Fagyott rózsabimbók*

Valamit tenni kell. Mindíg tenni, sose pihenni. Holnap is temetni megyek. A sárga
elfeketedik, a zöld barnára fagy. Megüszkösödik a sárga, a zöld feketére apad. Valamit
tenni kell. Holnap is temetni megyek. Ez nem karácsonyi ének. Ember-ének ez. Ez is gyertya-ének,
fehér gyertya-ének, nem karácsonyi-ének. Mégse halál-ének. Nem halotti ének. Holnap is
temetni megyek. Sárga rózsát viszek a sárga halottnak. Mindíg sárga rózsát vittem a sárga
halottnak. Vittem a rózsát élőnek, halottnak. Sárga rózsát az élőnek, halottnak. Vittem a sárga
rózsát új halottnak és újszülöttnek. Vittem halálnak és szülőanyának. Annak, aki megszült,
annak, aki meghalt. Annak, aki most-gyász, annak, aki a most megszületett sírás. Aki
halott-sírás, vagy újszülött-sírás. Vittem asztalra, sírra, temetőkbe, rátettem a szülés-véres
lepedőkre, rátettem a halál-véres lepedőkre. Vizelet, ürülék, vér a gyűrt fehérben, gyönyörű
emberszenny a habosra fölgyűrt, verejték-keresztes, véres test-lenyomatos, vérző ember-kereszt
viaszkönny-vízjeles gyűrt halálvászon-fehéren, életvászon-fehéren. Valamit tenni kell. Sose
pihenni. Mindíg tenni, sose pihenni. Most tél van. Tél. Lázsötét, embersötét, viasz-sötét,
ezüstsötét, gyulladás-sötét, ponthalmaz-sötét, ugatás-sötét, kagylós szénlegyező-sötét,
madárszemek híg kristálynéma belső sötétje, testbelső-sötét, madártestben forró tojásfürtök
nedves sötétje, anyagbelső-sötét, embertest-belső sötét, állattest-belső sötét, az emlősök
sötétség-belseje, a kő sötét befelé-gyökerei, a szervetlen anyag sötét mosolya, a biológiai
lét benti sötétje, óceánsötét az emlékezetben, növénysötét a kezdetekben, halak sötét
úszóhólyag-tojása a haltest-bíboréjben, az áramló, s kristályos sötét a növényben. Nappal-sötét.
A fagyott sárga rózsabimbók grízbőrű sárga növényi tollakból összegyúrt szivek. Sárga lisztbőrű
domború növénytollakból kúpossá hajtogatott szivek a fagyott rózsabimbók. A fagyott sárga
rózsabimbók, mint megfagyott, szétrepedt tyúktojások, csúcsos hártyaselyem-golyók lila
száron, villog a fagyott sárgája szemfehérje, ezüstmoha ráspoly-rácsgörbületkosár a megfagyott
szilánkos tojásfehérje. Barna veréb törli sárga csőrét a fekete faágon, kúpos csőre, mint egy
viaszos sárga rózsatüske. Most tél van, emberáldozat, összevissza néma halál-piszkozat.
Fagyott sárga rózsabimbók a rózsaszáron. A sárga elfeketedik, a zöld barnára feketűl, a
lila, mint megfagyott deres marhamáj, szarvastüdő, dámgége, dérzsíros dermedt szarvas-
zsigerek. A fagyott sárga rózsabimbó, mint szétrepedt, megfagyott tyúktojás lila
tüske-száron, a megfagyott sárgája, a megfagyott fehérje, mint halott nyitott viaszállat-
szájában nyelv és fogak. Fölhajló édes barna rothadás-kehelyárny, nyálból halál-zománc
fogak. Halott lovak vicsorgó sárga fogsora. A lovak ínye bordás lila keselyű-kalap,
fekete bálnakutyák a fölgyűrődő szőrös szájcimpák, a habos fekete röhögés-taréjok.
A fagyott sárga rózsabimbókon némi hócukor. Fagyott füvek, fagyott pórusos növényi módszerek,
fagyott növényi ékszerek. Szőrös növényi ékszerek fagyottan. A feketefoltos, gyűrt, fagyott
zöld rózsalevelek olvadt hóportól könnyesek és ráfagyott a hideg tiszta könny a rózsalevelekre,
mintha olvadt üveget öntött volna a fenyőfa-alakú hát-vályúkra, bőrcsatornákra,
a pihetoll-alakú, lúdtollcsontváz-alakú vékony és vastaghas-erekre, homorú hasfal-
erezetre ez a nap. Csipkés fehér kristályszerkezet-hósziget kristály-sebek, fagyott,
átlátszó könny-eres gyűlöletviasz-stigmák a csillogó száraz jégvonal-halmaz, uszonytű-
jéglemez-szivacskupac a fagyott sárga rózsabimbókon. Növény-erők, halál-lepedők, gyűrt
halotti álmok, jégtű-lécekből halmazos számjelek kazla a rózsasebek sárga csontjain.
Most tél van és nappal-éjszaka, láng-sötét, epe-sötét, máj-sötét, hullák beleiben
fagyott bélsár sötétje, sárga sötét és feketén fehér és fehér sötét, szemgolyó csarnokvíz-sötétje.
És még mindíg jönnek a rózsabimbók. Jönnek borzalmasan és gyönyörűen, mint a sárga
hódítás. Jönnek, mint az égő venyigéből a láng irgalmatlan tiszta csomói, jönnek mint
szilárd vízhólyagbuborékok az égő nedves fa szétrepedt rostos bőréből kiszületve, mint
parázslani kezdő gőzölgő növényvaginák Krisztus-sebeiből kihólyagzó vízgombák,
jönnek mint a sárga elmebetegek, piros fejű bolondok, akik némán, vagy vinnyogva
kidugják fejüket az elmegyógyintézeti ablakok vaslevelű kockás vasrács-függönyén.
Kidugják fejüket, mint a tengermélyi szivacs-szikla szűk odu-likacsaiból a ragadozó
murénák. Jönnek a rózsák, a ragadozó rózsák, a tűfogsorú rózsák, a megszálló rózsák, a hódító
rózsák, a leigázó rózsák, a barbár rózsák, a cápa-gyomrú rózsák, a keselyű-fejű rózsák, a világlét-
belsejű rózsák, a párduc-torkú rózsák, a leopárd-szagú rózsák, a tolongó sárga vakok, a
halállal halhatatlanok, halottak sárga könnyei, keresztfa-Jézus véres sárga vizeletcsöppjei
az előbőrtelen lila pattanásos makk lándzsás sisaklékjéből kicsöpögve. Holnap is temetni megyek.
Rózsák, sárga rózsák: megváltó húgycsöppek, véres vizeletcsöppek, Krisztus-vesén átszűrt véres
sárga öröklét-vízcsöppek a meredt halott vesszőből buggyanva kifolyva lassan, sárga véres,
cukorcsöppek és méregcsöppek, a Megváltó Test virágai, rózsák, a jézusi húgyhólyag-hártyatojás
vizeletvirágai, amelyek kicsöpögnek a petyhüdt ágyéktesten, zsír, homok, fehérje, cukorszerkezetű
forró könnyek, vessző-könnyek, bennetek minden kiszűrt méreg, minden halandóság kiszűrt halála,
amit a Megváltó Máj méregtelenít, a Megváltó Vese dolgozva kiszűr, rózsák, selyemcsöppek, halálok.
Tolonganak, tolúlnak, tömődnek, gyűrődnek, hegyeződnek, lassított úszással erjedve kilövődnek
a vékony rózsaszárak megrepedt lila bőréből magányos csomókban egymás fölött körben
a felszínre születve. Egymás fölött és egymás alatt körben pontok, szívhegyek, szívcsúcsok, selyemdudorok.
Hány rózsa van egy rózsaszárban? Hol van a rózsa a rózsaszárban? Mennyi a rózsa egy rózsaszárban?
Hol van a zöld küldés? Hol van a rózsa-akarat? A rózsa-gének küldetés-reménye merre van?
Bent a növényhomályban, a sejtek, molekulák, atomok, atomszerkezetek mélyén lapuló
végtelen feszültség-terek, vonzás-szigetek, taszítás-apályok, elektromos ragacs-képzetek,
mágneses térgörbületek, hártyával-leválasztott membrános végzetek magány-szívében, a boldog
megvalósítás-képletek teremtett és örökölt összetett jelenében, növényi számtanában, feszültség-
erőcsomagok, rezzenéstelen fagyott folyékony mozgás-csomók derengő csöndsziget önismeretében?
Mert tavasztól őszig törtem, vágtam a rózsát a rózsabokrok ágairól, szalamandrafoltos
vászon-bőr munkáskesztyűben törtem, tömzsi rovarrágószerv-metszőollóval levágtam.
S azóta mindig jönnek, születnek, mint égő sárga gyertyából lecsöpögő könnyek, jönnek a sárga rózsák!
És selymük, mint a szerelmes tiszta csók és jönnek, mint tolongó hódítók a sárga rózsák!
Hány rózsa van egy rózsaszárban? Hol van a rózsa a rózsaszárban? Mennyi a rózsa a rózsaszárban?
Szüli a lila rózsaszár, a bőrözött egyszerű növényi szabály a sárga rózsakezdetet, a félig
kint, félig bent pontosan megtervezett, befejezett rózsa-gondolatot, mint másodpercenként
az életet a teljes szívverés. Küldi a pontos belső erő-rácsozat, a ketyegő nedv-nyomás,
a növényi rózsafolyadék-keringés, a sercegő, sziszegő, kopogó suhogó, finoman áramló
létfolyadék-fölfelé-folyás, a kimagasodás, fölfelé-taszítás, dühöngő, boldog, erőszakos
növényi ellengravitáció újra, meg újra a sárga rózsát, mint Isten létét bizonyító boldog önmagával.
Most tél van. És mikor és miért az abbahagyás, elapadás, a rózsalét-szünet, éj-idő?
Tüskés lila szárakon, vérhálótüskés lila szárakon vékony piros nyakak, pillér-oszlopok.
S négykarmú zöldfekete, görbe, száraz bársonyhorgonyok ragacsos köldökéből nőnek ki
a csúcsos sárga hártyahajtogatás-szivek, s a vékony piros szárak könyök-bütykeiből,
mint apró tyúkszemek: vörös rügy-kezdetek, sárga selymet okádva buggyantó megrepedt
szívcsúcsok, szűzhártyás szűzlány-hüvelyek, s a körben súrűn fekete tüskeszőrös bőr
alatt, a lila héj alatt a terepasztalszerűen kidudorodó rügy-rajzolat, mintha repülőről
fényképeznéd a zöld fűkalászos földet, s látnád a föld alatt az ősi várakat, ősi temetőket.
Most tél van. Szárnyas tollkesztyűk: feketefoltos hosszú szarkák, szárnyas horgony-árnyak:
fekete varjak forognak és lobognak a szürkehályog-levegőben. A csönd
szürkehályogos szemgolyó. Tél van. Holnap újra temetni megyek. És kinöveszti minden belső
rácsozat, tüdőszín ágkönyök, lila pálca, vörös bőrbe öntött vonal a megszülető halálokat.
Megtöltve halottak szemeivel! Létem betöltve halott-szemekkel, mint dióval a zsák.
Mint halottakkal egy elfelejtett ország. A halottszemek, mint száraz csigaházak. A halottszemek,
mint esős csigaházak, amelyekből kocsonyásan kifolyik az olvadó halott csiga. A halottszemek,
mint ősföldkori csigaházak kőben, kőfalban, kőbányában. A semmi virágai: halottszemek!
S bennem összevissza rendben vonalak, nyúlások, rácsok, görbe-egyenes ferdék, tőből-
hárompilléres karcsú csontok szülik a rózsát, mintha száj szilárd selyemfüstöt okádna.
Sárga selyemhártya-szivek buggyannak ki végzetemből, halottak szemei! Sárga rózsák!
S a halottak mosolya, mint a sárga bajusz. A halottak mosolya: viasz csigaház, gyűrűs
viasz-csigakürt. A halottak rózsaviasz-mosolya, mint tengeri imbolygó viaszrózsa-állat,
csápkoszorús bizsergő alázat, viaszkacs hajszőrzettel borzongó szájkoponya vígasz-varázs.
Gyerekek fehér krétarajz bajusz-arca piros házfalon, kék téglakerítésen, kígyósziszegés.
S halottak kezei hullnak bennem, mint a lomb. Sárga lombhullás bennem, sárga:
megkristályosodott halottkezek, mint őszi lomblevelek hullnak, pörögnek, szárazon lezörögnek,
lobbanó, alá-örvénylő halott lepkék az egymásra hulló sárga halottkezek. Halottak kezeiből
bennem száraz őszi avar, hulló halottkezek, hulló sárga csillagok, hulló sárga halottkezek: őszi levelek.
És halottak szempillaszőre hull, mint a hó szívemben. Így élek: gyűjtöm a halált a szenvedélynek.
Ez már az éj! Szikrázó magány-koszorúk az éjszakában. Ez nem karácsonyi-ének. Ez ember-ének.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]