| Puha viasz-szűrőkön ólom csorog át. Párolgó forró ólom. Merev viasz-szűrőlapokon |
| merev viasz-szűrőlapok. Sárga viasz-szűrőlapok folynak mereven sárga viasz-szűrőlapokra. |
| Holdrács holdrácsra nehezűl. Véres a sötét, mint aki szül. Árnytalan árnyak. A sötétben árny |
| alig van. Nehéz sugárzó páravonalak. Könnyű szivárgó párapontok. A szoba kockás aranyszivacs. |
| A szoba izzó szűrőlap-lemezkocka. A szoba puha korommal töltött higanydoboz. A szoba |
| lila timsókristály-tégla. A szoba indigóhártya-repedés. A szoba keserű száraz szalmakocka. A |
| szoba ködtrágya-sejtelemlüktetés. Árnyak árnya árnytalanság. Fényrács-metszeteken fényrács- |
| metszetek keresztben, szitásan, függőlegesen, laposan, összevissza. A sötétség, mint egy aranyozott |
| selyemharisnya. A fény aranydrót-árnyai sejtes fonott vak hengerekben. Mint napfénydróthengerek |
| lassan gomolygó tengerekben. Aranypikkely-örvényalak függőlegesen forgó titánhalak. Mint |
| az ámulat nyöszörgő rácsragyogása odakint. Mint a hódolat olvadt szitaláng-bolyongása |
| idebent. Mint a tengervíz folyékony kristálylomb-gyökércsavarodása odalent. Aludni kéne már. Nem |
| tudok. Ötven éve nem tudok aludni. Aludni kellene. Nem tudok. Anyám is azt mondta: hetven éve |
| nem alszik. Pedig láttam, hogy alszik. Aludni kellene. Nem tudok. Anyám azt mondta: hetven éve |
| nem alszik. Te alszol önmagad mosolyában. Alszol: emlőkig fölgyűrt hálóingben. Lilaselyem |
| hálóinged forró emlőid alatt, forró hátad közepén, mint gyűrt sziromabroncs. Síma, nyirkos, |
| sötétség-selyemlángú rózsakoszorú. Alszol kinyílva, mint a lomb. Alszol, kinyílva, mint szüléskor. |
| Alszol, szétnyílva, mint egy bolyhos csengő. Alszol, kinyitott pára-esernyő. Alszol, szétnyílva, mint |
| a gőzölgő föld. Alszol, mint a csillagnyálas friss szántás tavasz-éjen. Alszol, mint a hold sárga |
| tócsa-nyála árnygödör-szenvedélyben. Alszol, mint fészekben a holdpermet tojás. Alszol, |
| árnyas búzakéve-kereszt Augusztus tejútkocsonya-ősgyíkszájában. Alszol, mint kéve-keresztes |
| augusztus-éji tarló. Alszol, mint nyáréjszakai csillagbóbitás kukoricás. Alszol, mint fölvágott |
| mazsolás fonott-kalács. Alszol, mint éjszakai tóvízben bizsergő nyárfalomb-árnyék. |
| Alszol, mint barna nehéz nádbojtban a csillag. Alszol, mint egy befüggönyözött angyaltestű |
| ablak. Alszol, mint elfújt templomi gyertya Krisztus lábfejére ragasztva. Alszol, mint a |
| megmaradás bizalma és haszna. Alszol, mint szőlőfürt kristálytálon, kristálypohárban fehér |
| bor. Alszol, mint forró szélre fektetett rafia-zászló. Alszol, mint Krisztus vér-arcú csütörtökén |
| Szent Péter apostol. Alszol, mint gyémántos levelibéka sárgabarackfalevél zöld érsöprű hasára |
| ragadva holdfényben. Alszol, mint a nehéz könnyhártyacsillogás állva alvó ló ködarany szemében. |
| Alszol, mint egy virágos friss szénakazal. Alszol, mint a meleg hóesés. Alszol, mint fekete |
| márvány-férfiszobron arany-kitüntetés. Alszol, mint doboz-homályban aranypénz. Alszol, mint |
| egy csésze ikrás méz. Alszol, mint hegedűben a zene, mint hegedűhúrokban Beethoven |
| és Mozart. és Bartók Béla hegedűversenye. Alszol, mint a fehér egyszerűség a bonyolúlt tarka homályban. |
| Alszol mellettem az ágyban. Alszol mellettem a sötétben. Szuszogva, pihegve, gyöngyözve, |
| nyögve, sóhajtva, remegve, forogva, szerelemre-nyílt combokkal, a paplant combjaid |
| közé gyűrve, aztán kigöngyölődve a pehelyzászló-paplantölcsérből, szőke hajad arcomra |
| öntve, mint vödör árvalányhajat, kezeid vesszőmre hintve, lábszárad combjaim közé döfve. |
| S én forgolódom, mint aki most készül születni. Forgolódom gyűrött, izzadt ágyamon, mint |
| aki most készül a lucskos véres asszonyhüvelyből a fénylő felvilágra véresen kiforogni. |
| Aludni kellene! Meg kéne születni! S lucskos szögletes-kérdőjel testemmel hőszáraz gömbölyű |
| kérdőjel testedre tapadok, izzó lávaszalag testem hőtiszta lávalomb testedre tapasztom, |
| hasad fogom és melled fogom, s magányos ujjaim bozontos boldog ágyékszőröd között |
| a mézes szirmokat keresve bolyongnak. Ó, érintő éjszakák! Ó, érintő éjszakák! Alvó |
| tested kőtálban! Alvó testedből folyékony sűrű kőkorong nő ki sugárzó sötét reménnyel, |
| mint napraforgó csipkés sárga szirmai, mintha testedből körben kinőtt szirmok izzó |
| kőárnyék-koporsójában feküdnél! Hő-lemezek, hő-vonalak, hő-pillérek, hő-ágak, |
| hő-oszlopok, hő-rudak, hő-rácsrendszerek halcsontváz-szövevénye, hő-huzalok forró |
| televénye kapcsolja alvó testedhez virrasztó verejték-testemet! Ó, érintő éjszakák! Álmodban |
| heréim megfogod, s mint hőkesztyűben izzadt égitestek testem törvénye hőpáfrány-kezedben. |
| Ó, érintő éjszakák! Megtartó éjszakáim! Hőrácsok, hőhorgok, hőhorgonyok kapcsolják össze |
| a virrasztást, s az álmot, hőrácsaidhoz ragasztva engem Hőmágnes-Asszony: őrzöl, hisz magadra |
| vonsz engem, hogy megvirradjak és meg ne haljak, testedből kisugárzó hőháló őrzés-nyugalmad |
| testembe nő és rácsszoborként átfog, s húsomba ég, hogy nincs elég világ-ok, hogy meg ne maradjak! |
| S ha gyűrötten, derengve megfordulok, s csak hőtömb fargolyóink érnek össze izzó, sugárzó |
| pont-érintéssel, ez a kettős találkozás-hőpont a virrasztó éjszakában úgy lebegtet engem, mint |
| vér-áldás köldökzsinóron a magzat lebeg a méhburok magzatvizében! Mert gömbölyű, forró farhúsod |
| izzó hőpontja, a találkozás-hőpont megmaradásom köldökzsinórja, s testedből kinőtt |
| hőburok-magzathólyagod sorsában nehéz férfi-szívverésem! Ó, érintő éjszakák! Megtartó |
| Éjszakáim! Ó, érintő éjszakák! Megtartó éjszakáim! Tegnap, mikor a zöld cserépkályha vasajtaját |
| kinyitottam: halott verebet találtam a tűz-szekrény hamujában. Kis koszos halott verebet hanyatt. |
| Nyitott szemén hamuporhártya. Csöpp sárga-karmos lábai hipermangánkristályhorgok. Rozsdacirombolyhos |
| mocskos kőpehely-tollain a hamu, mint foszló hajcsillag-tengeripálma, nikkelpapírrá olvadt |
| tengeri csillag. Hogy került a veréb a cserépkályhába? A kéménybe repült, s ott halt meg éhen a |
| négyzetes hosszú koromcső kéményben, s halottan aztán a kályhába zuhant. Eltévedt |
| mocskos szarevő kis angyal a pokolba. Hány percig, hány óráig, hány napig lebeghetett csipogva, sírva, |
| csivitelve, sikongva a fekete csőbelső szurokszagú hengerüregében, verdesve, mint egy piszkos |
| tiszta szív, csapódva jobbra, balra, arccal körűl a korom fekete mohafalának, lebegve, |
| föl-le, le-föl, mint gyermekkorunkban ujjunkon piros spárgán ahogy föl-le szállt a |
| fakorong golyó: a jojó? Míg éhségben meghalt és szívbénulásban, madárszív-infarktusban, |
| s a koromcső szúrós csöndoszlopában lefelé hullva, mint ágtól-lelökött kristályos |
| őszi falevél: a tűz-szekrény halott hamujába hullt, az elégett fa ezüstpor-halálába |
| pottyant, hisz elejtette a levegő-ág a szívbénulásos halott levelet. A verebet. Ó, |
| érintő éjszakák! Megtartó éjszakáim! Mikor ölnek meg engem? És ki öl meg engem? |
| Franz Kafka ott állt a prágai zsidó-temetőben, húsz fokos hideg volt és kék tiszta |
| ásványi szél, s az egymásra-dőlt, egymásra-hajlott, egymásra-torlódott pirosmárvány zsidó sírkövek, |
| mint egy megkövesedett gigászi ős-szaurusz taréjlevelei, taréjpikkelyei, fölborzolt, |
| mohos testpikkely-kaktuszlevelei. S a kis bronz-Szent György tekergő bronzsárkány |
| tátott szájába döfi bronz-dárdáját. Ördögh Szilveszter lila volt, mint egy bogáncs |
| lila tüskeszőr-makk virága, és úgy ment, szinte fújta a szél, mint egy szelet lila gyűrt |
| iskoláspapírost. És nem találtam meg Jiri Wolker sírját. Mert nincs Prágában Jiri Wolker |
| sírja. Aki pontosan olyan volt, mint tüdőbajos apám. És Franz Kafka szemei, mint |
| alvadtvér-tálon forró arannyal leöntött fekete rózsák. Mint redős koromtengerben nyihogva |
| összerogyó acéltorlódás János Jelenései. Ó, érintő éjszakák! Megtartó éjszakáim! |
| A csillagtalan feketefű-csöndre toccsan az érett sárga körte. Lepottyan, koppan, sárgán |
| megreped. Mint megrágott fül vértelen sebe: hús-belseje. A sárga bőrön barna |
| pont. Szúráspont. Darázspont. Négylevelű lóhere-hártyacsillag álló magházában rózsaszín |
| ravasz kis kukac, barna gombostűfej-takonykoponyával. A fehér körtehúsban rozsdabarna |
| rágásjáratok, csigás zabálás-járatok. Reggel majd enni kezdik a darazsak, mint |
| vízbefulladt embert a halak, májfoltos sárga gumikosár-halszájukkal csámcsogva eszik |
| a szétrepedt körtefa-könnycseppet. Ó, érintő éjszakák! Megtartó éjszakáim! Éji |
| íróasztalomhoz ül papucsban, pizsamában az emberszép Kosztolányi. Makogni szeretne, |
| vinnyogva kiabálni. Föláll, leül, azt hiszi elszalad. Gégéje rohadt, nyelve alatt |
| rohadt mirigygolyókból habos rózsacsokor. És Melocco Miklós millió fehér márványkalászt |
| hegyez fémreszelővel. Minden márvány-kalásztűt külön-külön reszel. Én vagyok, |
| te leszel, mondja, neki a kalász a gondja, márványtű, márványmag, márványtoklász. |
| Ó, érintő éjszakák! Megtartó éjszakáim! Nicaragua a forradalom óceánkék |
| gyermekszeme. Költők forradalma: Nicaragua! Párás gyermekszem-forradalom. |
| S Ernesto Cardenal most mit csinál? Verset ír ingatag párolgó növénystrucc-pálmafák alatt? |
| Vagy éhes gyermekek gyémánthű kolibri-szemébe néz? Ó, érintő éjszakák! Megtartó éjszakáim! |
| A megérintett világ hőrácsa a hatalmam! A megérintett lét: létével visszaérint! |
| A mindenség-rácsokkal áthatva létem. A megérintett történelem a versem. |
| Mert az érintés-rácsok hálója dolog-emberlétem válasza, halhatatlan lángja. |
| Tested hőrácsa véd meg engem, az érintés hőláza hisz lenni lennem. Mert az |
| érintés az ok és bizonyosság, az érintés a megtörtént valóság. Az érintés a megmaradás-hűség. |
| Mert a magány a magányról márványosan leválik, mint ősz fáról a lomblevél leválik. |
| Mert csak az érintés őrizhet meg minket. Okos halandókat a boldog halálig. |
|