| Ma még verset írok, holnap talán már nem írok verset, mert halott leszek. Lábam jobb |
| nagyujján, vagy bal bokámon spárgával kötött dögcédula. A sárga borostyánkampón, a lila |
| timsó-ágon. Dróthurokkal, cérnahurokkal. Mint a Petőfi Múzeum poros mellszobrainak eres |
| bronz-nyakán, eres gipsz-nyakán, a ködsárga gipsz-halotti maszkok hernyóredős, seb- |
| varratos szájréseibe fűzve. Zihál az emfizémás ősz, arany-zihálás, páraszita üvegszuszogás. |
| Zölden zihálnak az emfizémás lombok, lomhán lüktetve szuszog a rostásan áttört lomha |
| ragyogás, zihál a nehéz növényi tüdőtágulás, a fény tömény tüdővizenyője (emphysema pulmonum), |
| az árnyszüret előkészület hólyagos emfizémája (emphysema vesiculare) a kopasz holnapot |
| zihálja. A meztelen holnapot. A fehér holnapot. A fekete holnapot. A halál-holnapot. A halottak |
| holnapja napot. A Kedd szemhéja a gömbölyű kékre húzva. Az ólomszivacs-salak |
| lila lávagyürke-árok szemhéjráncok apokrif vályúiban aranyizzadmány-zománcok. |
| Bizsergő pontos hegyes jegenyék a Kedd szemhéjának zöld szempillaszőrei. Dagadtkék vizenyőhólyag- |
| feszültség a Kedd domború redőzuhatag szemhéja alatt. Sárga és szürke és álomzöld, |
| ezüstzöld, feketebarna, pettyes, vonalas, lemezes, lepkés, leveles árnyak egymást meszelve, |
| egymást vízszintesen nyesve, vagdosva, metszve járnak a lapos, rácsos arany-tényeken, |
| anyagon, tárgyakon, lényeken, egymást nyiszálja az anyag árnya, s az anyag magánya, természet |
| sóhajt a természeten, anyag az anyagot csodálja, egymással párzik az anyagbőség, anyagfüst, |
| anyagihlet, anyag-gyász, anyagmerengés, anyag-lehetőség. Az anyag az anyagnak sorsa most. |
| Halotti ingemet most szövik, halotti ingemet hogy fölvegyem, halotti ingemet még halálom előtt! |
| Méregbe mártva az az ing, epesársárga az az ing, vászna villogó epefesték, halotti ingem |
| aranya sárga, mint epehólyag-gyulladásos írisze, szivárványhártya-csillogása, mint gyulladt |
| epebeteg fülcimpája, arcbőre, mosolya, homloka, halántéka, keze. Mint a kézujjak |
| sárga szikrabőre. Mérgezett aranyingem az ősz szilánkos, száraz kristályszikláira dobva. |
| Mint egy gyermekre, úgy nézek a titokra. S a titok, mint gyermek, könnyes szemekkel visszanéz, |
| zokog, mert megütötte magát, s gyógyító csókomat kérni nyújtja lila mákszirom-foltos |
| kisujja hegyét. Európa ez, s körötte a világ. Körötte földrészek és tengerek, körötte |
| folyékony anyagszigetek és szilárd anyagszigetek, fölötte és körötte szennyezett, kék réteges |
| ősiség. Alatta Földgolyó-szívverés. Alatta a Föld szive lüktet. Ki menti meg halandó, hulló |
| életünket? A szomszéd kertben ötéves kisfiú játszik, szőkesége a gazfűből szinte |
| ki se látszik, fekete műanyag-géppisztollyal lő a kotkodáló barna ezüstpettyes tyúkra. |
| Fut a tyúk barnán, ezüstpettyesen, s a sárga mirigyparázs-liliom testnyílásából félig kiálló |
| véres tojás, mint sárga szemhéjak közt véres szemgolyó, mint bolyhos angóranyúl piros szeme. |
| Tömény fehér, hosszú, göndören foszló, pihés füstfodrokkal lazán ritkulva oszló legyező- |
| egyenes páravonalat húz egy katonai repülőgép az égen, mint halott agy EEG-egyenesét |
| a gépceruza a szalagpapíron. Míg versemet írom. Míg versemet írom: háborúk, terrorok, |
| puccsok, forradalmak, hadgyakorlatok, rendszer-szupernovakollapszusok, ellenforradalmak, |
| öldöklések, kínzások, korbácsolások, rohadt riadalmak, nukleáris siralmak, míg |
| versemet írom. S az űrben hány gépdarázs nyüzsög? Cellás tükörrózsa-szemei vers-szivemre |
| néznek. Ikrás darázskristály-szemcsegömb darázs-szeme a Földgolyót szagolja gyűrűzve |
| körülötte. Úgy szimatol, mint egy eleven puha állat a steril gépszerkezet-állatutánzat. |
| Ne higgyétek, hogy kifogytam a nyárból! Ne higgyétek, hogy félek a négydimenziós csillagháló éjtől! |
| Úgy élek én itt, hogy mindig azt hiszem, egyszer rámlőnek a sötétből, hangtompítós |
| fegyverrel, vagy infravörös távcső-célzójú puskával, egy fa mögűl, egy kapualjból, egy csúcsosan-nyitott |
| ablakból, egy árnybarlang barna szivéből, egy kiemelt tetőcserép légyszemcella-gödréből, s úgy |
| zuhanok a kőre, vagy a földre, arccal, háttal, vagy oldalt összedőlve, hogy a dörrenést se |
| hallom, a torkolattüzet se látom, homlokomon luk, szivemen luk, hátamon luk, és a |
| véremmel összemocskolt nyúlós sötéten zárt hold-kérdőjelek, világiszony csillag-sóhajok! |
| Én úgy élek itt, hogy mégis elhiszem: valamit akart a Lét velem, s az a fontos ami a halál előtt van! |
| S azt teszem, amit kimondanom kellett, tudom: halálomig ember ezért vagyok! |
| S nincs nagyobb jutalmam nekem, mint édes nyálad íze, emlőid tejíze a számban! |
|