöndkeringés, elérhetetlen. |
| Mint egy forgóajtóban járok a függőleges üveglemez-csönd lapjaiba zárva, a függőleges üveglemez-kereszt |
| szelvénylegyező forgóajtóba temetve megyek utánad, mint aki függőleges üvegkoporsó levegődobozában áll, |
| s két tenyérrel nyomja a vastag üvegfödőt, a hosszúkás keresztalakú üvegajtó egyik lapját, öklével dörömböl |
| az üveglapon, hisz ott vagy te az üveglap előtt, hisz ott vagy te az üveglap mögött, hisz megsejthetően szőke |
| testalakod az üveg másik oldalán, a másik háromszögletű üvegszelet forgásszelvényben, de csak forgunk |
| a csönd szelvénylemezei közé börtönözve, pörögve, mint egy üvegringlispil üveghintójában ülve külön- |
| külön, el nem érlek, látom is homályosan lényed szőke alakját, mint sötét akváriumban a fényes |
| szitás selyemhal-lebegést, mint sötét üveglap mögött a borzas, ágbogas, bütykös, leveles vizinövény-derengést |
| lebegve, imbolyogva. Fosztogató csönd. Fosztogató forgóajtó. Fosztogató téli játék. Fosztogató szerelemforgás. |
| Fosztja a fény a felhőt, felhő fosztja a fényt. Kiderűl, beborúl. Ami idelent, az odafönt. Ami odafönt, az idelent. |
| Csak az ember tudja, ez mit jelent. A fönt, a lent egyforma tűz, egyforma csend. Az odakint, az idebent. |
| A kozmikus téridő és minden térsziget, szigetcsoport, önmagát-nem-tudó erjedve szétfutó a Teljes Állapotban. |
| Sűrű barna parafa-csönd. Mint könnyű barna parafakockák rugalmas tömény nyugalma a létidő a fény után. |
| Barna parafasűrű csöndbe szúrt aranyszögek a délutáni fény-jelek. Sárga parafapálma a megmaradás emberárnya. |
| Elmondani most azt akartam neked, hogy úgy vagyok boldog veled, mint tollfosztáskor otthon gyerekkoromban. |
| A részeg éj után sivár szigoromban engem az vigasztalt, hogy körülülték az asszonyok az asztalt a konyhában, |
| fecsegve, szótlanúl, könnyezve vagy nevetve, könnyű Mont Blanc-csúcs lúdtoll a konyhaasztalon, s szálltak a téli |
| konyhafényben a lágy tollpihék, mint könnyű fényszigetek, pihetoll-testű csillaghalmazok, s a tollfosztó asszonyok |
| hajában, szempillaszőrein, csuklópihéin, tarkópihéin, kötényén, ruhaingvállán is puha, bolyhos tollpihék, mint |
| bárányfelhők a rozsdabojtos nádason, s fehérgyomrú kék zománctálban a lefosztott szőrpetty tollpihék, a másikban |
| a fehércsótáros tollgerincek. Dolgoztak a repedezett, bütykös, tyúkszemes, fakéreg-kesztyűs, piros asszonykezek, |
| két ujjal csípve tépték a vastag szarucső-tollgerincről a kapilláris szarucsőgerincű finom felhőcskéket, |
| a bodros szőrlándzsa tollpihéket, s a tollkakastaréjos lehúzott tollgerinc, mint ősföldkori csöves pikkelyfa, |
| pecsétfa. Lúdtollak! Keskeny fehér jegenyék! Kis fehér fenyőfák! A főgerincből ferdén fölágazó oldalgerincek |
| ferdén fölfelé futó léces selyemlemezkéi! A hajszálérvékony oldalcső-gerincekből szálazó domború, keskeny |
| selyemszőrlemezek egymáshoz ragadt bordás lángja! Csúcsukon a pihelándzsa! A selyemszálkákból |
| épűlt keskeny selyemlemezek domború síkja! A hártyás szálkalemezek, selyemszőrléclapok, merev |
| szőrvonalak levélösszege, a bordás, szálkás selyempapírhártya-csáplevél! Én úgy vagyok boldog veled, |
| mint gyerekkoromban télen tollfosztáskor, mikor anyám mellett ültem a konyhában a széken, s tollfosztást |
| láttam a kinti havazásból, s a benti hó a konyhabéke örvénylő fehér lángpihéi. A konyhaszekrény |
| tetején befőttek üvegben, cseresznye, szilva, őszibarack, a kályhában nedves venyige lángolt füstölögve, |
| párolgó vízgőzhólyagokat nyögve, s azt gondoltam: több ennél az örömben nem érhet, szebb ennél |
| nem lehet az emberélet, laza, tornyos pihehabba fújtam, s fejem, mint a gyermekláncfű pihegolyó |
| habfeje. És azt akartam mondani neked, hogy úgy vagyok boldog veled, mint kukoricafosztáskor |
| gyermekkoromban, éjszaka nyakig-süppedtem ülve a zöld, barna kukoricacsőlevél-halomban, |
| a csillagok lüktető gyémántrügyek, óriás folyató piros tehénpinák, s a Tejút, mint vastag |
| virágos körtefaág, virágzó, sűrű rózsaszín barackfaág lógott ki a sötétből a vadméz-szagú őszi éjszakába. |
| S füleimen növényi szőrből bajuszkoszorú, orrlikaimban gégémig-lógó piroszöld kukoricabajusz- |
| rojtharang, lebegő virágmedúza voltam a kásás levéltenger növényfodraiban fülig merülve! |
| Fosztja a fény a felhőt, felhő fosztja a fényt. Kiderűl, beborúl. Fénydagály. Fényapály. Árnyszenvedély. |
| Tar kemény gubancok, bőrös szerkezetek világítanak, megbomlanak behavazottan. Mint sóbánya |
| só-erei, só-gyökerei a megigézett szenvedésben. Mint összetört üveglapok csörömpölnek a merev |
| kócos élő növényi tárgyakon szétzúzódott szél-lapok. Hirtelen dőlten meglobog a kívűl száraz, belűl |
| nedvhomály barna ágcsokor, oldalra-dűlve dühödten megzuhog a borzas, bokros, csipkés ágcsokor. |
| Szilárd, borzas ágon ugrál egy sárgahasú, pirostorkú, kékfejű madár, az ágra röppen, a kék ágról |
| elugrik, feszesen leng az ág, üresen rángatódzik, ráng az ág a fényvakolat téli semmiben. |
| Fosztja a fény a felhőt, felhő fosztja a fényt. Ahol madár volt, most a semmi van. Hópor. Fénydolog. |
| Árnykőzet-semmirés. Aztán újra madár. Ugrál a borzas, gubancos fekete ágtülekedés szövevény- |
| szerkezetében, mint az idő-egyforma óraketyegés. Aztán oly gyorsan foszlik el az árny fényeiben, mint |
| ismeretlen titkos ritka elemi részecskék a gyorsító-berendezésben összeütközéskor, tárgylemezen. |
| Ami volt, lenni fog, lesz, van, elpárolog. A madár csak van. Én ember vagyok. A madarat értelmezem. |
| Madarak csöndje az én szivem. Madarak éji csöndje. Éji madarak csöndje. Alvó madarak hó-magányban. |
| Ember-éhesek a halottak, jönnek, mennek, zokognak, integetnek, kalapot emelnek a téli éjszakában. |
|