Fájdalomüveg^*

Testem fájdalomüveg. Fájdalomüveg a testem. Puha vonalak, huzalok, drótok, spárgák, göbök, csomók, golyók, szálkák, lécdarabok, gombok, rudak, töviságak, kések, csalánlevelek, süppedt száraz lázak üvegrácsrendszere testemben a csontváz, csontvázamon a hús, híg hártyák, aszály-szünetek, savóháromszög-fájdalomkévék, apadás-kocsonyaszilánkok, szitás nedvességhomályok, égésüveg kötéltekercsek és izzáslatyak láncköteg-hajláshiányok szövetségmagánya létezésem teste, embercsontvázam emberöltözete. Savós, duzzadt és puha tömény lomblevelek, ragacsos gyökérrügyek, együgyű nedvláng ágszövetek, üvegsarjadás- száraz fűrész-képletek, reszelőcsokrok, pengelétrák, fejszesuhintás-árnyak, boronák, ekék, kefék, lámpadiók, villaszúrás-ragacstüzek, fogaskerékcsiszolás-émelyek burjánzó csöndje testem. Fájdalomüveg vagyok. Fájdalomüveg lettem. Fájdalomüveg. Savó, hártya, mész, csonttüske, emberhús-izzadmány, embercsont-rozsda, lágy és rideg, szúrós mocsárvidék, szilárd vízből szögesdróthengerek és süppedék-süvegek lápsziget-bujdoklásországa. Puhaüveg eleven árnytolongás föltámadás-fájdalom. Dobhártyámra puha, meleg és mégis tűkristálymerev üvegtű-kévehenger üt fájdalom-léket, ahogy a postás lila körbélyegzővel lila pecsétet a fölbélyegzett levélborítékra. Mintha százezer forró üveglétra, százezer izzó üveg szobafestő- létra állna, feküdne, lógna, terpeszkedne, ágaskodna egyszerűen, kinyitva és becsukódva vízszintesen, függőlegesen, ferdén, oldalt, merőlegesen, elcsúszva, fordítva, hanyatt izmaimban. Mintha feszes és mégis puhagyász szoros üvegragyogás-csuklyába dugták volna fekete- bozontos fejemet, mintha konok fejemet forró ragacspuha nehézláz-vastag üvegcsuklyába dugtam volna, arccsontjaimra, homlokomra, halántékomra, orromra, szemhéjaimra, ellapult hajamra, tarkómra, bajuszomra, ajaklebenyeimre, államra, torkomra, nyakam bőrredőire, alig-látható ádámcsutkámra, tarkóm üstjére, füleim csigás kagylószárnyaira, a fülcimpák sárga porcogópogácsáira feszülve tapad a láthatatlan csuklyaüveg, fájdalom-terrorista selyemüvegharisnya. Szemgolyóim nem-látható fájdalomüveg- csészébe ragadva, mint föltört tojás sárgája-fehérje. Vállcsontjaimba verve hatalmas üveg- pénz-kalapos üvegszögek. Szőrös, izzadtság-mongolfoltos hónaljaimba verve hatalmas üveg- pénz-kalapos üvegszögek. Térdcsontjaimba verve hatalmas üvegpénz-kalapos üvegszögek. Kézfejeimbe verve hatalmas üvegpénzkalapos üvegszögek. Az ujjtő-hónaljak húsába verve a húsban csuklóig érő hatalmas üvegpénz-kalapú üvegszögek. Lábfejeimbe verve hatalmas üvegpénz-kalapos üvegszögek. Bokáimba verve hatalmas üvegpénz-kalapos üvegszögek. Lábujjaim belső szünetei alatt a húsba verve a húsban bokáig érő üvegpénz-kalapos hatalmas üvegszögek. Torkom, mellkasom, ágyékom, herezacskóm, combom, lábszáram, könyököm, könyökhajlatom hatalmas üvegpénz-kalapos üvegszögekkel átverve, mint a lenyilazott Szent Sebestyén teste szigony-orrú vasnyílvesszőkkel, tollháromszög- lapát faruszonyú fa-nyilakkal. Üvegpók szívja szemgolyóimat, mint pók a selyemméz-hálóval rablott szines legyet, nehéz csíkos szőrzománc darazsat. Üvegtű-törpefogsorával kiharap fekete pupillámból egy kocsonya-léket, ahogy a pók a légy selyemnikkel-dongasor-szív hátát piciny fúrásluk-pontlánckörben szivacsgyűrű-koronggá varrja, szőke állatselyem gyors varrógép, barna szőrlukasztógép-fogsorállatfűrész, s a kutacskör kitinlemez-hátlapot torok- lába barna emelőivel leemelve szájával a rángó rovarhátba merül, a szőrös kút szilárdhíg enyvét, folyadékát inni, mint gyerek ha meglékelt görögdinnyébe harap szájjal egészen, fehér tejfogakkal a nyers piros növényhúsba: szivet, gyomrot, idegeket, idegdúcokat, vért, nyáladékot, beleket, ondótartályt, petefészket, tracheaszivacs-hólyaglombtüdőt. Testem fájdalomüveg. Fájdalomüveg a testem. Csontvázamba verve hatalmas üveg- pénz-kalapos üvegszögek. Farkcsigolyámba, medencecsontom csontlepke-szárnyaiba, lábszárcsontjaimba, ujjcsontjaimba, kézcsontjaimba, alkarcsontjaimba, felkarcsontjaimba, gerinccsigolyáim közé, a mészpénzes vájatokba, üstökbe, lukakba, bordacsontjaim dupla félkörlegyező függőlegesébe, a két kulcscsont-késbe, tarkó-koponyámba alulról fölfelé az agyba, a tarkókoponya jobb és baloldalán fölfelé szögezve, szögheggyel fölfelé, üvegkalappal lefelé, a koponyába-ágazó csigolyaoszlop mellett jobbra, balra fölfelé az agyig kalapálva az alsó koponyalukban. Mint sündisznó tüskéi: mohó testemből a láthatatlan üvegszögek kiállnak. Fájdalom-sün lettem. Láthatatlan üvegszögekkel vakon lenyilazott a testem. Üvegtövisek sünhajnala: testem. Lenyilazott jaj-Sebestyén! Minden estém: jaj-Sebestyén! Minden éjszakám: jaj-Sebestyén! Minden hajnalom jaj-Sebestyén! Minden reggelem: jaj-Sebestyén! Minden nappalom: jaj-Sebestyén! Kézhátam elvarangyosodik néha. Írásban-megfáradt kézfejem: gyűrt, ráncos zöldposztó varangyosbéka. Nem-öreg kezem is fájdalomüveg. És húsom a fájdalomüveg-gatya, a fájdalomüveg-ing égve csontvázamig cementesedik, a combcsontig, lábszárcsontig nőnek szövevényes puha csönddel befelé az üveg fájdalomharisnyák, az üveg fájdalomcipők, az üveg-fájdalomkesztyűk! Most ezt is elmondtam, hogy ne legyen az elmondásban sose szégyenem! Most ezt is elmondtam, hogy ne legyen az elmondásban semmi szégyenem! Hisz nem az a szégyen, ami fáj! De az, ami sose fáj! Szégyen nem lehet amit pontosan kimondunk. Azt jó kimondani! A szégyen az, amit nem merünk sose kimondani. A szégyen az, amit nem tudunk sohase kimondani! És jaj nekünk, mert nem vagyunk emberek, ha a fájdalom, mely létünkben üveg, nem gyötri párás arany-hitellé a némaságot bonyolúlt hitünkben! És jaj nekünk és nincs hitünkben áldás, ha fájdalmunk csak fájdalomkiáltás, s nem vagyunk a létre-méltó hasznos emberek, pedig a nemzésben emberré lettünk, embernek emberből emberként születtünk, nem vagyunk emberek, ha a szülőasszonyból az utolsó kiáltás, az újszülöttből az első emberkiáltás kiszakad, mint tüdővérzés vére vonagló emberszájon, ha e kettős kiáltás csak mint a kopár ikercsillagok! És elbírom majd ami fáj! Embervak lenni nem akarok. Látó szemeimet nem kenem be nyálköpéssel gyúrt porsárral, hogy ne lássam, ami nekem is fáj a látható világgal, s a láthatatlan szorgalmas szivébe ne nézzek. Mert fáj minden ami nem-emberi, s ami ember-általi fájdalom, fáj minden emberelőtti, emberutáni, emberbeli hiány, magány, üldözöttség, bűn, gyász, gyilkolás, kiszolgáltatottság, téboly, gyűlölet, reménytelenség. Fájnak a hitben-reménytelen emberiség-esték, s az ember aki harminc éve önmagában vándorol, mint redős, ráncos, fátylat-lobbanó sárga homoksivatagban, mintha elporlott aranylemezek rángó barázdái, folyékony szárazhíg síklapjai közt, s a forró homokban száraz embercsontvázak ülnek, mint iskolások az iskolapadban, s az ember már, mint kétlábon járó összeszáradt kenőszappan, s fölötte csontszikár fény és nincs még hullakereszt dögkeselyű se! S fáj, aki úgy éhes hogy néma, s lila arca sötéten ragyog, mint az ötezer barna pázsitgolyó között egy barna pázsitgolyó a zöld légy zöldlakk páncélálarcából kiálló dülledt szivacsgomba sisakszemében. S fáj, aki vallomásra-néma, mert szavát hamis bűntudattal lelakatolták, s csak halványkék halántékerei lüktetnek, mint a lihegő zöld gyík gyémántmozaik szilárd torokgallérja. S fáj, aki fejjel-lefelé lóg a semmi-kútba, mint önmagával-becsomagolt óriás radarkészülékfülű csöpp denevér, éj cincogó kinyílt virága, fekete nappal-hártyazacskó. És fáj minden hiába-halott: öngyilkos, katona, kivégzett, békatündér, csecsemő. És fáj minden halandó, nem-halandó, ha neki fáj, ami fáj, József Attila kiherélt isten-szemében a pusztuló fény, minden anyaghalál, elszennyesedett ember-remény, növények vegetatív magánya, állatok settenkedés-varázsa, butaság- láza, halottaskert-ácsorgása. Fáj ami nem lesz sohase ásvány, nő, történelem. Az este elindult velem. Az este is fájdalomüveg. Alkonyomból most hazamegyek. Adj bort feleségem. Bort, húst, kenyeret. Amit adni tudsz. Adtál hűséget, szültél gyereket. Az asztalhoz ülök veled. Gyúrd meg elvarangyosodott kezeimet. Nehéz fájdalomüveg testem Sebestyén-nyilait húzd ki irgalmas kezeiddel. Ha a Mindenség nem is érti meg szivem, én megértem a Mindenséget. Tudom. Ezért vagyok ember.