| A téli köd ablakom előtt bolyong. Mint megőszült, kövér, tétova bolond, a téli köd. |
| Izzadt, fehér, sűrű, gomolygó, foszlányos vatta-kegyelme habosan ragad a gyásztalan |
| üvegre, vattafürt-hasak, vattafüst-tőgyek, lihegő vatta-arc embermásolatok fehér |
| ragacsa, penésze, párolgó ondófolyása téli ablakomon. Sziszeg az üresség örvénylő könnyű |
| kelyhe, csipkésen kopog a tél tébolyúlt páraenyve az átlátszó katatón anyaglemezen, |
| mintha fehérgatyás surrogó galambtömeg tipegne nyüzsögve és foszlékonyan lüktetve, |
| csomózott vattakévékként tolongva és remegve a bőrtelen kopasz üvegen. Sír a fekete |
| fák lombhiánya, lomb helyett köd zizeg, lomb helyett köd sziszeg a szilánkos, kócos, kúsza, |
| vasszögekkel kivert, rücskös, bozontos, rozsdás vashálószoknya-lobogás fekete ágakon. A |
| köd alatt pikkelyes csontvázzal, gyűrt lemeztűkkel, elszáradt varrótű-esernyőkkel |
| szorong a törpe növényrokon. S a rothadt hóban szétmállva-rothadt őszi rózsafej. |
| A rothadt hólemez, a rothadt hókupac füstölgő árva ólomszivacs. Ólomszivacs-kúpok, |
| ólomszivacs-deszkák, ólomszivacs-téglák a növényi dolgokon, emberi tárgyakon, rozsda- |
| pikkelyes tetőhalmazokon, a fagyott könnyű mindenséganyagon: a földön. Szögletesen |
| meghajlított, egyenes, ferde, vízszintes, függőleges, háromszögletű, átlós és merőleges fehér |
| síklapok szikrázó kupolaüregében borzongó öreg varjú tolong, mint sóbányában |
| a fekete ördög. Akinek kecskelába van, akinek zsiráf-farka van, akinek kecskeszarva |
| van, akinek rovarpotroha van, akinek keselyűkörmű emberkeze van, akinek arany- |
| emberarca van. Mint finom rézdróttal hálósan összecsomózott ólomforgácsköteg, |
| mint rézdróthálózacskóban göndör ólomlevelek tömése, mint málló zöldpenész sovány |
| lócitromok fagycelofán-zacskóban: a megalvadt feketevér gubanccsipkéken a |
| verebek. Kerek barna hólyagos üveghagymák az ürülék-itatóspapírtojás lócitromok |
| homlokcsúcsába nyomva. Narancspettyes szürke macska szalad a halott, nedves |
| hószivacsállaton, talpával tört hókristálycsillagzúzalékhólyagot nyomva a sebzett puha |
| ropogáson. Szétszakadt csöpp ólomhártya-párnacihák a verebek, a cihából az |
| ólomtoll kimászik, fesletten kicsúszik, fürtösen kipezseg. A téli köd ólomrózsa- |
| másodpercei: zsibongó rozsdás halandóság-csipogások. Csipog a köd-idő lázzal sisteregve, |
| ketyeg a köd-óra, a téli köd ólomrózsa-csokra. A múlandóság tenyészik zsibongva. |
| A téli köd ablakom előtt bolyong. Mint megőszült, kövér, tétova bolond a téli köd. |
| Tél van. Köd. A ködben anyag-árnyak. A köd hömpölygő elmúlás-nyálhab. Tél van. |
| Köd. Most kiszolgáltatottabb a teremtés a magánynak. Most hideg a gyász, mint a halott |
| keze, halott homloka, halott lábfeje. A lámpafény, mint sárga álom sorvad. Sárgán |
| gyötrődik a csillag, mint a halottak száraz fogsora. Hullafogsor a csillagos űr az őrült |
| köd fölött, a csillag lángja hullafogak arany tömése, platinasziromfa-fogtömés a csillagláng |
| a halott űr hullafogában. Tél van. Köd. Kövéren habzó levegőpára-szappan. Fagytömény |
| szigor a gondolatban. A szívben hosszú zöld sejtszivacs-cső szárakon virágvagina-arcú |
| gyémántos merengés-gyapot. Ez is mindenség-állapot. Ez is emberállapot. Mért akarjátok |
| elvenni tőlem a tegnapot? Kilopni onnan ahol vacogástalanúl virágzik, amihez |
| történelmi jogom van? Ami azzal enyém, hogy így akartam, s enyém azzal hogy nem |
| akartam. A jövő a hűséggel megérik. Késetek árnyamon mért háborog? A tegnapot |
| sem adom én a fosztogatóknak, sem a mát, sem a holnapot. Sem ásvány-ámulásom. |
| Azt hittétek, hogy megbolondulok, vagy kivégzem magam, mint az a kis barna asszony, |
| aki itt élt a fényben huszonnégy évig? S csontváza most már csillaganyagba csomagolva, immár |
| tizenhárom éve. Mert nem hitte el élve. Mert úgy feküdt testével lógva, nyakán piros hurokkal |
| szerelme alá a gondnak, hogy kiválasztotta önmagát bolondnak. Fölakasztva a barna |
| téli estét. Hogy másképp szeressék. Ahogy ő akarta volna. Viasz-békahercegnő megbomolva. |
| Vissza se varázsolva. Ez a hite a szónak. Én a hűségért születtem halandónak. |
| Mert az a megmaradásért halandó, aki csak léte mindenség-anyagával múlandó! |
| Aki hűségét hitében hordja csak az nem a szolga! Virágaim! Virágaim! Virágaim! Virágaim! |
| Velem a virághatalom beszél. Virágaim nem nyalja áttetsző üvegpép-trágyacsillaggá a tél! Nem |
| hideg üvegláva-habcsillag törékeny végtelen virágszövetség jövőtlen jelen az én hatalmam. |
| Emberivé vált sors, világegyetem-valóságöntudat: ez volt, s ez marad amíg élek |
| boldog halandóság-szerelmem. Ez a mámorgőg szült emberré engem, emberré ezért |
| sikerült halandók közt lennem, s ember ettől voltam hogyha meghalok. Emberként úgy fekszem |
| majd a világmindenségre kiterítve holtan. Csillaglánckosár-koporsóban, tejút-szemfödővel |
| letakarva. A gyásznak ne nőjön körme, karma szivemben, mint a csecsemőnek, öldöklő |
| madárnak, krokodilus-kölyöknek. Fehér halálom alatt ne csúszkáljanak átok-árnyak, |
| mint fekete kövek alatt fehér bogarak, albinó páncélfonalférgek, viaszüveg szárnytalan |
| ízelt rovarok, lapos tejüveg pajzspoloskák, szárnytalan fagyott dupla tejfölhagyma-szemű legyek. |
| A téli köd ablakom előtt bolyong. Mint megőszült, kövér, tétova bolond a téli köd. |
| Asztalomon Baudelaire cseréprózsája. Charles Baudelaire sárgarózsaszín cseréprózsája |
| íróasztalomon. A hosszúkás kőpajzson fekvő kő-Baudelaire szürke kőzakós mellkasáról |
| hoztam e rózsát asztalomra. Baudelaire kőszívéről rózsaszín cseréprózsát asztalomra. |
| A kőpajzs, amin fekszik a szürkesárga kőszobor Charles Baudelaire, mint hatalmas |
| virágpoloska kőből, óriás viráglégy kőből. A fekete kőzubbonyon, a fekete kőhomlokon |
| a fekete kőgégén, a fekete kőágyékon, a fekete kőnadrágon, a fekete kőcipőn, a |
| fekete mellkason feketén összehajtogatott kőkezeken, amelyek mint párzó fekete kőrákok, |
| párzó fekete kőszarvasbogarak, párzó fekete kőszázlábúak: vastag rozsdás drótszárú |
| ágas fehér porcelánliliomok, vastag drótszárú rózsaszínsárga porcelánrózsák. |
| Kő-sátán függ a költő kő-vízszintese fölött, szétlobbantott kettős kőesernyőszárnnyal |
| kő-szárnycsukló-karomkezekkel, köldöktől lefelé csavarmenetes kőfáklya-fagylalt |
| a sátán, kő-tölcsérben emberarcú, kecskeszakállas, kecskeszarvú sátándenevér. |
| Baudelaire rózsaszín cseréprózsája íróasztalomon. A rózsaközép tövéből kagylósan |
| széthasadt törpe cserépszirmok rózsaszín szívlevélhalmaza csúcsosodik halandóság- |
| szagúan a halandóság-szagú csöndbe. A feslés-cserépsziromkagylóhalmazat körül csillagosan |
| körben öt széthajlott cserépszirom, öt vaskos rózsaszirom rózsaszín cserépből. Öt rózsás |
| emberi fül. Mert minden cserépszirom, mint egy-egy rózsaszín emberi fülkagyló. Ó, Baudelaire |
| öt emberfülű cseréprózsája téli asztalomon. Ó, Charles Baudelaire öt emberfül |
| sziromcsillagos cseréprózsája téli asztalomon! Ó, Charles Baudelaire rozsdás drótszárú |
| rózsaszín cseréprózsája téli asztalomon! Ó, Baudelaire cseréprózsája, halálrózsa, |
| rózsahalál, halálvirág, halott rózsaszál, barna drótszár, rózsaszín merev sziromhab! |
| Halandó halálcsillag! Halhatatlan csillaghalál! Égetett halandóság-anyag! Hervadhatatlan! |
| Ki mondaná el, hogy mit akartam, ha nem mondom el, hogy mit akartam, ha számon |
| piros pecsétviaszból olvadt csillag, mint a rózsa, Baudelaire rózsaszín porcelánrózsája? |
| Baudelaire rózsaszín porcelánrózsája asztalomon. Halotti rózsa, rózsahalál! |
| Baudelaire rózsaszín porcelánrózsája! El-sose-virágzó rózsamerevség, hült, feslett |
| rózsasárga asszonyi szerelemszerv! Halálhüvely pártái, cimpái, szirmai: asztalomon! |
| Megcsókollak rózsaszín porcelánrózsa. Nem vagy forró, mint a mézes, puha asszonyhüvely |
| pártakelyhe, cimparózsája. Száraz vagy, hideg, mint a költő csontjai, nem a kőpoloska- |
| kőpajzs alatt a fekvő kőember föld-belsejében, de egy másik sírban, ott túl a másik |
| oldalon, Charles Baudelaire, József Attila, hisz ott vagytok ahol nem vagytok sehol. |
| Mi lesz velem? Szavammal legyőzlek világhalál, nehéz fényemmel legyőzlek emberpokol. |
| A költőt élve a sírba lökhetik. A sírból a költő véresen ragyogva mosolyogva kimászik. |
| Sebeit csillagnyállal beforrasztja. S énekel boldogan tovább, hisz tudja: nem bolond! |
| Mint megőszült, kövér, tétova bolond a téli köd. A téli köd ablakom előtt bolyong. |
|