| Már nincs napom nélkületek, nappalom nincs nélkületek, éjszakám nélkületek nincs már. |
| Már nincs időm nélkületek, a nincs-idő nélkületek sírba-ásott megrozsdásodott karóra, |
| hullapenészes, hulla-enyves zsebóra a halál mellényzsebében, a halál csöpp nadrágzseb- |
| puttonyában, halálba-alvadt idő, halálrozsdás árnytalan időszerkezet habzsíros csipkés |
| csontvázmedencén a koporsóban. Már nincs napom nélkületek, se nappalom, se éjszakám, |
| se hajnalom, se alkonyom, se alvásom, se ébredésem, reményem a jobban, tevékenységem a dologban. |
| S ha rátok gondolok sem rátok gondolok, s rátok gondolok, ha nem gondolok rátok. |
| Mióta meghaltatok föl-fölmerültök a redősen rengő magányból, mint megszülető vulkánsziget |
| a renyhe fényszáraz óceánból, kilő a sistergő izzó tűzgyűrű-kúpszáj a robajló roppant |
| vízedényből, mint egy parázsló halfej tűzkerék szájkarikája, forr, bugyborog, habzik, füstöl |
| a lágy ősanyag, kövér zöld gőzlemezekben és vörös parázslapokban lecsúszik eleven halotti |
| arcotokról, újszülött vulkánkúp-fejetekről a megfoghatatlan puha elemi anyag, megfőve |
| bálnák, cetek, polipok, delfinek, ráják, fűrészhalak, szépiák, tintahalak halotti hajatokban. |
| Kijöttök a renyhe, nyálas, pókszáraz őszből, mint egy fényrosta páraházból, aranycserép-mezőből, |
| visszajöttök a zöldrácsozat, arany-kereszthullás nyárból, mint a föld mosolya a rácsosra száradó |
| sárból, ahogy kijön a cserepesre repedezett földből a pajzshátú piros, fekete címermintás, sárga |
| hártyaél-szalaggal beszegett páncélú temetőbogár, ahogy kinő a hajszál a koponyabőrből, ahogy kinő |
| az orrcsont a koponyából. Visszajöttök a szívvel-elrothadt szabályból és itt vagytok velem. |
| Itt vagytok szabálytalanok, itt vagy szabálytalan rend, megdöglött ősgyík-világóra, kifosztott történelem. |
| Itt van a három hit elásva! Itt van a három sír föltámadása! Itt történik, hogy senkise lássa: |
| a halott asszony méhkaparása. Hogy mindenki lássa: a halott asszony méhkaparása. Halotti küret. |
| A halottból most kaparják ki az élőt. A halottból most kaparják ki az életet. Fekszik a halott |
| egy hosszú konyhaasztalon, fekszik hanyatt a halott, derékig meztelenűl, fekszik egy viaszvásznas |
| konyhaasztalon, szoknyája válláig fölgyűrve, mint a szerelemben. Fekszik hanyatt a halott, |
| lábai a térdpontban combokkal, lábszárakkal fölhúzva, mint az ugróvillás-lábú |
| zöld sáskának, szétdőlt combjai közt vérző tűzkapú hüvelyében hüvelytágító hosszú |
| hengeres fémcsövek. A szerelemút, szülőút cimpái, lebenyei, gyűrűs és csigás barna szőrei úgy |
| tapadnak a fémhenger körfalára, mint nagy bozont-bajszú, májfoltos, szeplős férfiszáj a |
| réztrombitára, az ánuszlukból epeszín savó csurog. A halott asszony mosolyog. Így vetélnek |
| el a csillagok! A kitágított könnyű test alatt fehér zománcvödör a vérpettyes konyhakövön. |
| A kaparókanál, mint egy hosszú karmesterpálca. És cigarettázik az orvos, dolgozva, meg állva, |
| redős ajakbőrére ég az izzásban-megtörpült, hengeres hamu-szarvú cigaretta, bőrfoszlányok |
| és égés-sebek, parázs-csók nyálcafat-köpetek. Hosszú vesetálban csiralényfoszladék, |
| mirigykaparék, gyűrt nyálkahártyarongy, kásás emberszilánk, sárga vizelet, aranyláng. |
| S fölkel a halott, combjai közé vattát tesz, fölkel és bugyit húz, fölkel a halott, s gyalog hazamegy. |
| Hazamegy, mint egy kikapart bárányfelhő. Hazamegy, mint akit megöltek, hogy éljen. A halott. |
| Szöglet-csigás barna, márvány-fogsorú lépcsőház-settenkedés. Portábla-ablak sárga rezgés- |
| téglákat sóhajt a golyószóró-sebhelyes varangycafat falra. Átvérzett-szoknyájú apró |
| halott-tipegés vérszapora október-ködben. Galambörvénylés szocializmus-óra. 1950. |
| Kijött belőlem a halott. A halottból kijöttem. Egymásból oldódtunk könnyű és tömény |
| külön anyaggá, mint fényből az árny, árnyból a fény. S múlásom halotti edénye a halott |
| kikapart méhe. A merengés barlangfénye. Az irgalom szomja, éhe. Nem tudta elvenni, amit adott! |
| S úgy élek a másik halottal: előttem többezerméteres narancsszínű szakadékfal, s a szikla- |
| szakadék rideg földköpenyránc-tövében hömpölyögve, kásásan, üvegesen zuhogó, pikkelyes, |
| páncélos dübörgéssel tekergő feketén habzó fekete folyó, mint egy elhízott gyönyörű mintás piton, |
| s a narancsszínű sziklalap-kéve közepén egy kopasz szikla-lukból úgy áll ki a halott feje, |
| mint csipkés sárkancsó-fészekből, a sárcsipke-madárkancsó fészekből a fészekbe-dagadó |
| madár-anya feje. Az ezüst férfi-fej, a sárga férfi-arc. És szikrázik és villog, |
| mint az ezüstnyárfa-levél, mint egy kampósbot ezüstagár-feje, mint foncsorral leöntött |
| sótömb, mint oroszlán-mancsú ezüst koporsóláb, mint holdfény a sas-arcú jegenyén. |
| Megsímogatom a sárga halott-arcot, megsímogatom a halott sárga arcát, mint egy sárgaselyem |
| koporsóvánkost, mintha pókhasú aranyhalat símogatnék vízben, mint vöröslila cseresznyefatörzs |
| sárgán átderengő mézgaszakállas mézgavagináját. Mint sebhelyes gyantacsurgást ezüst-varánuszbőr |
| fenyőfatörzsön. S a halott mosolyog, s a halott szilárd szemével int nekem, s a halottat |
| szájamból etetem, szájamból szájába köpve a nyálammal megemésztett jelenkorokat, |
| világokat, mindenség-falatokat, ahogy a madár-férj a madár-asszony csőrébe tömködi lebegve |
| a tücsköt, férget, hernyót, gilisztát, pondrót, bogarat. Jóllakik világgal a halott. A sárga |
| halott, a szikla-erszénybe gyömöszölt halott éhen nem marad. Nem hagyom éhezni a |
| halottat! Megetetem, megitatom. Szájammal etetem, szájammal itatom. Megsimogatom az |
| eleven sárga halottfejet a hánytorgó habzó fekete dübörgés fölött a levegőben állva, |
| s földrészek mozdulnak sárga mosolyában, mosolya eltolódó földlemezek csúcsos gyűrődése, |
| horpadt taréjlása. S egyszer majd fölszabadítom a halottat, szikla-magzathólyagából kiszabadítom, |
| kíváncsi sárga arca mellett lebegve az ősnyálzás habzó fekete dübörgése fölött: jobb |
| mutatóujjam hegyével bal halántékát érintve odaragasztom életemhez, mint mágnesvas |
| gombostűt, fémtárgyat testéhez tapaszt, s mágnes-szívásommal kiszívom a halottat emésztő |
| csönd-üregéből, ahogy az anyából a magzatot vákuum-pumpával kiszívják, |
| s mutatóujjam hegyéhez forrasztott halántékán húzva őt elszállok vele a fölfúvódott |
| anyaglét egy más térszigetére, s ámulni egy könyvre ültetem, mint zöld fűkalász zöld |
| hegyes tűlegyező-szentségtartójára ezüstös aranylepkét. S a megváltás vére és teste a zöld |
| növényi kristálytűcsokor-hajladozásban. Lepkesúlytól lepke-szélben imbolyog a zöld |
| tűkristály-pajzs növényi kobra, zöld csigolyái szárnyas másodpercek, zöld cérnával erezve. |
| S a harmadik halott fröccsöt iszik. Kajla szürke nyúlszőrkalapban a kocsmapultnak dőlve áll |
| a harmadik halott, fekete nagykabátban. A sárgaréz-kocsmapulton könyököl, s a fekete hosszú |
| nagykabát alól a földre lóg, s a mocskos kövön szétterül, mint egy selyem-muszlin menyasszonyi |
| fátyol: két recés hártyaszárnya. Mert tevenyakú zöld fátyolka a harmadik halott, tevenyakú |
| zöld fátyolka fekete nagykabátban, szürke nyúlszőrkalapban, s a zöld széles, zöld hosszú |
| legyezős fátyoltollak a kövön szétomolva hosszan kilógnak télikabátja alól, s a zöld |
| szitaszárnyak szétlombozott hártyasíkjaiban, mint zöld drótból kötött kemény háló: az erezet. |
| És megy a halott a hóesésben, megy az autóbuszok, a villamosok, az autók, taxik |
| között a gyáva hóesésben, s fekete nagykabátja alól hosszan kilógó szitás hártyaszárnyait |
| húzza a hóban, mint előre-fölcsinált menyasszony a menyasszonyi fátylat, úgy söpri |
| a havat, mint az utcaseprő, mossa a havat, mint fölmosóronggyal, kövér aktatáskája |
| szinte földig ér, nehéz aktatáskája a hóba lóg, mint a kos fekete herezacskója. |
| Megy a sárga csíkozásban, megy a kék csíkozásban, megy a fénytégla-világító mélyhalúszásban. |
| Megy hogy hozzám ő is hazaérjen. Szürke nyúlszőrkalapján hócsillagokból mirtuszkoszorú. |
| S a szines neonrácsozásban megáll a hiányos árva hóhullásban, tömött táskáját a hóra |
| teszi, s egy lila gödörből meztelen halott apját emeli ki, kiveszi a lila nyálból a |
| sárga meztelen halottat, s egy négy-fanyelű üvegládába teszi. Üvegládába. Levegő- |
| szarkofágba, mint öreg bajszos etruszk katonát. Mint malterosláda: az üvegláda. |
| Halott emeli a halottat. Halott a halottat téllel beüvegezi. Élőn nevet az élő. |
| Halott nevet a halotton. Halott nevet a halottal. A meztelen apa vörös mellkasa, |
| mint üvegdobozban kiboncolt marhatüdő. És halott a halott. Halott a fiú, halott az apa. |
| Halottak! Halottak! Halottak! Megvalósúlt halottak! Akik valaha voltatok, s akartatok |
| lenni, s akik már mások se vagytok, csak halottak, temetetlenek, vagy eltemetettek, |
| megöltek, kivégzettek, lekaszaboltak, meggyilkoltak, megfulladtak, halálba-rohadtak, |
| éhség-halottak és szomjúság-halottak, jeltelen sírok, tömegsírok, cifra és gőgös gazdag |
| temetők halottai, homoksírok és kődomb-sírok rothadozói, hamuvá égetett halálok! |
| Már nincs napom nélkületek, nappalom nincs nélkületek, éjszakám nélkületek nincs már. |
| Hatalmam kiszívja fényetek, emberlényetek a földből, a csöndből, mert az én erős |
| emberszerelmem a ti túlvilágotok. Ragyogjatok. Az én szívemben nincs a túlvilágnak pokla! |
| De ha kihal a Föld, ki fog az ember-nincs éjszakában gondolni az emberiségre, a halottra? |
|